Hirdetés

Színpompás szivárvány

HN-információ
Szivárvány Csodái megnevezéssel szervezett tehetségkutató jellegű, de sokkal inkább nagytalálkozós hangulatú rendezvényt az Oklándi Inkluzív Oktatási Központ. A nyolc évfolyamos képzéssel működő intézmény, valamint az iskola partnereinek a diákjai – mintegy százhatvanan – gyűltek össze az oklándi kultúrotthonban. Az egészséges és szellemi sérült gyermekek egy teljes napot töltöttek el közösen, majd a fellépések után együtt énekeltek és mulattak a gyermektáncházban. Országosan egyedülálló, kizárólag magyar anyanyelvű, sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók számára létesített oktatási intézmény működik a homoródmenti Oklánd községben. Az iskola mottójával, miszerint „...hogy mindenkinek iskolája lehessen”, igyekeznek rámutatni, hogy a magyar anyanyelvű, szellemileg sérült iskolásoknak jelentősen kevés lehetőségük van a saját igényeikhez mérten tanulni az országban. A sajátos szükségletek iskolája A tanintézmény honlapja szerint kétszintes oktatással működnek: délelőtt hagyományos tanórákon, gyógypedagógiai segítséggel törekszenek az alapműveltség megszerzéséhez szükséges képességek kialakítására, délután pedig a diákok sajátos szükségleteihez igazított egyéni feladatok és foglalkozások keretein belül dolgoznak. Miklós Mónika, az intézmény igazgatója szerint szerencsés helyzetben vannak: a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Oklándi Elhelyezőközpont, valamint a helyi önkormányzat gyakorlatilag minden elképzelésükhöz szívesen csatlakozik. – Az elhelyezőközpont mindenre nyitott! Hálásak vagyunk nekik, de a polgármesteri hivatalnak is, hiszen van akire számtani, mindig képviseltetik magukat az eseményeinken – mondta Miklós Mónika igazgatónő. Két év után ismét megszervezték a rendezvényt Május utolsó előtti péntekén kulturális rendezvényt tartottak az oklándi kultúrotthonban, ahol nem kevesebb mint százhatvan egészséges, de speciális nevelési igényű tanuló játszott, táncolt közösen, az Oklándi Inkluzív Oktatási Központnak hála. A Szivárvány Csodái elnevezésű rendezvényen lehetőséget teremtettek a gyermekek integrációjára, a szellemileg sérült fiatalok társadalmi elfogadására. – Harmadik alkalommal szerveztük meg a Szivárvány Csodái megmérettetést, ami igazából nem is nevezhető versenynek, inkább egy bemutatkozó, közös szórakozás, hiszen sem díjazás, sem zsűrizés nem volt – mutatott rá az esemény szervezőjeként Miklós Mónika arra a fontos szempontra, hogy nem szerették volna megkülönböztetni a gyermekeket. Elmondása szerint elfogulatlanság nélkül állítja, mindenki nagyon ügyes volt, ezért szeretnék, ha az egészséges és a sérült gyermek egyaránt ügyesnek érezné magát, ahelyett, hogy rangsorba osztva bármiféle különbségtételnek vessék alá. Rámutatott: 2018-ban, majd 2019-ben szervezték meg először a Szivárvány Csodái rendezvényt, majd a koronavírus-járvány miatt egy rövid szünet után 2022-ben, azaz a múlt hétvégén sikerült ismét egybegyűjteni a partnerintézményeiket, ezzel pedig megvalósítani az idén különösen nagyszámú érdeklődőt megmozgató eseményt. – A sepsiszentgyörgyi, baróti szintén speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó tanintézményeket hívtuk meg, de a szegregáció felszámolása érdekében hagyományosan működő általános iskolákat is bevontuk a partnerségbe: az Oklándi Kelemen Imre Általános Iskola diákjai és a vargyasi iskola közössége is meghívást kapott a rendezvényre – sorolta fel végezetül az igazgatónő azokat az intézményeket, amelyekből a százhatvan résztvevőre kerekedett csapat érkezett. Rámutatott: a meghívottak nem tudtak mindannyian megjelenni, mivel a rendezvénnyel párhuzamosan Sepsiszentgyörgyön is tartottak egy eseményt, viszont így is nagyon eredményesnek érzik a pénteki alkalmat. Az igazgatónő azt is hangsúlyozta, hogy mivel a község polgármesterének egy másik eseményen is jelenése volt, az önkormányzat alpolgármestere vett részt a többórás fellépésen, de örömmel végignézte a helyi, de más településekről érkező fiatalok produkcióit. A közösség és elfogadó társadalom nevelése a cél Miklós Mónika szerint nagyon változatos versenyszámokkal léptek fel a gyermekek. – Voltak humoros előadások, amiken jókat nevettünk, de akár teljes osztályközösségek is felléptek egy-egy színdarabbal, sőt voltak olyan kislányok és kisfiúk, akik ugróspárgázással vagy egyéb sporttevékenységgel bizonyították a rátermettségüket – részletezte a hangulatos rendezvény változatos repertoárját. – Én azt hiszem, hogy mindig nagy öröm egy ilyen rendezvény megszervezése. Örülünk, hogy részesei lehetnek az egészséges és a sérült gyermekek a közös együttlétnek, hogy egy-két ehhez hasonló nap után hihetünk egy szebb és jobb világban, ahol egyenértékűen, toleranciával és elfogadással tudunk egymás mellett élni – fogalmazta meg a Szivárvány Csodái rendezvény lényegét Miklós Mónika. Az előadások felvonultatása után tánctanulással és táncházzal zárták a napot, az igazgatónő szerint sikerült egy jó mulatsággal befejezni a programot. A Bethlen Gábor Alap pályázatai révén, reményeik szerint az elkövetkezendő években továbbra is sikerül folytatni a rendezvényt újabb és újabb számú Szivárvány Csodái tehetségkutatókkal. Miklós Mónika örömmel nyugtázta, a most megjelent, vagy meghívott partnerintézményeikkel valóban sikerült egy intenzív kapcsolatot kiépíteni: állandóan szerveznek valamilyen programot, ahová mindig szívesen látják a többi intézmény diákjait és pedagógusait.

Demeter Adél-Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!