Igencsak nagy vállalkozás lenne felsorolni azokat a tevékenységeket, amelyek embertársainknak visszásak, nekünk mégis kiemelten magas boldogság, vagy épp komfortérzetet okoznak. Távolról szemlélve roppant egyszerű választ lehet találni ennek az okára: az ember gyarló, ha pedig megbántották, a legrövidebb és legrosszabb út a sértettségből kitalálni az, hogy ő is bántson. Csakhogy míg a szokásainkba oly furfangosan beivódott, az átlagosnál is feketébb humorú vagy épp a diplomatikusság mázába mártott válaszainkat igyekszünk félvállra véve eladni, rég rohadásnak indult az, amit vállalnunk és megtartanunk kellene. Az „ilyen a világ”, „ha másnak lehet, nekem miért nem” és hasonló, a közönyösségnek táptalajt adó mondások gyakorisága szaporítja az öncélú, önző attitűd terjedését, holott a haladás és fejlődés nem az elszigeteltségben és a bezárásban, végképp nem az elvándorlásban van.

Az érem másik oldalán a közösségért való felelősségvállalás hiánya áll: ki állítaná manapság azt, hogy más számlájának a befizetése fontosabb, vagy legalább annyira fontos, mint az övé? Pláne, ha több órája vár annak kifizetésére és már mindenhonnan elkésett. Ki állítaná azt, hogy nem költözik semmi áron külföldre, bármennyire legyen kedvezőtlen itthon az élet? És az igazat megvallva: itthon mindenkire szükség van, koldusokra és királyokra egyaránt. 
A minap egy pedagógus barátommal beszéltem arról, hogy miért nem fogadtam el egy külföldi munkalehetőséget, ő pedig miért csapott le gondolkodás nélkül ugyanarra az ajánlatra. Önzőnek tartom a döntését, de kvittek lettünk, mert míg én menekülő haszonlesőnek, ő maradi bolondnak nevezett engem, a sör pedig mindkettőnk üvegéből elfogyott. Lehet, hogy mindkettőnknek igaza van, és lehet, hogy egyikünknek sem. De azt be kell látnunk, hogy nem a beruházások, a pénz, a magas fizetések és a széles kínálat teszik boldoggá az embert, holott kényelmet, biztonságot és nyugalmat tudnak nyújtani, de lényegében kevesek a boldogsághoz. Kell valami megmagyarázhatatlan szikra ahhoz, hogy ugyanazt a gyurgyalagot, ami a lókodi kaszálón és hónappokkal később Dél‑Afrikában repül, máshogyan lássa az ember, vagy hogy a Hargita lecsupaszított oldalai vetekedjenek az olasz Dolomitok szépségével. Mert egy Skoda is el tud vinni oda, ahova egy Audi, csak kevésbé opportunista módon: be kell érni vele.