Hirdetés

Számítógépesgrafikus-képzés

HN-információ
Január 8-án kezdődik az oktatási minisztérium által akkreditált számítógépesgrafikus-képzés, amelynek a Harghita Business Center inkubátorház már negyedik alkalommal ad otthont, partnerségben a KALOT Egyesülettel. A résztvevők a négy hónapos képzés alatt, az elméleti ismereteken kívül, gyakorlatban is elsajátítják a szakma alapjait. A szervezők szándéka szerint az Udvarhelyre kihelyezett képzés segítséget nyújt a leendő marketingeseknek, illusztrátoroknak, informatikusoknak abban, hogy megfelelő szakértelemmel lássanak hozzá a saját projektek kivitelezéséhez, az arculattervezéshez, illetve a költségvetés tervezéséhez. – Ez egy kipróbált, jól bevált képzés, és saját bőrömön tapasztaltam azt, hogy hasznos is, hiszen szinte zéró tudással jutnak el a jelentkezők arra a szintre, hogy magabiztosan használják a képzésen elsajátított információkat – közölte Berkeczi Zsolt, a képzés projektvezetője. Állítása szerint, amit a képzésen tanítanak, az egy jól jövedelmező, elismert szakmához vezeti az érdeklődőket, ugyanis egyre több grafikusra, illetve informatikusra van igény napjainkban. A képzés elvégzéséhez nincs szükség előzetes ismeretekre: az előadók lépésről lépésre vezetik végig a hallgatókat az Adobe Photoshop, az Adobe Illustrator és az Adobe InDesign programokon. Az órarend szerint, az oktatás egyharmad részben elméletből, továbbá rengeteg gyakorlatból áll. A számítógépes grafikus foglalkozás kőkemény munka, amiben van egy kis művészet is: elsajátíthatók a színelmélet és a formarajz alapjai. Az előadók kivétel nélkül aktívan tevékenykednek a szakmában: tisztában vannak a legújabb trendekkel, és hiteles információkkal szolgálnak, a saját tapasztalataikon keresztül. A művészeti alapok elsajátításában Imets László, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola oktatója segíti a résztvevőket; a helyesírást Benedek Enikővel gyakorolják; a jogi és etikai kérdéseket dr. Székely Kinga PR-szakemberrel vitatják meg; továbbá közreműködik a Minic Studio két munkatársa, Györfi Sándor és Tóth Zoltán. A jelentkezési határidő december 31-éig tart, és legtöbb tizenöt jelentkezést fogadnak el. Életkori megkötöttség nincs. Berkeczi Zsolt elmondta, idén egy tizenhét éves lány is érdeklődött a foglalkozás iránt, de a tapasztalatai alapján a legtöbb jelentkező a harminc-negyven éves korosztályból kerül ki. Elsősorban azért iratkoznak be a kurzusra, mert fejleszteni szeretnék tudásukat, illetve előrelépni a jelenlegi munkahelyükön. Másrészt, a középkorúak körében egyre inkább divatossá válik az, hogy keresgélnek az új foglalkozások között, mert nem biztosak abban, mit hoz majd a jövő. A négy hónapos képzés utolsó momentuma a záróvizsga.

Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!