Hirdetés

Még egy hétig pályázhatnak a gazdaegyesületek

HN-információ
Egyelőre bőven akad még szabad forrás abból a 118 ezer lejes keretösszegből, amit a megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesülete a Hargita megyében működő állattenyésztő, zöldség- és gyümölcstermesztő, illetve mezőgazdasági szakmai egyesületek eszközbeszerzési és rendezvényszervezési támogatására szán – tudtuk meg László Csongortól, a pályáztató intézmény igazgatójától. Ellenben igyekezni kell: a pályázati határidő jövő péntek délben lejár. Három pályázati kiírással összesen 118 500 lejnyi vissza nem térítendő támogatást kínál idén a Hargita megyében működő gazdaegyesületek, szakmai érdekképviseletek számára Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete. A gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, valamint a juh- és szarvasmarha-tenyésztő egyesületek eszközbeszerzését 50-50 ezer lejes keretösszegből, míg a szakmai egyesületek munkáját 18 500 lejes keretösszegből támogatják. Pályázni valamennyi kiíráson augusztus 27-ig, azaz jövő péntekig lehet. Pénz van, jelentkező kevés A közeli határidő ellenére, mindhárom kiíráson bőven vannak még lekötetlen források – mondta tegnap lapunk érdeklődésére László Csongor, a Vidékfejlesztési Egyesület igazgatója –, ugyanis a tervezett beruházások, eszközbeszerzések, szakmai utak és rendezvények összköltségeinek legtöbb 49 százalékát lefedő vissza nem térítendő támogatásra egyelőre kevés Hargita megyei gazdaegyesület nyújtotta be pályázatát. Még azok közül is, akik korábban pályázati szándékukat az egyesület felé jelezték – tette hozzá a közösségfejlesztési társulás igazgatója. – Nagyságrendileg öt egyesület jelezte pályázati szándékát. Megkértek, hogy szóljunk, amikor megjelenik a kiírás. Megtettük, most a pályázat összeállításán dolgoznak. Egyelőre még mindegyik kiírásunkon vannak szabad források, épp ezért hajrá, húzzon bele minden egyesületi vezető, aki ebben gondolkozik! – üzeni László Csongor. Támogatott eszközbeszerzés A Hargita megyei állattenyésztő – juh, kecske, szarvasmarha – egyesületek például tejbegyűjtő központok felszerelésére, hűtőtankok, tejminőség-ellenőrző készülékek, az adminisztrációt segítő számítógépek, nyomtatók, tejkvótaprogramok vásárlására igényelhetik a Vidékfejlesztési Egyesület támogatását, de számíthatnak a 49 százalékos vissza nem térítendő anyagi segítségre azok is, akik szállítóeszközök, legelőtisztító gépek, állatmérlegek, kezelőkalodák, borjaztatók, juhnyíró gépek vagy akár fajtiszta állatok beszerzésére pályáznak. Az eddig beérkezett pályázatok között van is olyan, amelyben a megszokott hűtőtank- vagy ecomilk-berendezéstől eltérő eszköz beszerzésére kérték az állattartó gazdák a támogatást, de hogy pontosan mire, azt a közhasznú intézmény vezetője – a pályázatok elbírálása előtt – nem volt hajlandó elárulni. Aktívak a megyében bejegyzett és működő gyümölcs- és zöldségtermelő és -feldolgozó egyesületek is: esetükben a támogatást konyhák felszerelésére, kukták, gyümölcsprések, magozógépek, inox kagylók, inox asztalok vásárlására, címkék, befőttesüvegek, csomagolóanyagok beszerzésére fordíthatják, de támogatott a zöldségtermesztéshez szükséges öntözőberendezések, eszközök vásárlása is. Passzívak a szakmai egyesületek A szakmai egyesületek közül azonban pillanatnyilag nagyon kevés nyújtotta be támogatási kérelmét – tudtuk meg a közhasznú egyesület igazgatójától: a célra elkülönített 18 500 lejes keretösszegre messze nem akadt még jelentkező. Pedig a mezőgazdasági szakmai egyesületek esetében meglehetősen széles a Vidékfejlesztési Egyesület által támogatott tevékenységek skálája: a felajánlott 49 százalékos támogatás kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, konferenciák és szakmai rendezvények szervezése mellett szakmai utak, tapasztalatcserét szolgáló kirándulások költségeire is felhasználható. László Csongor minden egyesületi vezetőt nyomatékosan kér, hogy aki pályázni szeretne, a pályázat benyújtását lehetőség szerint ne halassza az utolsó pillanatokra, mert a hiányos vagy határidő után beérkezett pályázatokat nem bírálják el. A pályázatok leadási határideje 2021. augusztus 27., 12 óra. A Vidékfejlesztési Egyesület pályázati kiírásaival kapcsolatban további információ, a pályázati űrlap és a pályázati útmutató Karikás Csillától (karikascsilla@hargitamegye.ro) igényelhető, vagy letölthető a megyei önkormányzat (www.hargitamegye.ro) honlapjáról.

Domján Levente



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!