Közel áll szívéhez Székelyföld

Csütörtökön lesz 56 éves Elek Gábor, a Ferencváros és a magyar női kézilabda-válogatott korábbi, a MOL Esztergom jelenlegi vezetőedzője. A világ egyik legjobb kézilabdaedzőjeként számontartott szakember készségesen nyilatkozott lapunknak. Elmondta, mikor jön ismét Székelyföldre edzést tartani, mi a véleménye az Esztergomban játszó három udvarhelyi kézilabdázóról, mi sikereinek a titka, hogyan lett majdnem focikapus, illetve azt is elárulta, miért nem társasjátékozik a feleségével.

Jakab Árpád
Közel áll szívéhez Székelyföld
Elek Gábor munka közben. Fontos számára a fegyelem, a csapategység és az őszinte kommunikáció Fotó: Esztergom Handball

– Rendszeresen tart előadásokat, bemutató edzéseket a határon túli magyar utánpótlás kézilabdaműhelyekben dolgozó edzőknek, játékosoknak. Mikor látogat legközelebb Székelyföldre?

– Sajnos egyelőre nem tudjuk, mi lesz az egész akadémiai rendszerrel, nem tudjuk, hogyan, merre tovább. Az Esztergommal már a tavaszi időszakban bekapcsolódtunk a nemzetközi kupákba, így sajnos a tavaszi edzőképzéseket, így a székelyföldit is le kellett mondanom. Nyáron egyébként voltam az Esztergommal Dunaszerdahelyen, ahol mérkőzést is játszottunk a HC DAC ellen a határon túli akadémiák szokásos, kétévente megrendezendő fesztiválján, akkor találkoztam utoljára a határon túli akadémiák képviselőivel, edzői­vel. Klubcsapatommal nagyon sűrű az idei programunk, úgyhogy nagyon-nagyon hosszú idő után először fordul idén elő, hogy úgy telik el egy esztendő, hogy nem látogatok Székelyföldre. Bízom benne, hogy ezt 2027 tavaszán vagy nyarán be tudom pótolni.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– Az edzőképzések során mit tapasztalt a határon túli magyar kézilabdaműhelyeknél?

– A partiumi kézilabdás program civil kezdeményezésre kelt életre, ott voltam az indulásánál. Teljesen pályakezdő edzőkkel, nagyon-nagyon pici gyerekekkel kezdtük el ezt az egészet, mára viszont már komoly eredményeket érnek el. Az évek során egyre nagyobb rálátásom lett az egész határon túli programra, és mindegyikről azt tudom elmondani, hogy félelmetes energiákat raktak bele a határon túli magyarok ezekbe az akadémiákba. Nyilván nem tudom azt mondani, hogy nem vagyok elfogult, mert nagyon közel áll a szívemhez a határon túli magyarság, így Székelyföld is, de próbálok elfogulatlanul véleményt mondani. Mindig nagy örömmel mentem, és mindig nagyon nagy szeretetben volt részem, minden helyszínen – Partiumban, Székelyföldön, Délvidéken és Felvidéken – nagyon-nagyon kellemes volt az egész közeg. Bátran mondhatom, sok elhivatott emberrel találkoztam, akik próbálták a lehető legjobban elvégezni a feladatokat, s ez számomra nagyon-nagyon szimpatikus volt.

– Tavaly nyáron három székelyudvarhelyi kézilabdázó is Esztergomba igazolt. Mi a véleménye róluk?

– Közülük egyelőre Lázár Nórával dolgoztam együtt a felnőttcsapatnál, véleményem szerint ő a legtehetségesebb, a nyári felkészülés egy részét is velünk töltötte. Van egy U20-as csapatunk is, de ő többnyire az U18-as együttesben kézilabdázik, ahol meghatározó játékos, aminek nagyon örülök. Ezekben a hetekben, amikor a válogatott összetartása és felkészülési mérkőzései miatt szünetelt a bajnokság, Nóra ismét velünk edzett. Fiatal, még nagyon hosszú út áll előtte, neki egyelőre elsősorban az iskola és a saját korosztálya a feladata, mint ahogy a többi Székelyföldről érkező gyereknek is ezek az elsődleges teendői.

– Ön szerint mikor érdemes szintet lépnie, nagyobb klubhoz igazolnia egy fiatal kézilabdázónak?

– Nehéz kérdés, mert az az alapelv, a határon túli akadémiáknak is az a fő szlogenje, hogy ne hordjuk el a téglákat a falból. Úgy gondolom, akkor kell váltani, amikor egy tehetség kinövi a saját közegét, tehát amikor az anyaegyesületnél maradás már nem a fejlődését segíti elő. Nyilván ez azért is összetettebb dolog, mert időközben ugye iskolaváltások vannak, ami azért meghatározó tud lenni. A határon túl ráadásul különböző nemzeti válogatottak is szóba jönnek, ezzel kapcsolatban pedig nem egyformán gondolkodnak a játékosok vagy a szüleik. Szakmai ember vagyok, ennél fogva szakmai oldalról közelítem meg a dolgot, tehát, amint mondtam, akkor kell váltani, ha kinövik a saját közegüket.

