Burjan-Andrei Bogdan-Sebastian Hargita megye új alprefektusa
Bogdan Burjan-Andrei Bogdan-Sebastian (USR) személyében új alprefektust neveztek ki Hargita megyében a 2026/353-as kormányhatározattal. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Hargita megyei szervezetének közleménye szerint az új alprefektusnak több mint tizennyolc éves ügyvédi tapasztalata van, pályafutását a jog tisztelete, szakmai alaposság és a jogállamiságot erősítő ügyek iránti elkötelezettség jellemezte. Politikai pályáját 2017-ben kezdte az USR-ben, azzal a céllal, hogy kompetens és tisztességes szakemberekkel javítsák a közigazgatás működését.
Kinevezése előtt a korábbi alprefektus, Isabela Prodan (PSD) április 28-án bejelentette mandátuma lezárását. Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: megtiszteltetés volt számára a közösség szolgálata, és hivatali idejét intenzív közigazgatási munka jellemezte. Mint írta, a prefektusi intézményt nemcsak a törvény őreként, hanem a helyi közösségek partnereként kezelte, előnyben részesítve a párbeszédet a bürokráciával szemben. Köszönetet mondott a megye lakóinak, a prefektusi hivatal munkatársainak, a helyi önkormányzatok képviselőinek, valamint az intézményi partnereknek az együttműködésért, és úgy fogalmazott: „a kötelesség teljesítésének érzésével” zárja le mandátumát.
