Hirdetés

Séta, torna, előadások babákkal

HN-információ
Előadásokkal, hordozós sétával és hordozós tornával tarkított egyhetes programot szervezett a Fészek Gyergyói Édesanyák Egyesülete csatlakozva a Nemzetközi Babahordozó Hét mozgalomhoz. Az esemény célja az volt, hogy felhívják a kisgyerekes édesanyák és érdeklődők figyelmét a babahordozás előnyeire és fontosságára. Második alkalommal csat­lakozott a Nemzetközi Babahordozó Hét mozgalomhoz a Fészek Gyergyói Édesanyák Egyesülete, az egész hétre kiterjedő program alatt számos gyerekneveléssel kapcsolatos előadást hallgathattak a résztvevők, illetve hordozós sétán és hordozós tornán vehettek részt. – A mi kis városkánkban egyre többen választják a helyes hordozóeszközöket, és szeretnénk, ha ezeket minél több kismama megismerné – közölte Bodó Annamária, a Fészek Gyergyói Édesanyák Egyesületének tagja a Babahordozó Csoport megálmodója. Elmondta, hogy tavalyhoz képest idén olyan új programot is szerveztek, amely által minél hamarabb kapcsolatba kerülhetnek az elsőgyermekes édesanyák, illetve szülés előtt álló kismamák azokkal az ergonomikus eszközökkel, amelyeket akár a kórház újszülött osztályára is be lehet vinni. Mint mondta, ezeknek az eszközöknek a bemutatása is a kórházban történt. Kifejtette, hogy idén is gondot fordítottak a mozgásra, többek közt ezért szervezték a hordozós sétát, illetve a hordozós tornát. – Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az édesanyáknak nincs idejük mozogni, de hordozós torna keretében olyan lehetőséggel ismerkedhettek meg, amely által babájukkal együtt tornázhatnak – fejtette ki Bodó Annamária. A babahordozó héten az édesanyák több előadáson vehettek részt, így Kidobod vagy kimosod? címmel Sándor Rokaly Annamária édesanya tartott pelenkabemutatót, a Kisgyerekek helyes mozgásfejlődése címmel pedig Pupák Felméri Zsuzsánna gyógytornász tartott előadást. Emellett meglátogatták a szülészetet, kipróbálták a hordozós tornát Farkas Emese edzővel, illetve a zord idő ellenére jó hangulatú hordozós sétán vehettek részt. – Azért jó hordozni a babát, mert jobban kötődik az édesanyjához, illetve hordozójához, ugyanabból a magasságból szemléli a világot, mint a hordozója, ezért többet lát, több inger éri, ami segíti az elméje fejlődését. Emellett mivel a baba gerince nem terhelődik, jobban fejlődik, de a csípőízületek fejlődésére is kedvezően hat – sorolta a babahordozás előnyeit Székely Anett, a hordozós sétán részt vevő édesanyák egyike. A gyergyói édesanyák babahordozásról szóló rendezvénysorozata ma ér véget Székely Anett édesanya kötődő nevelésről szóló előadásával, amely a városi könyvtárban kezdődik 17 órától. Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!