– Mi a Pekengo, és honnan indul a története?

– Nemrég költöztünk haza néhányan, akiket összeköt a természet és a mozgás szeretete. Az elején csak Toró Balázzsal ketten mentünk, de aztán egyre többen csatlakoztak hozzánk. Közösséget akartunk építeni, mert ha sok év után költözöl haza, nehéz újra megtalálnod a helyed. Szóval nehéz volt visszaszokni, és közösségre volt szükségem, akikkel azt csinálhatjuk, amit szeretünk, mert eddigi tapasztalataim szerint bárhol is vagy, leginkább egy összetartó közösség tud segíteni. Olyan embereket hoztunk így össze, akik szeretnek kint lenni, sziklát mászni, terepen futni, kerékpározni, slackline-ozni, highline-ozni stb. Eredetileg ez a négy fő ága van az egyesületnek, mert a jelenlegi tagok ezeket a sportokat űzik a leginkább, de új dolgokra is nyitottak vagyunk. Nem akarunk elitegyesület lenni, amiben versenylovakat nevelünk, mert ez az egész a közösségről szól. Olyan eseményeket szervezünk, amik nem a teljesítményről szólnak, hanem arról, hogy együtt csinálunk valamit.

– A slackline meg highline fogalmát talán kevesebben ismerik – pontosan mik ezek?

– A slackline egy olyan egyensúlyozó sport- és szabadidős tevékenység, amely során két fix pont – például két fa – közé kifeszített hevederen kell sétálni. A heveder a talajtól 30–50 centire van kifeszítve, a highline pedig ugyanez, csak sokkal magasabbra van kifeszítve. Amikor hazajöttem, nem volt senki, aki ezzel foglalkozott volna a környéken, úgyhogy elkezdtem a parkban slackie-zni, és sokan megálltak, kérdezősködtek, meg volt, aki ki is próbálta. Most már többen is akadnak olyanok, akik nemcsak eljönnek velünk, hanem kölcsönkérik a felszerelést, amikor mi nem tudunk menni. A slackie nem hangzik bonyolultnak, de nagyon jó egyensúlyérzék kell ahhoz, hogy sétálni tudj rajta, erős izomzat, illetve összpontosított figyelem szükséges hozzá. Számomra ez utóbbi a legfontosabb, mert napközben kevés alkalmunk van, amikor egy dologra figyelhetünk, és nem cikázik ezer meg ezer gondolat a fejünkben; a slackline-on viszont tényleg teljesen ki lehet zárni a külvilág zaját, olyankor igazán jelen vagyok. Egyébként a sziklamászás is ilyen. A külső szemlélőnek ijesztőnek, veszélyesnek tűnhetnek ezek a sportok, és tény, hogy kell hozzá némi ügyesség, de figyelünk arra, hogy mindenki biztonságban legyen, fokozatosan tanuljon. Viszont ott van az is, hogy sokan a hétköznapokban a munka és szabadidő közben nem találkoznak valós veszéllyel, de rengeteget stresszelnek határidők, hétköznapi tennivalók miatt. Ezek a sportok viszont szembesítenek azzal, hogy mi lenne, ha megcsúsznál a sziklafalon, vagy ha elvesztenéd az egyensúlyod a kötélen. Persze nem lesz semmi, ha hibázol, mert a sziklán meg a highline-on ki vagyunk kötve, a slackline meg közel van a talajhoz, de a mozgás közben valahogy nem az tudatosul az ember agyában, hogy teljesen mindegy, mit csinál, hanem az, hogy a lehető legjobban kell mozdulnia ahhoz, hogy továbbjusson. Így egyfajta valós veszély hatását lehet biztonságosan megtapasztalni, ami szerintem segít, hogy ne parázzunk a hétköznapi apróságokon.

– És honnan jött a Pekengo elnevezés? 

– Az angol pack and go, vagyis pakolj és indulj kifejezésekből. A lényeg, hogy a fizikai aktivitáshoz, mozgáshoz, egy kis szabadsághoz, jó élményekhez nem kell sok minden, csak ami egy hátizsákban elfér. Én a mozgásban találom meg a lelki nyugalmat, a bent felgyűlt feszültségnek a levezetése ez az egész, és hiszek abban, hogy az aktív életmód nagyban befolyásolja a mentális egészségünket. Amikor még Milánóban éltem, akkor kerültem be egy ilyen közösségbe, ott kezdtem slackline-ozni, sok eseményen részt vettem, és folyamatosan tanultam a technikákat. Valami hasonlót akartam kialakítani itthon is.

– Viszont Milánóban, ha jól tudom, egy ideig a háromdimenziós modellezés volt a fókuszban. Összeilleszthető az itthoni sporttevékenységekkel, közösségi eseményekkel ez a munka?

– Igen, divatban dolgoztam, kreatív projektekben, és vannak terveim a folytatásra, de jelenleg még sok más feladatom van.

– A Pekengo is csatlakozott a Beats in the Park kezdeményezéshez és az első csíkszeredai Critical Mass megszervezéséhez, amiről azóta a csíkszeredaiak is tudják, hogy kerékpáros felvonulás. Az elnevezés arra utal, hogy amikor egy csoport elér egy bizonyos nagyságot, azzal képes megváltoztatni a környezetét. Értsük úgy, hogy ez valaminek a kezdete?

– Abszolút. Olaszországban vettem részt ilyen rendezvényen, gyakorlatilag ez egy tüntetés kéne legyen, vagy illegális megmozdulás, aminek a résztvevői valamilyen társadalmi problémára hívják fel a figyelmet. Legalábbis a kezdetekben ilyen volt egy critical mass, manapság viszont jóval szervezettebb, hivatalosabb. Kerekes Tamás, a Solaris megálmodója keresett meg, hogy szervezzünk valamit, és Toró Balázs ötlete volt, hogy ez legyen az esemény. Végül a tüntető jelleg elmaradt, inkább állásfoglalás volt ez a fenntartható városi közlekedés, a környezettudatosság és az egymásra figyelő, összetartó közösség mellett, de én szerettem volna, ha felhívjuk a figyelmet valamilyen hiányosságra is: például arra, hogy az Olt menti kerékpárutat a kerékpárosok helyett inkább a nyájak használják. Sok országúti kerékpáros van a városban, de sem ők, sem a kisgyerekes családok nem fogják tudni használni azt az utat, ha picit hosszabbat akarnának tekerni. Nagyon-nagyon örültem, hogy volt egy critical mass Csíkszeredában is. A Pekengóval kapcsolatban meg azt látom, hogy az emberek akkor is jönnek, ha mi éppen nem szervezünk semmit. Sőt az a legjobb ebben az egészben, hogy nem kell egy központi figura legyen, aki szervezkedik, hanem organikusan történnek a dolgok. A Beats in the Park is jó példa erre: a Cloud Festival, az Outrun Movement és a Pekengo szervezésében zajlik, vagány közösségi kezdeményezés a csíki fiataloknak. Zene, sport és kikapcsolódás van a középpontban, nyaranta minden második hétvégén egész napos program a központi parkban. Nem az éjszakai élet, nem az esti bulizás, hanem a közös zenélés, a találkozás, a mozgás van a középpontban. Mivel ez csak nyáron van, a téli hónapokra is tervezünk programokat, amolyan téli sportos visszavonulásokat, ha van rá igény. És ha nincs, akkor magunknak csináljuk.