– Elsősorban gyógypedagógusként tevékenykedik. Mikor találkozott a szövéssel, honnan ered a szövőműhely ötlete?

– Annak idején a nagyszüleimet sokat láttam szőni, de ők nem igazán engedték, hogy beüljünk a szövőszékbe. Mindig is szerettem a kézművességet, horgoltam mindenfélét, így gondoltam, megpróbálom a szövést is. Hat éve láttam meg egy tanfolyam hirdetését Székelyudvarhelyen, az alapokat ott tanultam meg. Elvégeztem a kétéves képzést, és a kulturális minisztériumtól kaptam kézművesdiplomát szövőmesteri minősítéssel. Mivel hét éven át próbálkoztam, hogy megkapjak egy tanári állást, az volt a kézenfekvő, hogy azalatt is fejlesztem magam. Közben gyógypedagógiára váltottam, de a hobbim megmaradt. Azóta abban járok, hogy a tudást, amit tanultam, átörökítsem. Egyik látogatásom során nagymamám elmondta, sosem gondolta volna, hogy én nekiállok szőni. Ideadott egy lapot, amin egy 1964-ben lejegyzett szövésminta volt, azt mondta, hogy ő már nem tudja megfejteni. A képzésre az egyik barátnőmmel jártunk, összeültünk, és már csak mamáért is, hiszen ő adta, megfejtettük. A szövőszéken most is az ő mintája van.

– Amellett, hogy valódi hagyaték Önnek ez a minta, talált ki sajátot is?

– Sokféle mintát ki lehet találni; csak a mamámtól kapott rózsamintát hétféle variációban le lehet szőni, attól függően, hogy hogyan játszunk a nyüstökkel, a lábítással, a szövőszékkel. Készítettem magamnak egy saját szövésű ruhát, aminek egyedi a felvetése – ez nagyon közel áll a szívemhez. Nem volt soha székely ruhám, így hát szőttem magamnak egyet. A székely ruha anyagát általában feketén vetik fel, és a színnek megfelelően pirossal, zölddel vagy kékkel öltik le. Én koszorús anyagmintát választottam, de a felvetést kékben vetettem fel, és nem fekete, hanem egy nagyon sötét, barna leöltője van, a kísérője pedig zöld lett. A székely ruhát végül külön megvarrta a barátnőm egy olyan köténnyel, amelynek a mintáját még nagymamám hímezte, ebből az anyagból pedig egyedi, ünnepi ruha lett.

– A hobbija idővel szövőműhellyé nőtte ki magát. Mekkora az érdeklődés a foglalkozások iránt?

– A románok sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak a hagyományok iránt. A műhelyt felkeresők többsége román ajkú, két nyáron is jött csoport egy szucsávai gyermekotthonból. A hölgy, aki a gyermekeket hozta, az egyik legkedvesebb támogatója a műhelynek: hét gyermeket hozott ide két háromnapos táborra, és segített román nyelven összeállítani egy kiadványt, ami a szövést, a szövésmintákat és a szövőszék használatát ismerteti. Én úgy látom, hogy itt inkább a nyugati minták felé húzunk, ezek az irányok is határozzák meg a többségnek azt, hogy mit jelent a szép, mit jelent szépnek lenni. Kevés az, aki ad arra, hogy a hagyományt őrizze, de azt is látni kell, hogy egy székely ruha legyártása nem olcsó – ahogy a szövés sem –, hiszen egy négyzetméter anyag leszövése a hagyományos módszerrel több száz lejbe is kerülhet, míg a gyárak jóval olcsóbban kínálják a gépi szövésű termékeket.

– Milyen szövőszékeket próbálhatnak ki azok, akik felkeresik a műhelyt? 

– Jelenleg van egy kétnyüstös és egy négynyüstös szövőszékünk. Én a kezdőknek mindig a kétnyüstöst javaslom kipróbálni, mert két lábítója van: egyik lábbal az egyiket, másikkal a másikat lehet lenyomni. A négynyüstös bonyolultabb, annál már kombinációk is vannak a választott minta függvényében. A kétnyüstössel főként szőnyegeket lehet szőni, a műhelyben több is megtekinthető – ezeket még a nagyszüleim hagyták rám, de vannak olyanok is, amiket én szőttem. Gyermekek vagy fiatal érdeklődők számára több kisebb asztali szövőkeret is van, ezeken főként karkötőket lehet szőni. A látogatók a 3D gyöngyfűzést is kipróbálhatják, ebből is láthatnak bent néhány darabot. Tudni kell, hogy ez egy olyan munka, ami a testet nagyon igénybe veszi. Szövés alatt figyelni kell a hátra, kézre, testtartásra, mert ha rosszul végezzük, bizony sokat nem fogunk szőni.

– Pedagógusként hogyan látja, miként lehetne felkelteni a fiatalok, diákok érdeklődését a hagyományaink megismerése iránt?

– Én azt látom, leginkább az számít, hogy az, aki átadja a tudást, és bemutatja, amit tud, milyen szívvel adja elő. Ha a diákok azt látják, hogy az oktató lelkes, odaadó, képes az érdeklődésüket fenntartani, és nyitott arra, hogy befogadja a meglátásaikat, akkor másként fognak hozzáállni, még akkor is, ha nem feltétlenül tetszik nekik a foglalkozás. A lelkesedés az, amivel a mai világban a gyermekeket még meg lehet fogni. Nem arról szól az életünk, hogy az interneten görgetünk, de ez a mesterség sem az, ahol a mai, felgyorsult világban gyorsan meglesz az a szőttes – viszont azzal, hogy a digitális tér beszippantja a gyermekeket, nem könnyű versenyezni.

– Mi táplálja az Ön lelkesedését?

– Szeretetből csinálom, nincs belőle jövedelmem. Van egy adománydoboz, amivel a látogatók segíthetik a munkámat, de nem azért szövök le tíz métert, hogy eladjam, mert nem készítek megrendelésre ruhákat. Folyamatosan keresem a kihívást, valahol ez tartja bennem a lelkesedést. Én azt a kézművest látom igazi mesternek, aki a kihívásért dolgozik, nem a pénzért. A kihívás számomra az, hogy például a kecseti uborkamintának, Liza mama rózsamintájának, a koszorúmintának és még sok másiknak hogyan tudok, tudunk olyan formát találni, hogy népszerűbbé váljon, és a lehető leghosszabb ideig fennmaradjon.