Egy ókori görög történet szerint egyik közismert tudós emberről az a pletyka terjedt el, hogy száz könyve van. Erre egy másik közismert tudós ember azt mondta, hogy ez biztosan hazugság, hiszen senki sem él annyit, hogy ideje lenne száz könyvet elolvasni, és miért is tenné?! Ne feledjük, hogy akkoriban az írott szöveg nagy általánosságban csak az élőbeszéd pótléka volt, egyféle emlékeztető témavázlat és senki sem hitte, hogy teljes egészében helyettesítheti azt. Bolondság a részemről hasonlóságot keresni a mával, de az „élő” ilyenfajta pótlékának, önbecsapó illúziónak tekintem manapság az igazi fizikai jelenlét és érinthető közelség nélküli technikák sokaságát, amikor is a felhasználók valósággá eszményítik a gépi találkozásokat a messzire szakadt szeretteikkel. Természetesen a fényképeket és a képernyőket is meg lehet simogatni, sőt az ellenkezője is igaz, ha megharagszunk valakire, eltéphetjük a fényképét, kitörülhetjük nevét a címlistából, letilthatjuk a jelentkezését, olykor meg is tesszük mindezeket, ha él még bennünk valami homályos késztetés a mágiára.

Tartósítás nélküli bolondság maradt, hogy száz könyv elolvasásához nem elég egy emberi élet. Elolvashatsz száz könyvet, biztosan nem lesz belőle pletyka. Ha eddig nem tetted, ideje, hogy elkezdd.
A művek kiválasztásának és befogadásának folyamatával, valamint az olvasóra tett hatásával az olvasáslélektan tudománya foglalkozik. Az olvasásnak, pontosabban választott céljának két fő típusát különböztetik meg: információszerző és élményszerző. Az információszerző olvasásra jól rímel a gyorsolvasásnak nevezett módszer. Ugye a gyorsaság korát éljük. Gyorsvasút, gyorsétel, gyorstalpaló szakmai továbbképzés, gyorsolvasás, minden, amin könnyedén és hamar átesünk, és azonnali eredménnyel kecsegtet. Ezt reméljük a gyorsolvasástól, amivel nemcsak mindegyre szembesülünk, hanem szükségletté is emeltük. A gyorsolvasás, a minél több olvasnivaló fogyasztása általában felszínes és felületes, gyakran nem is hiteles az ismeretanyag, amit közvetít, többnyire nem hagy mély nyomot olvasója tudatában, illetve az így szerzett információt könnyen elfelejti. Magyarázat azoknak, akik azon siránkoznak, hogy az emberek manapság nem vagy alig olvasnak: jaj, dehogynem, éppenséggel túl sok időt töltünk olvasással. Kénytelenek vagyunk igazodni az egyre gyorsabbá váló Mindenhez, a szakadatlan információáradathoz, úgyhogy már nem jut sem idő, sem energia a ráérősen nyugodt, alapos olvasáshoz, vagyis az élményszerző befogadáshoz, amit elsősorban a szépirodalom nyújt, amikor is az önmagukban fiktív történetek a befogadás által egyéni gondolatokká, érzelmekké, szubjektív valósággá nemesednek.
A művek befogadása persze attól is függ, hogy az olvasó előzőleg milyen műfajú, értékű, témájú stb. műveket ismert és kedvelt meg. A kedvelt irodalmi műfaj azt nyújtja az olvasónak, amit vár tőle. Gondoljunk a könnyű szórakoztató olvasmányokra, a krimire vagy a szerelmi történetekre. Ezek olvasása a legtöbb ember számára a mindennapi élet gondjai elől való menekülést jelenti, a feszültségoldás eszköze lehet a gondolatok elterelésével. Végül is ez szintén az olvasáskultúra része.
A 20. századi német esztéta, Theodor W. Adorno szerint a műalkotások, festmények, szobrok előtt hosszan el kell időz­nünk, hogy kellően átéljük azoknak szívet-lelket-szellemet tar­talmazó világát, mondanivalóját. A tartalmas könyvekhez is így viszonyulunk: idő, ráhangolódás és több-kevesebb szellemi erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy egy-egy olvasmány tartós hatást tudjon kiváltani. Miközben megtanít gondolkodni. Miközben rádöbbenti az embert, hogy a valóság mennyire összetett és szer­teágazó. Az író és az olvasó közös élménye végső soron az a felismerés, hogy az embernek mondanivalója van szűkebb-tágabb környezete, valamint önmaga számára. Ezt az alapszükségletet, magától értetődő vágyat képtelenség kiirtani az ember életéből.
„Olvass következetesen és hűségesen – írja Márai Sándor Füves könyvében (Révai, Bp., 1943) –, de válogass nagy figyelemmel, mert életed és értelmed egy töredékét a könyvnek ajándékozod, melyet éppen olvasol. Ha már nekiláttál az olvasásnak, maradj hűséges a könyvhöz, akkor is, ha ellened szól, lelked és értelmed ellen. A könyv lehet ellenfél is; végig kell vívni vele a párbajt. De csak méltó ellenfelekkel állj szóba… A műveltséget nemcsak a könyvek mentik meg. A műveltséget a köznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled kalapod. Nem tehetsz mást… Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”