Negyvennyolc év után ismét az amerikai síparadicsom rendezhetett olimpiát. Itt használtak első ízben hóágyúkat és műhavat. Hanni Wenzel Lichtensteint feltette a sporttérképre, két lesiklószámban is diadalmaskodott. Erik Heiden egyedi csúcsot állított fel: mind az öt olimpiai számban diadalmaskodott – az egy olimpián szerzett öt aranyérmével azóta is listavezető. A legnagyobb meglepetést a hazaiak hokiválogatottja szerezte. Egy nagyrészt egyetemistákból álló együttes – egyéves központosított felkészülés után – az elődöntőben legyőzte a szovjeteket, majd a döntőben is diadalmaskodott. Christian David, a csapat tagja megismételte édesapja, William 1960-as teljesítményét. A magyar sport ismét érmet szerzett: a Regőczy Krisztina – Sallai András jégtáncpáros második lett.
Romániát 35 sportoló képviselte. Ketten kolozsváriak, hatan székelyföldiek voltak. Erdély András és Jenei Dezső gyorskorcsolyázók és hat jégkorongozó. Közülük kettő másodszor tette le névjegyét az ötkarikás játékokon.

„Együtt jártunk, együtt kínlódtunk”

Antal Előd jégkorongozó 1955. március 11-én született Csík­szentkirályon, részt vett az innsbrucki és a Lake Placid-t olimpiai játékokon is. A hatvanas évek elején sokszor -20, -30 fokos hidegben is felgyalogolt Csíkszeredába, hogy lássa a Szabó testvérek mérkőzéseit. Egyszerűen elvarázsolta ez a sport. Így senki sem lepődött meg azon, hogy amikor Ferencz János a Pionírháznál 1955–1956-os születésű gyerekekből csapatot indított, ő is jelentkezett. „Édesapám felhozott engem Szeredába – mesélte később Antal Előd. – Nagyon nehéz volt akkor egy falusi gyereknek feljönni. Nem voltak autóbuszok, nem volt jármű közlekedni. Utána is sokszor gyalog jöttem fel. Itt ismerkedtem meg későbbi legjobb barátommal, Gál Sanyival. Együtt jártunk, együtt kínlódtunk.” Megalakult a híres Lyceum csapata, mely évről évre termelte a válogatott szintű játékosokat. „Abban az osztályban, amelyben jártam, csak egy párat említenék, akik nagy hokisták lettek: az említett Gál Sanyi mellett Nagy Zoltán, Bartalis Lajos, Csiszér Dénes, Sándor Ferenc, Péter Tibor. Mindenik kiváló hokista lett.” 1972 októberében Antal Zsombor és Szabó Gyuszi hívására, még középiskolásként a város első csapata, a Sportklub igazolta le. 1973–1977 között a Sportklub játékosa, majd egy sikeres egyetemi felvételi vizsga után egy évig a Steauánál katonáskodik. „1978-ban visszajöttem Csíkszeredába, és 1985-ig Szeredának hokiztam.” 1973-tól 1987-ig nagyválogatottként 13 világbajnokságon szerepelt. Világversenyen első ízben az 1974-es ljubljanai világbajnokságon. A román válogatott hatodikként zárta a B csoport küzdelmeit. Varga Dezsővel kezdte a bekkelést, egy év múlva Sapporóban már a barát és klubtárs Gál Sándor a társa. 1976-ban tagja volt annak a csapatnak, amelyik a B csoport megnyerésével kiharcolta a jogot, hogy az A értékcsoportban, tehát a világ legjobb 8 együttese között szerepeljen. 287 válogatott mérkőzésen játszott. Természetesen a legemlékezetesebbek az 1976-os és 1980-as olimpián lejátszott meccsek maradtak. „A világ legjobb játékosai között játszottunk – mondta Előd –, 1976-ban Innsbruckban csíkszeredaiak voltunk ötern, és hetedik helyen zártuk az olimpiát. 1980-ban  Lake Placidban megismételtük a hetedik helyet. Csak egy eredményt mondok el,  megvertük a nyugat-németeket. Az olimpiai bajnok amerikai csapattól 7–4-re kaptunk ki úgy, hogy 4–3-nál Cazacu, az akkori Steaua kiválósága egy büntetőt kihagyott.” Edzőként pótolta az áhított bajnoki címet: 35 év után 1997 februárjában az ő vezetése alatt aranyozódott be a csíki hoki.