– Milyen veszélyei lehetnek annak, ha valaki nagyon fiatalon ismeretlen közegbe igazol?

– Minden átigazolásnak van veszélye. Vannak, akik nehezen élik meg a családból való kiszakadást, az eligazolás a tanulás rovására is mehet, ugyanakkor a felnőtté váláshoz is segíthet egy ilyen váltás, szóval ennek lehetnek előnyei és hátrányai is. Az is nagyon-nagyon fontos, hogy az új egyesület mennyi időt és energiát fektet ezeknek a gyerekeknek az edzésen kívüli tevékenységeibe.

– Újoncként rögtön harmadik lett az NB1-ben, és az Európa Liga négyes döntőjébe is bejutott. Mi a MOL Esztergom fiatal csapatának a titka?

– Nincs titok. Sok olyan összetevő van, ami együtt hozza a sikert, például a város és a közösség is nagyon fontos háttér, ráadásul stabil anyagi biztonság mellett dolgozhatunk, és az is fontos, hogy a klubnál mindenki a saját dolgával foglalkozik, nem a máséval. Fontos a csapaton belüli egység is, és örömteli, hogy mind mentálisan, mind egymás tiszteletében, szeretetében, összetartozásában félelmetesen harmonikus a játékosok egymáshoz való viszonya. Olyannyira, hogy még engem is elviselnek…

Közel áll szívéhez Székelyföld
Elek Gábor vitatja a bírók ítéletét. Nagy tudású, temperamentumos edzőként tartják számon

– Milyen eredményel lenne elégedett a mostani idény végén?

– Mindig a realitásokat nézem. Az elmúlt két évben bravúr volt tőlünk a bajnoki bronzérem és az Európa Liga Final Four is. Egyik se jár nekünk alanyi jogon, de nyilván nem lehet kizárni, hogy idén is képesek leszünk valamelyik fronton valamit elérni, ugyanakkor nem gondolom, hogy ennek a csapatnak ez elvárás lehet. Nekem nagyon fontos, hogy az Európa Liga főtáblájára jussunk, és nagyon fontos, hogy a jövőre is Európa Liga-selejtezőre, részvételre jogosító helyen végezzünk a magyar bajnokságban.

– Ismert: maximalista ember, akárcsak a felesége, Szucsánszki Zita. Volt ebből konfliktus odahaza?

– Mi otthon nem játszunk együtt semmilyen társasjátékot… A maximalista talán nem jó kifejezés, inkább azt mondanám, borzasztóan rossz vesztesek vagyunk, egymással szemben is… Most, hogy Levente fiúnk hét éves, kénytelenek vagyunk időnként társasozni, de sajnos Levente is örökölte a mi génjeinket. Igazából teljesen mindegy, hogy ki nyer, két ember biztos, hogy sértődötten áll föl az asztaltól. Kapcsolatunk kezdetén elmentünk Zizivel (Szucsánszki Zita beceneve – sz.m.) egy wellness hétvégére, ahol volt fallabdapálya. Akkoriban én is aktívan sportoltam, s hiába volt Zizi akkor a világ egyik legjobb kondíciójával rendelkező játékosa, a férfi fizikumnak köszönhetően kijött a különbség kettőnk között, fölényesen vezettem. Akkor kaptam egy olyan fülest az ütővel, hogy fölszakadt a szám, köptem a vért, Zizi pedig csak annyit kérdezett, hogy akkor most ugye feladom. Na, körülbelül ilyen nálunk egy versengés, úgyhogy ennél fogva a családi béke érdekében keveset versengünk egymással.

– Felesége abbahagyta az aktív kézilabdázást, és immár erőnléti edzőként dolgozik a csapatnál. Hiányzik a rutinja?

– Tudása, mentalitása mindig fog hiányozni, de azért szerencsés helyzetben vagyunk, mert a rutint olyan játékosok képvselik az Esztergomban, mint például Kisfaludy Anett vagy Zácsik Szandra, akik nagyon hasonló mentalitást képviselnek, és azért átöröklődött ebbe a csapatba ez a fajta munkamorál. Jómagam egyébként mindig a munkamorálra fektetem a hangsúlyt, amikor csapatot építek, az az alapja az egésznek, hogy küzdőképes csapatom legyen. Zizi ennek a szemléletnek a zászlóvivője volt számomra majdnem két évtizeden keresztül, de ezt a fajta mentalitást azért át tudtuk örököltetni erre a csapatra is.

