enyhe eső
havazás
Nyílt napra, nyitottan
Nagyhétben járunk, miközben az iskolába való iratkozás is megkezdődött. Nem kicsi ügy ez sokak számára, hiszen még olyat is hallottam, hogy már az újszülöttet „előjegyeztetik” a kiválasztott tanítónál, de emlékszem arra is, hogy pár évvel ezelőtt a szülők már hajnalban képesek voltak sorba állni a beiratkozás első napján, hogy nehogy kimaradjon az elitnek mondott iskolából a csemetéjük. Állítólag még hajba is kaptak néhányan, de lehet, hogy ez már városi legenda…
Tény, hogy a városban, ahol élek, valóságos verseny alakult ki egy bizonyos rétegben, hogy kinek sikerül bejuttatnia a gyereket valamelyik központi iskolába. Valóságos szégyen, ha a kicsi előkészítős nem az „elit” intézményben kezdi majd iskolai tanulmányait, sőt a környező falvak családjai között egyfajta státuszszimbólummá vált, hogy az enyém ide vagy épp oda jár. A cél érdekében sok mindenre képesek a talpraesett szülők, megmozgatnak fűt-fát, „flotántot” csináltatnak, bejelentkeznek a nagynéni címére, ha az az épp a vágyott iskola közelében lakik.
Bevallom, sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezt a hatalmas energiát nem pazarolnák el a szülők erre az egyetlen lépésre, aminek az utóélete – tetszik, nem tetszik – minimum kétesélyes. Egyáltalán nem biztos, hogy az „elitiskola” pedagógusa és a gyerek között működik majd a kémia, nem borítékolható az sem, hogy a kiskölyök jól érzi ott magát, mint ahogy az sem, hogy jól fog teljesíteni. Lehet, hogy így lesz, de lehet, hogy nem. És ezt a sok energiát, tenni akarást valóban a gyermekre is lehetne fordítani, úgy szépen elosztva a mindennapokban, hogy jusson a nehéz időkre is. Amikor mondjuk beilleszkedési nehézségekkel küzd, vagy épp szorong iskolába indulás előtt az utód, vagy nehezen megy az írás, a matek.
Néha úgy tűnik, mintha a felnőttek inkább maguknak választanának iskolát. Igazából nem is választanak, hanem sodródnak az árral, ami az ő körükben „locsog”: ez azt mondta, úgy hallottam, mindenki tudja, a szomszéd is oda viszi, hát még szép, hogy én is. Szóval ki is dönt ebben a kérdésben? Mások, a többiek? Írtam én már a „jó iskola, rossz iskola” jelenségről, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: ma már a városi iskolák, de szerencsére a vidékiek nagy többsége is ugyanolyan jó körülményeket biztosít. A tanterv mindenütt ugyanaz, a pedagógusok pedig mind ugyanott, ugyanazt tanulták, ugyanolyan módon szerezték meg szakmai fokozataikat. A gyerekek meg gyerekek, mindenik egy más univerzum. Az „elit osztályba” összesereglett közösségnek ugyanúgy meglesznek a konfliktusai, ugyanúgy történhet bántalmazás ott is, mint ahogy a lakótelepi intézményben is. Ám egy kisebb létszámú osztályban, amely nem egy menő iskolában működik kismillió bizonyítási kényszerrel, talán több türelme és energiája van a pedagógusnak figyelni a kicsik minden rezdülésére, a közösség elbillenésére és óvni, támogatni, ha baj van. Nemrég egy tapasztalt gyermekpszichiáter azt javasolta az enyhén figyelemzavaros kislány édesanyjának, hogy vegye ki a városi iskolából, és vigye egy nyugis, csendesebb falusi iskolába a gyerekét. Nem véletlenül mondta…
Mi lenne például, ha a szülő a saját szemével akarna meggyőződni arról, hogy mi is van egyes iskolák kapuja mögött? Kik járnak oda, milyenek az osztályok, mekkora az udvar, kedves-e a tanci? Vajon milyen elvek szerint oktatja, neveli a nebulókat? Itt vannak az iskolai nyílt napok, amikor tárt karokkal várják a szülőket, gyerekeket az iskolák, el lehet beszélgetni a tanítókkal, és az is lehet, hogy a személyes találkozás során egyből megszületik a bizalom és szimpátia a pedagógus, a gyerek és a szülő között is. Sok helyen még ezen a héten is nyitva vannak a kapuk, és május 10-ig bőven ráér a beiratkozás.
Asztalos Ágnes
.jpg)
.jpg)