Játékosként nem lehetett bajnok

Gál Sándor 1955. november 23-án született Csíkszeredában, ő is részt vett az innsbrucki és a Lake Placid-i játékokon. A Ferencz János által edzett Pionírház csapatában kezdte bontogatni szárnyait, majd a Mezey Imre által vezetett Lyceum csapatánál folytatta. „A legjobb gyerekeket – mesélte Sanyi a Csíki olimpikonok című, általam rendezett dokumentumfilmben – a Pionírháztól, Gyergyó környékéről, Alcsíkról összeválogatták, és egy osztályba tömörítették. Két csapatra való gyerek gyűlt össze. Nagyon komolyan dolgoztunk Mezey tanár úr vezetésével, és természetesen jöttek az eredmények is.” Az első és azóta is a legjobb hokiosztály tagjaként érettségizett, két szezon kivételével (a Dinamo sportszázadába parancsolták a katonaság idejére) Romániában csak Csíkszeredának hokizott, és lett később az együttes legeredményesebb edzője. 1975-ben, tizenkilenc évesen lett válogatott. Első ízben egy Jugoszlávia elleni kettős barátságos mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt. Két olimpián, tizenegy világbajnokságon szerepelt, 1977-ben Bécsben az akkor nyolc együttest tömörítő úgynevezett A divíziós vb-n a világ legjobbjai ellen léphetett jégre. Az USA elleni 6–5-ös győzelemnél a mezőny egyik legjobbja volt. Barátjához, bekktársához hasonlóan, neki is örök bánata, hogy játékosként nem szerezhetett bajnoki címet szülővárosának. „Most már nem titok – mondta később Sanyi –, mihelyt közel kerültünk a bajnoki címhez, letiltással, bírói tévedésekkel csak kihozták a Steauát bajnoknak. Volt úgy, hogy Bukarestben szabályos gólt nem adtak meg, a csapat leszállt a jégről, és letiltották a legjobb öt játékost. Az én esetemben volt olyan is, hogy kaptam áprilisban a szezon végén egy három hónapos letiltást, amit szeptemberben a bajnokság kezdetekor kellett letöltenem. Nagyon sok ilyen kis húzásuk volt. Ám ezek összeadódtak. Ami a legkönnyebb, és amit a szurkolók is láthattak, azok a bírói tévedések voltak.” Egy 1977-es A csoportos világbajnoki fénykép, amelyen az akkori idők egyik legnagyobb játékosával, az egy fejjel magasabb amerikai Espozitóval küzd a korongért, bejárta a világsajtót. Barátjához, bekktársához hasonlóan, ő is két olimpián tette le névjegyét. „A két olimpián, amin részt vettem – mesélte később Sanyi –, két érdekes dolog volt. Az elsőn, hogyha megnyerjük az első mérkőzésünket, akkor olimpiai pontot érő helyezést érhettünk volna el. A lengyelekkel volt egy előselejtező mérkőzés, ahol 7–4-re kikaptunk. A mérkőzés felénél még mi vezettünk, de az akkor már sok éve A csoportos lengyel válogatott megvert. A Lake Placid-i olimpián pedig két csoportot csináltak. A miénkben voltak a csehek, a svédek, az amerikaiak, a nyugatnémetek és a norvégok. Nagyon jól kezdtünk, az előző olimpia bronzérmes csapatát 6–4-re vertük, a svédektől kikaptunk 8–0-ra, de már a csehekkel 2–7-et játszottunk. A norvégok ellen még 3–1-re vezettünk, és még csak másfél perc volt hátra, de sajnos kiegyenlítettek, így elúszott egy olimpiai pontot jelentő ötödik hely.” Ő is edzőként lett székely  bajnok, 2004-ben mind a Román Kupában, mind a bajnokságban diadalmaskodott.