Hirdetés

Nyilvános a részt vevő alkotók névsora

A Transylvanian Design Week (TDW) zsűrije ismertette a beérkezett pályamunkákból összeállított válogatást, a kiállítást február 18-án nyitják meg.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 4 perc
Nyilvános a részt vevő alkotók névsora
Illusztráció Fotó: Képernyőmentés

Az első, célzottan erdélyi dizájnereket megszólító esemény kapcsán a szervezők versenyt hirdettek erdélyi kötődésű alkotók számára. A felhívásra az öt kategóriában összesen 221 pályamunka érkezett be. A munkák kiválasztása anonim módon, az alkotók nevének ismerete nélkül történt. A beérkezett alkotásokat héttagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai a romániai szakma ismert képviselői: Oláh Gyárfás kurátor, Adrian Balcău formatervező, Esztány István formatervező, Hátszegi Zsolt mozgóképművész, Szigeti G. Csongor médiaművész, Zsigmond Adél divattervező, Kelemen Attila marketingtanácsadó.

A most közzétett válogatásban szereplő alkotók munkáit láthatja majd a közönség a TDW kiállításán, olyan neves meghívott dizájnerek alkotásai mellett, mint Lucian Broscățean, Sandra Chira, Smaranda Almășan, Lucian Rusu divattervezők, Keszeg Ágnes illusztrátor, László Hajnalka, Kolcsár Melinda, Burus Botond grafikusok, Catrinel Săbăciag formatervező és mások.

A TDW kiállítására beválogatott alkotók névsora: divattervezés: Iulia Efros, Péntek Eszter, Oana Alexandra Cucu – Onibon Fashion Forward, Pașcalău Claudiu-Raul, Claudia Cristina Ciotec, Jánosi Ágnes Anikó, Andra Handaric. Terméktervezés: Pál Szidónia, OBIECT.studio (Petrică Maier-Drăgan, Andrada Pinte), Sándor Attila, Șezi Brand (Loiș Octavia, Loiș Lucian, Dumitrașcu Grațian), Petrovits István, Kovács Kristóf, Csíki Szidónia (Szifianna Jewelry), Radu Abraham, Catrinel Săbăciag, Csiby-Gindele Rebeka, Robert Niculescu, Baróti Hunor, Székely Vakon János, Egyed János, Bod Ádám, Fekete Zoltán, Teodor Gheorghe-Papadopol. Grafikai tervezés: Czirják Adorján, Kunsthalle Bega (Alina Cristescu, Anca Verona Mihuleț, Andreea Drăghicescu, Loredana Ilie, Bogdan Rața, Ugron Lajos), Sztojka Melissza, Manierart – Camel coding (Baróti Hunor, Szilágyi Levente), Técsi Boglárka, László Ildikó, Szabó Tamás, Benedek Orsolya, Kolcsár Sz. Zsolt, Botond Csiby-Gindele, Németh László, Ivácson Bella-Rebekka, Rubikom (Porcsalmi Balázs, Domokos Zsolt, Szabó Zsolt), Bege Zoltán, Boér Sebestyén, Fülöp Szabolcs, Ungureanu Nicolae-Titus, Király Kata. Motion design: Bold Branding Studio, Rózsa András, Juhos Júlia
A kategóriák győzteseinek nevét a kiállítás megnyitóján, február 17-én hozzák nyilvánosságra. A nyertesek 4000 lejes jutalomban részesülnek az OTP Bank Románia felajánlásából.

A Transylvanian Design Week célja pillanatképet alkotni az erdélyi dizájn jelenlegi helyzetéről az alkotók és az érdeklődő közönség bevonásával. A szervezők szeretnék a kreatív közösséget érintő kérdéseket körüljárni az esemény ideje alatt: megtudni, miben látja a szakmai közönség az iparművészet szerepét, és milyen közös irányokra fogalmazódik meg igény a résztvevőkben.

A TDW kiállítása február 18. – március 10. között látogatható a Csíki Székely Múzeumban. A kiállítással párhuzamosan számos társrendezvény is zajlik majd, amelyeknek célja az erdélyi dizájn megismertetése a helyi közönséggel, valamint találkozási lehetőség biztosítása a kreatív közösség számára. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel partnerségben a Publicritic tervezőgrafikai kiállítás a Csíki Moziban lesz látogatható.

A Smart Hungary kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazókiállítása, melyet világ több helyszínén mutattak be 2022-ben, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében érkezik a TDW-re. A TDW programjában gyermekfoglalkozások, beszélgetések és tárlatvezetések is helyet kapnak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!