Hirdetés

Kérdéses az ökölvívás sorsa

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése megszavazta a végrehajtó bizottság múlt pénteki határozatait, így az öttusa és a súlyemelés a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjában is szerepel majd, ahogyan az amerikai szervezők által javasolt öt sportág, a flag football, a krikett, a lacrosse, a fallabda, illetve a baseball/softball is.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 4 perc
Kérdéses az ökölvívás sorsa
Megreformált öttusa. Száműzték a lovakat Fotó: AFP

Továbbra is kérdéses viszont az ökölvívás sorsa, mivel a sportágnak jelenleg nincs olyan nemzetközi szövetsége, amelyet a NOB elfogad partnernek. A korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget 2019-ben függesztette fel a NOB, majd később úgy döntött, a párizsi olimpia ökölvívóversenyét és kvalifikációját sem rendezheti meg. A helyzet idén annyira elmérgesedett a két szervezet között, hogy a NOB júniusban az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta az Umar Kremljov által vezetett IBA-t. A sportágban tavasszal új szövetséget alapítottak az IBA-val szemben álló nemzetek az Egyesült Államok vezetésével, de a World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.
Az öttusa esetében viszont elfogadták a lovaglás aka­dály­ver­sennyel történő helyettesítését: a döntéshozók egyértelművé tették, hogy az öttusa nem került volna be a Los Angeles-i programba, ha nem cseréli le a lovaglást az akadályversenyre. A modern kori öttusa, amelyet az újkori olimpiák alapítója, Pierre de Coubertin hozott létre, 1912-es bevezetése óta szerepel a játékokon.
Megmarad az olimpiai programban a súlyemelés is, de továbbra is szigorúan ellenőrizni fogják a sportágon belüli doppingellenes tevékenység hatékonyságát, illetve elvárás, hogy gyorsítani kell a sportágon, és erősíteni kell a show jelleget.
A helyi szervezőknek először a tokiói játékok előtt volt lehetőségük arra, hogy sportágakat jelöljenek a programba. A műsorba így felvett sportok nem válnak az olimpia állandó sportágaivá, csak az adott játékokon szerepelhetnek. Így például Tokióban rendeztek karateversenyeket, de jövőre Párizsban már nem fognak. Az öt, most programba került sportág közül az egykori brit birodalom területén népszerű krikett eddig egyszer, 1900-ban, míg a lacrosse nevű csapatjáték kétszer, 1904-ben és 1908-ban volt olimpián. A krikett programba kerülésével a szakértők szerint több mint 100 millió dollárral nő az indiai közvetítési jogok értéke, ami pluszbevétel a NOB számára. Az amerikai futball ütközésmentes változatának számító flag football ugyanakkor bemutatkozására készül, csakúgy, mint a fallabda. A baseball, és annak női változata, a softball 2012 előtt többször is szerepelt a programban, a tokiói játékokon a szervezők kérésére került vissza. Az öt sportág felvétele azt is jelenti, hogy a jövőre Párizsban bemutatkozó breaktánc Los Angelesben már nem lesz műsoron. A program bővülésével a 2028-as játékokon a sportágak száma 35 vagy akár 36 is lehet, ami történelmi rekord.

Kitépték az öttusa lelkét
„A lovaglás elhagyása, az akadálypark behozatala az öttusába még nem biztosítja  a sportág jövőjét” – nyilatkozta Fábián László. A korábbi olimpiai bajnok öttusázó szerint a „lovaglás nélkül az öttusa lelkét kitépték, ez a sportág ettől izgalmas és érdekes”.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!