– Közel két éve vezeti a felvidéki Magyar Szövetséget. Ennyi idő után hogyan látja, sikerült-e új irányt adni a felvidéki magyar politikának, és melyik az a terület, ahol még nem elégedett az eredményekkel?

– Az értékeink és az érdekeink állandóak, sőt örökérvényűek. Tudjuk, mely kérdések várnak megoldásra jogállási szempontból, ha a nyelvhasználatot, az iskoláink jövőjét vagy a közösségünk jogállását nézzük. Felvidéki magyarokként leginkább pedig annak örülnénk, ha nem kollektív bűnösökként tekintenének ránk, hanem kollektív jogok illetnének meg bennünket. Ezek az örök kérdések a Felvidéken. Azt is látjuk, hogy a dél-szlovákiai, magyarok lakta régiók évtizedek óta az ország legszegényebb térségei közé tartoznak. Ezen is változtatni kellene. Tehát a politikánk erre a két pillérre épül. Ilyen értelemben nem szükséges új irányt adni a felvidéki magyar politikának, mert a tartalmi kérdések sajnos nem változtak. Szemléletben és a 21. század kihívásaihoz való alkalmazkodásban pedig fel kell zárkóznunk. A kor új módszereket követel meg, akár az üzeneteink közvetítéséről, akár a közösség mozgósításáról, akár a társadalmi szövetek gyengüléséről beszélünk. Ezek komoly próbatételek. Ha valahol korszakváltást szeretnék elérni, akkor az éppen ezeken a területeken van. Az említett kihívásoknak csak akkor tudunk megfelelni, ha nem engedjük, hogy a közösségünk széthulljon. Nem hagyhatjuk, hogy mások konfliktusai betörjenek a mi világunkba, mert nekünk megvannak a saját problémáink, amelyeket csak mi tudunk megoldani. Ezen a téren kell új irányt szabni, és én erre vállalkoztam. Ezen dolgozom nap mint nap. Ezt nevezem egyrészt korszakváltásnak, más­részt pedig – ha ideológiai keretet kellene adnom neki – a lokálpatriotizmus gondolatának.

– A szlovák belpolitika továbbra is erősen megosztott. Hogyan lehet ebben a közegben érvényesíteni a felvidéki magyar közösség érdekeit, és megtalálni a szükséges politikai partnereket?

– Úgy, hogy nem árkokat ásunk, és a meglévőket nem is mélyítjük, hanem inkább betemetjük. Ahogy már említettem, nem engedjük be a közösségünkbe mások konfliktusait, hanem a saját feladatainkra koncentrálunk. Ami pedig a partnerkeresést illeti, a felvidéki magyarságnak nincsenek szövetségesei, elsősorban csak önmagára számíthat. Ugyanakkor a politikában szükség van szövetségekre ahhoz, hogy az ügyeinket képviselni tudjuk. Ahogy itt, a Tusványoson, a nemzetpolitikai fórumon is elhangzott (Gubík Lászlóval a 35. Bálványosi Szadadegyetem és Diáktábor alkalmából beszélgettünk – szerk. megj.), a határon túli magyar pártoknak nem ideológiai alapon kell dönteniük a szövetségkötésekről. Azt kell mérlegelniük, kik azok a partnerek, akikkel a saját programjukat meg tudják valósítani. Mi is ezt az elvet követjük, és ez bizonyos értelemben irányváltást jelent az elmúlt évek gyakorlatához képest.

– A második világháború után elfogadott Beneš-dek­ré­tumok – amelyek a magyar és a német kisebbség kollektív bűnösségének elvére épültek – ismét a közéleti és jogi viták középpontjába kerültek, ráadásul a témáról való megszólalásnak büntetőjogi következményei is lehetnek. Lát-e valódi esélyt arra, hogy ebben az ügyben előrelépés történjen?

– Jelenleg az Alkotmány­bí­­ró­ság vizsgálja azt a bün­te­tőtörvénykönyvi módosítást, amelyet tavaly decemberben fogadott el a parlament. Ez az a sokat vitatott rendelkezés, amely akár hat hónap szabadságvesztéssel is fenyegeti azokat, akik bizonyos történelmi kérdésekben más álláspontot képviselnek. Ez súlyosan érinti a szólás, a véleménynyilvánítás és a tudományos kutatás szabadságát, amelyek alapvető jogok. Ráadásul megalázó helyzetet teremt. Bízom abban, hogy azok a hangok, amelyek az ombudsman, a Szlovák Földalap korábbi igazgatója, valamint több szlovák értelmiségi részéről is megjelentek, és amelyek egyértelműen mellénk álltak ebben az ügyben, eredményre vezetnek. Ők is kimondták, hogy ez a helyzet a 21. században tarthatatlan. Remélem, ennek egyrészt az Alkotmánybíróság előtt sikerül érvényt szerezni, másrészt pedig megfelelő módon rendezni is lehet az ügyet. Ahhoz azonban, hogy törvényi szinten is megoldás szülessen, a Magyar Szövetségnek vissza kell jutnia a parlamentbe. Lehetnek olyan szlovák pártok, amelyek egyetértenek a törekvéseinkkel, de azt várni tőlük, hogy helyettünk harcolják ki ezeket a változásokat, illúzió. Nélkülünk ez egészen biztosan nem fog menni. Az első lépés az, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse ezt a rendelkezést. A második, hogy elinduljanak a szükséges vizsgálatok a Szlovák Földalapnál. A harmadik pedig az, hogy a Magyar Szövetség ismét parlamenti képviselethez jusson, és megfelelő szlovák partnerekkel együtt olyan jogi garanciákat harcoljon ki, amelyek kizárják, hogy a jövőben a második világháború utáni jogfosztásokra hivatkozva örökösöktől földeket vagy más vagyont lehessen elkobozni.

