Egészségügyi ellátásért első körben a családorvoshoz fordulunk. Ő az, akit először felkeresünk, természetesen most nem a sürgősségi esetekről van szó, amikor azonnali ellátásra van szükség. Bármilyen enyhébb tünetet tapasztalunk, vagy valamiféle nyavalya kerülget, beutalóra van szükségünk, akkor a családorvosi vizsgálat után fordulhatunk szakorvoshoz, vagy javallatára otthon pihenjük ki betegségünket.

Országos szinten a családorvosok helyzete elkeserítő. Ha csak a családorvosok létszámát vesszük figyelembe, igaz ez Hargita megye tekintetében is. Amint arról cikksorozatunk előző részében beszámoltunk, konfliktusok alakultak ki, amelyek beárnyékolják és nagyban befolyásolják a családorvosi hivatás választását. Kevésbé vonzó a családorvoslás a pályakezdő orvosok számára, ennek számos okára fény derült: többek között a bürokratikus, adminisztratív teendők, a rendszer túlterheltsége, továbbá az, hogy elöregedőben a szakma, egyre több orvos éri el a nyugdíjkorhatárt, és akadozik az utánpótlás. Természetesen elképzelések, megvalósításra váró tervek vannak, de mintha a gyakorlatban valami elakadt volna.

Nem célom farkast kiáltani a nyáj körül, de mintha egyfajta lövészárok húzódna a családorvosok és az egészségbiztosító pénztár között, ami valljuk be, semmi esetre sem kedvez a helyzet megfelelő módon való kezelésének. Egyáltalán arra vonatkozóan sem tudnék bármi kézenfekvőt írni, hogy miként lehetne a legmegfelelőbben eljárni.

Mint minden szakmának, a családorvosi hivatásnak is megvannak a maga szépségei és árnyoldalai. A pacientúra időnként türelmetlen, főleg hogyha sorba kell állni. Néha előfordul, hogy időpontot jegyeznek elő, aztán végül mégsem jelennek meg az adott vizsgálati időpontban. Az sem mellékes, hogy az internet korát éljük, azaz lassan mindenki jobban tudja, hogy mi az ő problémája, és mire van szüksége. Mintha a családorvosokhoz csak divatból fordulnának, vagy éppen azért, hogy megerősítsék őket abban, amit vélnek, még a vizsgálat előtt. Természetesen nem lehet általánosítani, de időnként erre is van példa. Megfeledkezünk arról, hogy a családorvosok majdnem egy évtizedet tanulnak. Őket sem célom védeni, minden van a nap alatt. A jelen társadalma egyetlen szakmát sem kímél. Nem sokat számít, hogy valaki mennyit tanul. Régen talán elég volt egyfajta presztízs kialakításához a szaktekintély, mára már ez nem igaz. Emberként is makulátlannak, fáradhatatlannak és robotnak kell lenni, persze még ez sem garancia arra, hogy valaki megbecsülést szerezzen hivatása gyakorlása közben.

Töltöttem terepen is időt, statisztikákat is bogarásztam, és a témában érdekelt felek álláspontját is hallhattam, mégis az az érzésem, mintha csupán a felszínt kapargatnánk, mélyebb összefüggéseknek is lenniük kell, melyek egyelőre a nyilvánosság elől jól el vannak rejtve.

Kapcsolódó cikkek:
 Heveny családorvoshiány
 Egy nap a rendelőben
 Pályaválasztás dilemmákkal
 A megelőzés lenne a feladat