Az év végéhez közeledvén nemcsak a vásárlási láz nő, hanem az otthon melegének, meghittségének érzésére is vágyunk, bár e két dolog élesen eltér egymástól. Ilyenkor mindenki igyekszik poros fiókok mélyéről elővenni a családi/közösségi hagyományokat, töltött káposztát és bejglit alkotni, énekelni, jót tenni, sorolhatnám. Az egész évben elmulasztott dolgainkat lázas igyekezettel próbáljuk pótolni, legyen szó a családtagjainkkal való kapcsolat ápolásáról, közösségi megnyilvánulásokról, jótékonykodásról. Rohanunk, s miközben a csodát várjuk, ráérünk arra is, hogy ítélkezzünk, kritizáljunk, és az „ezt nem így szoktuk” romboló beszólással illessünk újszerű megoldásokat. Így történhetett, hogy „kiutálták” Marosvásárhely főteréről azt az alternatív karácsonyfát, amely valójában az összefogás szimbólumaként díszelgett ott, rövid ideig. 

Az ünnep mifelénk a nagy szavak ideje is: szeretet, önfeláldozás, megértés, tolerancia, segítségnyújtás, őszinteség… Úgy kapunk ezen szavak után, hogy egész évben nem gondolkodtunk el az értelmükön, de most ünnepi díszbe próbáljuk csomagolni őket, anélkül, hogy tudnánk, miért is. Ugyanígy vagyunk a hagyomány szóval is, amelybe régi karácsonyokat gyömöszölünk bele, illatos fenyőfával, igazi szaloncukorral, meghitt ünnepléssel. Nem vesszük észre, hogy a karácsonyfa, mint olyan, a saját otthonunkban sem a régi már… ha anyagi helyzetünket akarjuk fitogtatni, Nordmann-fenyő, ha környezettudatosak próbálunk lenni, akkor műfenyő, ha bio üzemmódban vagyunk, akkor hagyományos, ha nem szeretjük a karácsonyt, grincsfa – és sorolhatnám. Akkor a hagyomány azt jelenti, hogy mindenkinek egyforma volt valamikor? Most mi számít hagyományosnak? És miért kelt ellenérzést a sálakból szőtt karácsonyfa? Nem az üzenet a fontos? 
Az ünnep közeledik, csak mi nem közeledünk feléje, mert ahhoz túlságosan ki kellene lépnünk a megszokottból. Mert akkor nem lenne elég a lomtalanítás során összegyűlt dolgokat odaadni a rászorulóknak, napokig készíteni a többfogásos menüt és az ajándékokat, személyre szólóan. Akkor valami más kellene, valami nyitottság, valami őszinte rácsodálkozás, valami tündöklően egyszerű érzés a szívünk mélyéről…