– A következő szlovákiai parlamenti választások legkésőbb 2027 őszén esedékesek. Egyes becslések szerint, ha most tartanák a voksolást, a felvidéki magyar választók csupán mintegy fele járulna az urnákhoz. Hogyan lehet ezen változtatni, és miként kívánják mozgósítani a magyar választókat a következő időszakban?

– Úgy, hogy világosan elmondjuk, mi a tét, úgy, hogy nem spóroljuk meg a politikai hangyamunkát, hanem elmegyünk minden egyes településre. Kilépünk a saját buborékunkból, és nem azt várjuk, hogy az emberek eljöjjenek hozzánk a kultúrházakba, hanem mi megyünk oda, ahol a mindennapjaikat élik: a terekre, a focipályákra, a kocsmákba, és elmondjuk, mit jelent, ha ránk szavaznak. A parlamenti képviseletünk nem egyszerűen egy párt parlamentbe jutását vagy néhány képviselői mandátum megszerzését jelentené, hanem azt, hogy ismét lenne, aki következetesen képviselje a felvidéki magyar közösség érdekeit, és megoldást keressen a problémáira. Ha ezt a politikai hangyamunkát elvégezzük, akkor annak ellenére, hogy már hosszú ideje nincs szervezett magyar parlamenti képviselet Pozsonyban, vissza lehet juttatni a felvidéki magyarság képviseletét a parlamentbe.

– A fiatalok elvándorlása szinte minden külhoni magyar közösség számára az egyik legnagyobb kihívás. Mit tehet a felvidéki magyarság azért, hogy a fiatalok számára ne csak az identitásuk megőrzése, hanem a szülőföldön való boldogulás is valós és vonzó életpályát jelentsen?

– Vonzó most is, csak ez a modern korunk hozott egy olyan jelenséget, amely bizonyos szempontból még a diktatúráknál is erősebb, vagy ha úgy tetszik, kártékonyabb. Ez a jelenség nem más, mint a globalizáció. Mindannyian nyitottabb, kényelmesebb világban szeretnénk élni. Ezt akarjuk a gyermekeinknek és az unokáinknak is, ahogyan a szüleink és a nagyszüleink is ezt szerették volna nekünk, csakhogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Amikor megnyílik a világ, és valaki néhány száz kilométerrel nyugatabbra talál jobb karrierlehetőséget, gyakran úgy indul el, hogy majd egyszer hazatér. Aztán ott találja meg a párját, aki történetesen nem magyar nemzetiségű, és ezzel egy magyar család sorsa is megpecsételődik. Ezekkel a lehetőségekkel, a globalizáció ilyen következményeivel rendkívül nehéz felvenni a versenyt. Azt hiszem, ezt a Kárpát-medence minden külhoni magyar közössége meg tudja erősíteni. A mi esetünkben ráadásul a magyarok lakta déli régiók – az Ipolymente, a Bodrogköz vagy Dél-Gömör – Szlovákia legszegényebb térségei közé tartoznak. Ez is azt bizonyítja, milyen fontos a parlamenti érdekképviselet. Ha nem vagyunk jelen ott, ahol a döntések születnek, nem tudunk beruházásokat és fejlesztéseket hozni az általunk lakott régiókba. Ha pedig nincsenek beruházások és fejlesztések, munkahelyek sem lesznek, a fiatalok pedig a karrier vagy a jobb élet reményében elhagyják a szülőföldjüket. Minden mindennel összefügg. Nemcsak az identitást kell erősítenünk, hanem a régióinkat is fejlesztenünk kell. Ehhez pedig a parlamenti képviselet nélkülözhetetlen.

– Hogyan látja a felvidéki magyar közösség következő öt évét, milyen jövőképet tart valósnak?

– Amikor jövő ilyenkor ismét Tusnádfürdőn számolhatok be a közösségünk helyzetéről, már a parlamenti választások célegyenesében leszünk. Ez lesz annak a közel hároméves munkának a döntő pillanata, amelyet a Magyar Szövetség vezetésének átvételekor kezdtünk el azzal a céllal, hogy ismét parlamenti képviselete legyen a felvidéki magyarságnak. Ugyanakkor nem szeretek csak politikai célokban gondolkodni. A parlamenti képviselet természetesen fontos cél, de ennél is fontosabbak a közösségi, hosszú távú célok. Ahogy korábban is mondtam, minden mindennel összefügg. Ha sikerül visszaszereznünk a politikai erőnket és ismét parlamenti képviseletünk lesz, az nemcsak politikai értelemben jelent előrelépést, hanem a felvidéki magyar közösség önbecsülését is visszaadhatja. Lelki és anyagi értelemben egyaránt talpra kell állítanunk a közösségünket. Hiszem, hogy ha ez jövőre sikerül – márpedig sikerülnie kell –, akkor a felvidéki magyarság előtt olyan öt év állhat, amely az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb időszaka lehet.