– A karikaturistaszakmád mellett rendes munkát is végeztél, mint minden valamirevaló állampolgár. Tördelőszerkesztőként dolgoztál. Ha a kettő közül egyik sem létezne, mit gondolsz, mivel kerested volna a kenyeredet? Lehet, hogy a másét etted volna?

– Elmentem volna bejárónőnek. Azóta is bejárnék és nőnék.

– Még csak ez hiányozna! De visszatérve a valóságba: a napköziben minden kislány királylány akart lenni, amikor felnő. Én kamionsofőr. Szerencsére bevállalta helyettem más. Te mi szerettél volna lenni?

– Mozdony. Hiába magyarázták, hogy az nem lehetek, gondoltam, ezek csak felnőttek...

– Ez a példa is mutatja, hogy az alma nem esik fejre a fájától… De visszatérve a témánkhoz: bolondok napja a mókás, de olykor kellemetlen poénok napja. Vegyünk sorra pár helyzetet, szeretném, ha elmondanád, hogyan reagálnál egy-egy kellemetlenül vicces szituációban. 
Fiatal vagy, még jóképű és vonzó. Randizni viszel egy gyönyörű nőt. Vacsora után felmentek a lakásodra, ott derül ki, hogy a nő valójában férfi. Hogyan reagálsz?

– Egy zárójel: most is fiatal vagyok, jóképű és vonzó. No, de visszatérve a válaszra: hogy ne vesszen kárba a látogatása, megkérem, javítsa meg a csapot, a kilincset, én ugyanis alig százmester vagyok.

– Gyönyörű áprilisi tél. Vonaton utazol, kint viharos havazás, mínusz 15 fok. Elbóbiskolsz. Mire felébredsz, ellopják a bakancsodat. Lassan le kéne szállni… Hogyan tovább?

– Kitúrok egy kevés habos nyálat, majd visítok, hogy az állomásra hívjanak mentőt. A sürgősségiről majd a párom hazavisz.

– Elviszed (legújabb) álmaid asszonyát vacsorázni egy drága étterembe. Fizetésnél veszed észre, hogy nincs nálad a tárcád…

– Kimegyek, beletenyerelek a sárba, aztán szólok a pincérnek, hogy nem tudok fizetni, de cserébe szívesen rendet teszek a konyhában.

– Tudom, hogy a magaviseleted csak akkor volt tízes, ha elloptad a naplót. Elmondanád, melyik volt a legnagyobb gyermekcsíny, amit elkövettél?

– Hú, hát se szeri, se száma! Szóval fogtam a csirkét rendesen. Nekem már az is csínynek számított, hogy elmentem iskolába… Szóval körülbelül hat­évesen a tűzoltólétrán felmásztam a tömbház tetejére, és ott rohangáltam egy keveset a cserepeken. A szomszédok kórusban könyörögtek, hogy jöjjek le onnan. Anyám nem volt otthon, kulcsos gyermek voltam. Aztán évekig az volt a rémálmom, hogy leesem a tetőről. Gondolom, azért, mert a szomszédok nem hagytak eleget rohangálni. Egyszer, körülbelül harminc lehettem, a lépcsőn vártam egy régi barátomra, aki még mindig ebben a tömbházban lakott. Jött egy egykori, már idős szomszédasszony, és megkérdezte: István, te vagy-e? Mondom, igen, kezicsókolom! Erre a szomszéd néni: „Jaj, de rossz kölyök voltál!” S csak ezután jött a többi kérdés: hogy vagy, mit csinálsz…

– Fiatal felnőttként sem volt célod a példaértékű magatartás. Elmesélnéd a legkellemetlenebb, de legmókásabb szituációt, amibe valaha kerültél? 

– Egyszer egy nehéz éjszakai műszak után délben elszunyókáltam a Tilos (valamikori irodalmi kávéház, azaz kultúrkocsma Csíkszeredában – szerk. megj.) kirakatában. Másnap a tulaj megdorgált, mire azzal védekeztem, hogy Hrabal is aludt a kirakatban. Azt mondta, én nem vagyok Hrabal. Mire én: Szereda sem Prága.

– S ha reggelre Prágává változna?

– Prága ide vagy oda, hol vannak már azok a kirakatok…?!

– Játsszunk kérdezz-feleleket, jöjjön pár villámkérdés. Hány lába van 8 báránynak és 7 tyúknak?

– Na, álljon meg a menet! Matekból nem nyertem olimpiát! Történelemből igen. Ott nem emlegettek semmiféle tyúkot meg egyéb jószágot. A matekról még csak annyit, hogy egyszer, körülbelül nyolcadikban önfeledten rajzolok a padra, egyszer csak a matektanárom kihív a táblához. Kimegyek és töprengek, hol vagyok, ki ez a nagy mamlasz pasas előttem. Egy idő után helyemre küld azzal a megjegyzéssel, hogy olyan vagyok, mint egy pár rendőrcsizma. Persze adott négyest is. Az osztály kuncogott, a padtársam, ismerve hiányos matektudásomat, megkérdezte, hogy te marha, minek mentél ki? Mondom, hát szólított a tanár. Azt mondja, dehogy szólított, csak kérdezte, hogy ki szeretne beszélni a paralelogrammáról. Nem figyeltem, csak hallottam a nevemet.

– Mit mondanál Győzikének, ha találkoznátok?

– Miattad adtam el a tévét, more!

– Ha kifognád az aranyhalat, mi lenne a kívánságod?

– Nem szeretem a halat.

– De itt nem enni kell… Nem olvasol elég mesét.

– Hallok eleget a médiából. Ha az aranyhalas mesét elhiszem, akkor azt is el kellene hinnem, hogy ebben az országban jó élet lesz.

– Jöjjön pár közismert mondás, formázhatod kedvedre. Vén kecske is…

– …megsül.

– Üres hordó… 

– …az álmoskönyv szerint nagy bánat, vízivás van kilátásban.

– Aki nappal legény… 

– …éjjel bakter.

– Bolond lyukból…

– ….fúj a szél, szegény embert mindig ér.

– Éhes disznó…

– …makkal, makkal, míg meg nem tanul röfögni.

–  Arra kérlek, mondd utánam a következő nyelvtörőt: Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál.

– Jobb egy lúdnyak tíz tyúk taknyán.