Pár éve már kimorgolódtam magam egy kis írásban annak kapcsán, hogy manapság még a gyermekünk iskolája is státusszimbólumként működik. Udvarhelyszéken legalábbis sokaknál egyfajta „rangot” jelez, hogy hová „járatják” az utódot. 
A helyzet azóta sem változott sokat. Az iskolaválasztás, beiratkozás kapcsán is kirajzolódik a keserédes kelet-európai valóságunk, amely majdnem mindenre rávetül, majdnem mindent átszínez még manapság is. Tülekszünk, rendezkedünk, kiskapukat keresünk, kisebb-nagyobb csalásoktól sem riadva vissza, csakis a cél lebeg a szemünk előtt.
Mert igenis egyfajta csalás az, ha „flotantot”, ideiglenes tartózkodási engedélyt kérünk a beiratkozás előtti hónapokban, hogy városi címünk legyen, vagy annak az utcának legyünk elméletileg a lakói, amely a vágyott iskola körzetéhez tartozik.

„A gyermekért mindent” jelszó jegyében tesszük mindezt. Tényleg? Vajon a gyermeknek nem lenne jobb, ha nem kéne hajnalok hajnalán kelni, téli sötétben kilométereket autózni, hanem elég lenne negyed nyolckor kiugrani az ágyból? Vajon nem szeretné jobban, ha a lakóhelyéhez legközelebb eső suliba járna, ahová a szomszéd pajtások is, és lehetne együtt menni-jönni, bandázni, jókat dumálni menet közben? Ehelyett neki máshová kell járni, és mivel messzebb van, anyu vagy apu kell vigye, meg hozza, a barátok már nem is annyira barátok, az újak messzebb laknak, csak online tudnak délutánonként együtt játszani…
Mindeközben a pedagógusok mindenike ugyanabban az intézményben szerezte a képesítését, ugyanazt tanulta, ugyanabból versenyvizsgázott. A városi iskolák mindenike modern körülményeket biztosít már, az emberi és fizikai feltételek ugyanazok. A vidéki iskolákról nem is beszélve, egyre több közülük igazi gyermekparadicsom, szép épülettel, gyönyörű udvarral, friss levegővel, nyugalommal.
De nem, mi valamiféle helyi közbeszéd által valamikor felállított rangsor alapján iratkozunk. Mert mi elitiskolát akarunk. Nehogy már a gyermekünk életszerű, sokszínű közegben szerezné meg első iskolai tapasztalatait! Mit nekünk, hogy a 24 helyett 30-an lesznek az osztályban, és nem lesz mindenkire elegendő energiája, figyelme a tanítónak. Nem érdekel az sem, hogy az elnéptelenedés veszélye fenyegethet egy-egy szépen felújított falusi iskolát, a reggeli araszolás a forgalomban sem, az sem, hogy napjaink egyharmadát az úton töltjük, még az üzemanyag ára sem. 
Nem. Nehogy már azt higgye valaki, hogy az enyém kevesebbet ér, mint a másik! Nem, és kész.