Az olvasás jövőjéről

Simó Márton
Becsült olvasási idő: 2 perc

Egész furcsa statisztikák kerülnek napvilágra, meg olyan kifejezések, amelyekkel alig tud mit kezdeni az emberfia, főleg akkor, ha bizonyos besorolások szerint egyfajta ósdi, már-már dinoszaurusz-kategóriájú és gyors meg rettenetes kihalásra ítélt valaki.
Úgy tudom, hogy engem egyes „tudósok” még a boomgenerációhoz sorolnak, mások pedig az X nemzedékhez. Ez azt jelenti, hogy jó esetben „digitális bevándorló” vagyok, és a gyermekeim már az Y és a Z generációhoz tartoznak, ők a „digitális bennszülöttek”. A következő rendbéliekre mondják az „okosok”, hogy ők, a 2010 után születettek, már az „alfa” generáció tagjai. Az is elképzelhető, hogy a továbbiakban évjáratok lesznek, amelyek közül egyesekről azt állítják majd, hogy sikeres, hogy kiváló, illetve azt is, hogy silány. Gondolom, az dönti el majd a minőséget, hogy a drága jó lemenők mennyi időt töltöttek a virtuális világban, s mennyire volt olyan az az esztendő, hogy online oktatási formákra kényszerült a nebulók hada. Minél inkább digitalizált a „virtuális pedagógia” – gondolom –, annál menőbb lesz az illető évfolyam. 
Úgy nőttem fel, és minden brutális számítógépesítés ellenére olyan vagyok, hogy papíralapú hordozóra nyomtatott könyveket gyűjtök és olvasok, s a virtualitásban tett „kirándulásaim” csak amolyan kalandozások. Az igazi: a könyv. A rendes. Csakhogy azt látom, hogy a helyzet bizonyos Y-, Z- és alfa-körökben erőst fokozódik, ahogy jövünk errefelé, ők átlagosan hat órát töltenek internethasználattal. Ezt állítólag úgy is lehet értelmezni, hogy olvas az illető. 
Ide most „beúszik” egy másik kifejezés: „médiát fogyaszt és használ”, a közösségi hálók jóvoltából „részt vesz” az „áramlásban”, s az interakció által egyfajta „szerzővé” válik. Mivel boldog-boldogtalan ott „fent” van, a virtuális izé csakis olyan, mint volt a klasszikusan analóg. Közönséges, utcai, híg, félrevezető. Ha nem tudatosan használjuk. Az internet globális információhalmazának mintegy harminc százaléka felnőtt-tartalom… Közönséges pornó. Mit szeretnék ide leírni? Hová jutottam el, miután láttamforma ötszáz mellbimbót a neten?
Rövidre fogva, bármelyik generáció megszívlelhetné: tudatos válogatással jutunk el oda, hogy képesek legyünk – függetlenül a médiumok jellegétől és a hordozóktól – tájékozódni. És műveltséget szerezni. Mert az olvasás által való létezésnek legalább két síkja van: egyik a tájékozódásé, a másik a folyamatos önképzésé és önművelésé. Ezt én mondom. Mondhatom. Influenszerként elég gyenge vagyok.
Ha elszaladok előre egy kicsit, akár vissza is nézhetek ide, önmagunkra, az egész hóbelevancra, ami itt van. Ki van most itt? Ki alakít kit? Én, a dinoszaurusz? Vagy ezek a gyors évjáratok gyűrik egyre mélyebbre és mélyebbre és mélyebbre egymást. Mi látszik? Mert a száguldás ellenére is fartalunk vissza a sötétségbe. Mi a hasznosabb? A mentőövként szolgáló mini-USB-töltő? Vagy a gumicsizma, amellyel meg lehet állni, s tán lépdelni is tudunk még a valóság sarában…