Na, ki a hibás?
Azt látom, hogy konfliktus esetén a leggyakoribb reakció a hibás keresése. És miközben keressük, hogy ki okozta a galibát, majd ha megtaláltuk, akkor faggatni kezdjük, hogy ugyan bizony miért tette, vagy miért nem tette, növekszik a feszültség, erősödik a frusztráció érzése, mélyül a harag és düh, és végül mindenki ott marad a saját rossz érzéseivel, vagy épp ürességet érez. Megoldás nem született, legtöbbször inkább elmérgesedett a helyzet és sérültek a részt vevő felek közötti kapcsolatok. Mert ingerült állapotban kimondatnak olyan szavak, amik jobb lenne, ha bent maradnának, néha a beszélő sem gondolja komolyan, általános az általánosítás, miszerint te mindig, te soha, az „elkövető” gyakran megpróbál valahogy kislisszolni a helyzetből, ha pedig nem megy, visszatámad. Figyeljék meg: ha bocsánatot is kér, többnyire akkor sem ér véget a tortúra, mert a másik fél addig nem fogja feladni a szekálást vagy a duzzogást, amíg minden rossz érzését ki nem adja.
Hibásnak lenni nem jó érzés, és – ha például a gyermeknevelés felől közelítjük meg a témát – az sem biztos, hogy hozzásegíti a gyermeket a „jobbá” váláshoz. Egyrészt azt tanulja meg, hogy hibázni, tévedni rossz dolog, nem pedig egy átlagos emberi helyzet, amelyre többnyire van megoldás. Ehelyett azt szívja magába, hogy aki vét, az rossz, nem szerethető, nem képes semmire, ügyetlen stb. Igen ám, csak ezen az úton sérülhet az önértékelés, önbizalom, bátortalan, szorongó lesz a gyermek, vagy az is lehet, hogy a túl gyakori hibáztatás miatt felgyűl benne a feszültség, aminek valahol aztán ki kell jönnie. Szeretjük hangoztatni, hogy „Tanulj, fiam, a hibádból!”, de ez is olyan fenyegetően hangzik általában, hogy a gyermek inkább nem próbál meg semmi újat, vagy ha téved, kudarcot vall, akkor igyekszik azt meg nem történtté tenni, azaz – „felnőttesen” szólva – letagadja, elrejti. Mert fél a cirkusztól, a büntetéstől, attól, hogy elutasítják. Felelősséget vállalni így nehéz.
Hibás keresése helyett például meg lehet próbálni magával a helyzettel foglalkozni, azzal, hogy mi is történt, hogyan történhetett meg, mi vezetett odáig, és főleg azzal, hogy miként hozható helyre a konfliktus, hogyan javítható ki a tévedés, és hogyan jöhetünk ki úgy belőle, hogy egyik fél sem sérül.