Az egyetemista státusz problematizálása

Kurta Andrea

Évente új szakokkal várják a diákokat a felsőoktatási intézmények – és nem lehet elvonatkoztatni a ténytől, hogy az új szakok diákokat, azok pedig tandíjakat jelentenek. Több helyre könnyebben lehet felvételt nyerni, így nem meglepő, ha az egyetemi hallgatók száma exponenciálisan növekszik. De pusztán a lehetőség szülné a jelenséget, vagy pedig – a helyek számával arányosan – a fiatalok tudásszomja is növekszik? Nem tanulva a tyúk és a tojás esetéből, felteszem a kérdést: aki egyetemre megy, az valóban a tudást üldözi, avagy őt üldözi az önállóság késztetése? A válaszoknak számos változatát ismerjük, de vajon hol húzódik a valóság határa? Aki azt állítja, hogy a nehezen megkeresett pénz túlárazott sörökre való elköltése a válasz, az sem téved. Aki azt gondolja, hogy azért mennek el a fiatalok, hogy a szülőktől és irányítástól távol azt tehessenek, amit akarnak, annak is igaza van. Sőt, nem téved nagyot, aki biztos abban, hogy egyetemi diplomával sem garantált a hatezer lejt meghaladó fizetés.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Kár nem hangsúlyozni az egyértelműt, az egyetemisták nem aktív munkavállalók, sok esetben a szülők finanszírozzák az önmegvalósító életútjukat. Komplexebb ez a sztereotípiákba bújtatott téma annál, mintsem feketén-fehéren lehetne nyilatkozni róla. A gimnáziumot frissen befejező diákok egy része nem lát kiformálódott jövőképet maga előtt, nem látja önmagát egy szakmában felnőttként. De nem azért iratkozik be egyetemre, mert nem akar dolgozni, pusztán évek megszokásává válik, hogy tanul, felel, minősítik, és ehhez a mintához tér vissza. Minden egyetemista tudja – közöttük magam is –, hogy a tudás hatalom, de azt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy a tudás megfelelő egyéni képességek hiányában nem több, mint hosszú egyetemista évek banki kivonata, amit diplomának nevezünk. Azok, akiknek meghatározott kép van a fejében, hogy mit és miért fognak tanulni, sincsenek jobb helyzetben, mindössze mentesülnek az édes tudatlanság alól. Tudják, hogy bár szüleik maguk mellett akarják tudni, mégis minden áldozatot képesek meghozni azért, hogy támogathassák őket. Tisztelettel megjegyzem, kivételek mindig lesznek, de ha egy felelős fiatal nézőpontjából szemlélődünk, nagy belső harcok, már-már felnőttes döntések és alkalmi elveszettség felismerőivé válhatunk. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!