– Visszatérve a családra: fradista kézilabdás családba született, mégis majdnem focikapus lett, ráadásul a család egyik része Újpest-dukker volt.

– Édesanyám, Rothermel Anna 94-szeres válogatott, világbajnok kapus volt, 1966–1977 között négyszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal, unokatestvére, az olimpiai ezüstérmes Rothermel Ádám pedig háromszor nyert bajnokságot az Újpesti Dózsa focicsapatával. El lehet képzelni, hogyan zajlott le nálunk a karácsony… A csomagok egyik részében tréfából zöldhagyma, a másikban lila hagyma volt, és abban a végtelenül jó kedélyű családban persze mentek a csipkelődések is, de azért mindig a jó ízlés határain belül. Szóval nem voltak unalmasak a karácsonyaink, családi összejöveteleink. Vonzott a futballkapusi pálya, mert keresztapám, anyámnak az öccse és az unokaöccse is focikapus volt. Én azért természetesen fradista voltam, úgyhogy levittek a ferencvárosi Hajdú Józsefnek a nyári kapustáborába, aki közölte, hogy ebédhez mindig meg kell inni egy pohár tejet. Világéletemben nem szerettem a tejet, ám hiába tiltakoztam, kijelentette, márpedig meg kell inni. Mondtam, márpedig nem fogom. Korán derékba tört, ennyin múlt egy csodálatos futballkapus-karrier, úgyhogy átváltottam kézilabdára. Tudom, sokan nagyon szomorúak most…

– Decemberben női kézilabda Európa-bajnokságot rendeznek, a magyar válogatott Nagyváradon, a csoportból va­ló továbbjutás esetén pedig Ko­lozsváron játssza mérkőzéseit. Meddig juthatnak az Eb-n a lányok?

– Jó kérdés. Úgy gondolom, a válogatott jelenleg úgymond szélsőséges időszakát éli. Képes topcsapatokkal nagyon jó meccseket játszani, legutóbb például előbb döntetlent játszott, majd Strasbourgban le is győzte Franciaországot. Ugyanakkor – amint azt láttuk a szeptemberi bukaresti Európa Kupán – képes egy nem túl erős román válogatottól is kikapni. A franciák elleni két találkozó szép reményekre ad okot, de lehetnek kellemetlen perceink is – szinte lehetetlen megjósolni, mi lesz az Eb-n. Sokat fog számítani az is, hogy szerintem Nagyváradon a határ közelsége meg az ott élő magyaroknak köszönhetően nagy támogatást kapnak majd a lányok, Kolozsváron viszont ez már kérdéses…

– Csütörtökön lesz ötvenöt éves…

– Ötvenhat, de nem számoljuk.

– Hű, rohan az idő. Mi öt és fél évtized legfontosabb élettapasztalata?

– Gazdag, eseménydús évek vannak mögöttem, nem lenne elég az újság, ha most nekifognék megosztani a tapasztalataimat. Mindenesetre azt kívánom mindenkinek, soha ne öregedjenek meg, maradjanak örök fiatalok!
 

Névjegy
Elek Gábor 1970. november 5-én Budapesten született.

Játékoskarrier
1980-ban az FTC-ben kezdett kézilabdázni, 1990-ben ifjúsági bajnok, néhány mérkőzés erejéig a felnőttek között is bemutatkozott. 1990 nyarán hagyta el az FTC-t, pályafutása során játszott a III. Kerületi TVE-ben, a Hargita KC-ban, Solymáron, Százhalombattán, Csömörön és Dabason.

Szakmai pályafutása
2004–2007: a Csömör női kézilabdacsapatának edzője. 
2007–2023: a Ferencváros női együttesének vezetőedzője. Tizenhat éven keresztül irányította a zöld-fehéreket.
2016: a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
2020–2021: a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
2023: az Esztergomi Vitézek szakmai igazgatója lett.
2024-től: a MOL Esztergomi női csapat vezetőedzője.

Legfontosabb eredményei
– kétszeres magyar bajnok a Ferencvárossal (2015, 2021); háromszoros Magyar Kupa-győztes;
– kétszeres KEK-győztes (2011, 2012);
– 2023-ban Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a Ferencvárost;
– az Esztergommal feljutott a magyar élvonalba, majd újoncként bronzérmet szerzett;
– 2026-ban az Esztergommal az Európa-liga négyes döntőjébe jutott.

Családi és személyes háttér
– édesapja Elek Gyula, a Ferencváros legendás kézilabdaedzője, akiről az FTC népligeti kézilabdacsarnokát is elnevezték;
– édesanyja Rothermel Anna, egykori világbajnok válogatott kézilabdakapus;
– felesége Szucsánszki Zita 125-szörös magyar válogatott kézilabdázó, a Ferencváros korábbi csapatkapitánya.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!