– A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás és az egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok hatása ma már Erdélyben, így Székelyföldön is állandósult fenyegetést jelentenek. Mivel tudja a politikai döntéshozás segíteni a helyi gazdákat a hatékony védekezésben?

– A legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsuk a megfelelő jogi és gazdasági kereteket, valamint a lehető legtöbb támogatást ahhoz, hogy minél hamarabb minél nagyobb terület öntözhetővé váljon. A vízgazdálkodásnak prioritást kell élveznie mind a döntéshozók, mind a gazdálkodók részéről. Ha ezen a téren közös koncepciót tudunk alkotni, és elindulunk ezen az úton, a klímaváltozás negatív hatásai valamilyen szinten kivédhetővé válnak. Emellett meg kell ismertetni a gazdákkal azokat a vízmegtartó talajművelési technológiákat és művelési módokat, amelyek segítenek kezelni és túlélni a szárazságot.

– Tehát úgy látja, hogy legalább részben a gazdák saját maguk is fel tudnak készülni az aszályhelyzetre és védekezni ellene?

– Vannak azonnal megvalósítható lépések. Gondolok itt a vetésszerkezet átalakítására vagy olyan hibridek választására, amelyek jobban bírják a szárazságot. A hibrid vetőmagok szakszerű kiválasztása, a vetésszerkezet módosítása és az új talajművelési technológiák bevezetése olyan gyakorlati eszközök, amelyeket a gazdálkodók már most alkalmazhatnak a klímaváltozás hatásainak kivédése érdekében.

– Sokszor hallani szűkebb környezetünkben is a pedológiai, azaz talajtani szárazságról – arról az állapotról, amikor a növények gyökérzónájában a talaj vízmennyisége tartósan a számukra hasznosítható szint alá süllyed –, így adja magát a kérdés: van-e ma elegendő víz Székelyföldön?

– Nálunk még van víz, relatíve nedves környezetben élünk, nem mondhatjuk, hogy vízszegény vidékről lenne szó. Viszont a tudatos vízgazdálkodás alapfeltétele lesz a székelyföldi mezőgazdaság jövőjének.

– A klímaváltozás hatására előfordulhat, hogy egyes hagyományos növények, mint például a pityóka, háttérbe szorulnak?

– Véleményem szerint a pityóka nem fog háttérbe szorulni, hiszen az öntözhető területek nagysága növekszik, ami lassacskán lefedi a jelenlegi burgonyatermesztési területeket. Bízom benne, hogy megőrizzük e hagyományos kultúrnövény pozícióit. A növénytermesztési struktúra mindenképpen változik, így azokon a területeken, amelyek nem, vagy kevésbé öntözhetők, már megjelent a kukorica, a repce és a napraforgó. 

– Milyen konkrét intézkedésekkel tehető vonzóbbá a földművelés és az állattenyésztés a fiatalok számára? Hogyan lehet őket megtartani vagy bevonzani az agráriumba?

– A generációváltás rendkívül kényes és összetett kérdés. Azoknál a családi gazdaságoknál, ahol az előző generáció már megteremtett egy bizonyos stabilitást és profitabilitást, a fiataloknak relatíve könnyű átvenni a stáfétabotot. Hál’ istennek erre számtalan jó példát látunk a gyakorlatban. Igaz, a gazdálkodói réteg összességében már nem olyan számarányú, mint a korábbi generációkban. Ami pedig a teljesen kívülállókat illeti: ahhoz, hogy valaki előzmények nélkül kezdjen el gazdálkodni, egy nagyon jó koncepcióra és átgondolt gazdasági orientációra van szükség. Meg kell találni azokat a réskultúrákat, amelyek kisebb területen is képesek tisztességes profitot termelni. Így egy nulláról induló újdonsült gazdálkodó is sikeres lehet, bár be kell látnunk, hogy erre egyelőre még kevés példa van.

– Az elmúlt évek gazdatüntetései rávilágítottak a brüsszeli környezetvédelmi és agrárpolitika elnagyolt döntéseire. Ha az európai uniós Közös Agrárpolitikát (KAP) nézzük, történt-e érdemi előrelépés az elmúlt egy évben, és milyen kilátásokkal számolhatnak a gazdák?

– A mi szemszögünkből nézve sajnos nem történt jelentős előrelépés. Ugye megfogalmazódott egy európai stratégia, ami papíron szép és jó. A gyakorlati lépések azonban, amelyek időközben megtörténtek, teljesen ellentmondanak ennek az ideálisnak tűnő európai mezőgazdasági stratégiának. Időközben életbe lépett a Mercosur-megállapodás is, ami megítélésem szerint a kelet-európai mezőgazdálkodóknak és közöttük a mi gazdáinknak is elég nagy hátrányt fog jelenteni.

– Korábban aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy Brüsszelben a közvetlen gaz­da­tá­mo­gatásokat és a vidékfejlesztési pénzeket összevonnák a strukturális alapokkal. Milyen most a helyzet ezen a téren?

– A területalapú, közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztési támogatások összevonásának szándékáról – ami szintén súlyosan hátrányos lenne számunkra – még nem született végleges döntés. Bízom benne, hogy sikerül úgy alakítani a folyamatokat, hogy a támogatási formák, rendszerek és összegek a mi gazdáink érdekeit szolgálják. Jelenleg folyik a „nagy meccs”. Bár reménykedni mindig lehet, a tapasztalat azt mutatja, hogy amit az Európai Bizottság eddig eldöntött, az rendszerint meg is valósult. Ha most is így történik, és a közvetlen agrárpénzeket összecsomagolják az általános regionális fejlesztési és kohéziós alapokkal, akkor ugyan papíron több pénz érkezhet az országba, de abból összességében lényegesen kevesebb jut majd el közvetlenül a mezőgazdaságból élőkhöz. Ez pedig rendkívül kedvezőtlen lenne a gazdálkodók számára.