Élő szövet a fémvázon. Ha ezt a mondatot látjuk-halljuk, a legnagyobb valószínűséggel a Terminátor jut róla eszünkbe, látjuk magunk előtt Arnold Schwarze­neggert, és azon tűnődünk, hogy vajon mikor is láttuk a filmet. Nem érdemes túl sokat töprengeni rajta: úgysem fog eszünkbe jutni.
A gépek öntudatra ébredése örökzöld téma, amelyet időközönként feldolgoznak különféle művészeti alkotások. Hogy éppen filmről vagy irodalomról van szó, esetleg képzőművészetről, egyre megy. A lényeg, hogy foglalkoztat bennünket a gondolat, mi lesz, ha a gépek átveszik a hatalmat.
A mesterséges intelligenciák létezése ma már nem újdonság, sőt kifejezetten hétköznapinak számít. Olyannyira, hogy az egyik mesterséges intelligenciát a fejlesztői mindenki számára hozzáférhetővé tették. Bármikor beszélgethetünk vele. Jómagam is kipróbáltam, persze. Ki tud ellenállni a csábításnak? Lehet, hogy akad, aki képes erre, de én nem. Az igazság az, hogy szórakoztató beszélgetni a Mesterséges Intelligenciával (MI). Már az meglepett, hogy tud magyarul, miközben pár hete azt olvastam valahol, hogy egyelőre töri a magyart.
Jelentem, most már egészen flottul elboldogul. A hétvégén, amikor lehavazott, megkérdeztem tőle poénból, hogy miért szeretik az emberek a havat. Azt válaszolta, hogy „a szép látvány miatt, a szórakozás lehetőségeit (síelés, hógolyózás stb.) nyújtja, és a hideg időjárás ellenére is melegséget sugall”. A válasz elején nem csodálkoztam különösebben. A végén viszont annál jobban. Honnan tudja azt egy gép, hogy bármi „melegséget sugall”? Az egy kicsit félelmetes számomra, hogy az MI szemmel láthatóan képes értelmezni az emberi érzelmeket. Azaz simán racionális információvá alakítja azt is, amit mi legfeljebb érzünk. És szinte kottából olvas bennünket.
Végül is ezt teszi az MI: minden információt megtanul, amelyet utána bármikor képes alkalmazni. Ami félelmetes benne, az, hogy az MI nem felejt. Egy ember beleőrülne abba, ha egyszerre annyi információt kéne tárolnia a fejében. Szerencsére legalább rendelkezünk a felejtés képességével.
Másrészt meg... Van az éremnek egy másik oldala is. Mert nemcsak a gépek kezdenek egyre emberszerűbbek lenni, hanem bizony mi, emberek is gyakran gépszerűen viselkedünk. Elég, ha a hétköznapok mókuskerekére gondolunk. A monoton vagy kellemetlen tevékenységet gépiesen hajtjuk végre. Csak legyen kész, legyünk túl rajta. Gépiessé tesz bennünket a sok lótás-futás, a hajsza a mindennapi betevőért. Ha pedig egy ember állandóan stresszel, lépten-nyomon védekező alapállásba kényszerül, mert, mondjuk, elismerést nem kap, csak a hibáit dörgölik állandóan az orra alá, akkor előfordulhat, hogy végül olyan lesz, mint egy gép. Ismerős valahonnan? 
Bizony, könnyen géppé válhatunk, ha nem vigyázunk eléggé magunkra. Példát is szinte biztosan tud mondani mindenki a saját környezetéből. A legnagyobb veszély, ami fenyeget, hogy végül még a humorérzékünket is elveszítjük. Ezt azért ne engedjük! Különben olyanokká válhatunk, mint a Terminátor. Élő szövet a csontvázon.