Az 1976-os ötkarikás játékok helyszínéül az amerikai Denvert jelölte a NOB, ám 1972 tavaszán az amerikaiak lemondták a rendezés jogát, így 1973 februárjában Innsbruckot jelölték rendezőnek. A sízők versenye két világsztár, az osztrák Franz Klammer és a svéd Ingemar Stenmark vetélkedését hozta. A gyorskorcsolyát a szovjetek uralták, 13 érmet nyertek. Tatyjana Averina négyet, két aranyat és két bronzot. A nemzetek éremtáblázatán a dobogót a Szovjetunió, Kelet-Németország és az Egyesült Államok foglalta el.
Magyarországot három mű­kor­cso­lyázó képviselte. Ez volt első olimpiája a Regő­czy Krisz­tina – Sallay András jég­tán­cos­párnak, akik ötödikként vé­gez­tek. Romániát – a jég­ko­rong­csa­patnak köszönhetően – 34 sportoló képviselte négy sport­ág nyolc próbájában, köztük négy székelyföldi (Antal, Gál, Miklós, Varga). A hokisták na­gyon jó eredményeket értek el: vereségek Lengyelországgal (4–7) és Jugoszláviával (3–4) szemben, győzelmek Ausztria (4–3), Japán (3–1), Svájc (4–3) és Bulgária (9–4) ellen.

Három olimpián szerepelt

Varga Dezső jégkorongozó 1939. május 13-án született Csík­szeredában. Olimpiai részvételek: 1964 – Innsbruck, 1968 – Grenoble, 1976 – Innsbruck, Universiade: 1966 – Torino, 2. hely. Az egyetlen székelyföldi, romániai jégkorongozó, aki három olimpián szerepelt. 1964-ben még Ion Țiriac későbbi teniszcsillag és sportmenedzser is csapattársa volt, 1976-ban már az Antal–Gál bekkpárossal együtt lépett jégre. 1957-ben, még alig tizennyolc évesen a román élvonalban szerepelt a Haladás színeiben. A következő szezonban már átigazol a Terméshez, majd Ferencz Jánossal átmennek az Akarathoz. Így a hatvanas évek legendás csapatához nemcsak egy jó csatár került, aki a Szabó ikrekkel kiegészítette az „aranytrojkát”, hanem talán minden idők egyik legjobb hátvédje is. Az 1959–1960-as szezonban az Akarat megszerezte első bajnoki címét, ám a román sportpolitika közbeszólt. Azonnali hatállyal a Szabó fivérekkel és Tasnádi Györggyel együtt bevonultatták katonának. Így nem csoda, hogy a Steaua lett a következő szezon bajnoka. 1962 nyarán – akkor még ő sem sejtette, hogy csupán egy szezonra – visszatért szülővárosába. S hogy mennyire ő volt az akkori romániai pontvadászatban a mérleg nyelve, azt az a tény is mutatja, hogy a csíkszeredaiak visszahódították a bajnoki címet, az utolsót az 1989-es változásokig. „Velem együtt érkezett a csapathoz egy Sofian nevű rădăuți-i kapus” – nyilatkozta az olimpikon a csíki jégkorongról szóló filmemben –, „mert nem volt kapusa Csíkszeredának. Sprencz Pali bácsi hozta a csapathoz. A bajnokság elején még ő védett, de a legfontosabb meccset a Steaua ellen 2–1-re már úgy nyertük meg, hogy Pali bácsi már Tasnádi Gyurit rakta a kapunkba, mert ez a Sofian már láthatóan a Steaua felé húzott. Gyuri, szegény nem volt kapus, de felöltöztettük a kapusszerelésbe, és attól kezdve ő védett. Az utolsó percben Bíró Tóni egyedül kitört a hátvédek közül, ám szerencsére, Gyuri kivédte a nagy helyzetet, és a harmadból kivágódott koronggal mi lőttünk gólt. Így nyertük meg az Akarattal másodízben a bajnokságot.”
A következő szezontól ismét a fővárosi katonacsapatot erősítette. Három olimpián vett részt. Ő az egyetlen, aki a székelyföldi hokiban ezt elmondhatja magáról. „Négy is lehetett volna. 1980-ban is a bővített keret tagja voltam, de aztán mást vittek ki helyettem.” Innsbruckban kezdte, és ott is fejezte be ötkarikás pályafutását, igaz, közben eltelt tizenkét év. Az 1964-es olimpián tizenkettedikként zárt a román válogatott (a 15-ös keretből 11 csíkszeredai játékos volt). Tagja volt az 1966-ban Torinóban az Universiadén ezüstérmet szerzett együttesnek. Sem a szovjetek, sem a finnek, sem a kanadaiak, sem a házigazda olaszok nem tudtak Vargáról gólt szerezni. A turné egyik legbiztosabb hátvédje volt. Az 1976-os olimpián ha megverik a jugoszláv válogatottat, akkor egy esetleges hatodik hellyel olimpiai pontot szerezhettek volna Romániának. Három olimpián és 17 világbajnokságon szerepelt. 2024-ben a Nemzetközi Jégkorongszövetség a „kis hokis nemzeteknek” fenntartott Richard „Bibi” Torriani-díjat Vargának ítélte, ezzel első csíki sportolóként bekerült a Hírességek Csarnokába.

Törölték a nevét

Miklós Tibor jégkorongozó 1954. április 2-án született Csík­szeredában. Már elemista­ként ott korcsolyázott, ahol le­hetett, így senki sem csodálkozott, amikor ötödikesként jelentkezett Antal Zsombor kölyökcsapatába. Pechére egy évvel idősebb volt az Antal Előd – Gál Sándor nevével fémjelzett líceumi aranygenerációnál (1974-ben érittségiztek), így nem lehetett osztálytárs, majd ifi csapattárs a híres Mezey-féle gárdával. Ám a Sportklubnál hamar felfigyeltek tehetségére, sőt abban az időszakban, amikor az Antal–Gál páros katonai szolgálatát teljesítette, ő lett a Hargita-alji csapat frontembere. Alapember a román válogatottban, és részt vett mind az 1976-os olimpián, mind az 1977-es – akkor még nyolccsapatos – A csoportos vébén. 1983-ban családjával Nyugat- Németországba utazott, és nem volt hajlandó visszatérni Ceaușescu tudományosan éheztetett diktatúrájába. Két évet játszott a német első osztályban, ám egy térdsérülés az aktív pályafutásának feladására kényszerítette. Edző lett, a boldogabb német rész kishokisait edzette. Mint disszidens, Romániában minden fontosabb sportlexikonból törölték a nevét. Az még érthető, hogy az 1986-ban kiadott – egyébként talán a legjobb ilyen témájú könyv – Románia az olimpiai játékokon című könyvben neve nem szerepel, ám az 1995-ben kiadott Román sporttörténetből is kifelejtették.