Házassághetet ünnepeltünk februárban. A Valentin-nap mellett egy ideje ez is helyet kapott a szerelem hónapjában. A házasság egy jogi, hagyományos emberi kapcsolat, a katolikus és ortodox egyház szentségként kezeli. A szexuális forradalom óta egyre gyakoribb az, hogy az emberek inkább élettársi viszonyban élnek, és sem papíron, sem egyházi úton nem köteleződnek el.

Én hiszek a házasságban. Az egyházi szertartás közbeni áldást, valamint esküt is halálosan komolyan veszem. Holtomig, vagy holtáig. Így szól a fogadalomtétel legemlegetettebb része, amelyet egy pár a pap, a násznép és – meggyőződés szerint – Isten jelenlétében tesz. Sok házasság mégis zátonyra fut. Sok párkapcsolatnak a válás, a kimerítő jogi procedúra, a bonyolult felügyeleti jog tisztázása, sértettség és szenvedés a vége. Sokan bánják meg a döntést, szeretnék kitörölni, elfelejteni egy részeges férj, egy hűtlen feleség vagy a mérgező anyós és após keserű éveit. Nehéz lenne elhitetni egy boldog, szerelmes, családalapításra készülő fiatallal, hogy néhány év múlva ő is ugyanígy járhat. És a statisztikák nem is túl biztatók. A 2000-es években magasra ugrott a válások száma Székelyföldön, talán a mostani ötvenesek voltak az elsők, akik végre nyíltan merték vállalni, hogy ha a négy fal között nem megy valami, ahhoz bátran lehet jogi segítséget kérni, és ki lehet lépni egy toxikus, nem működő kapcsolatból.
Amikor székelyudvarhelyi diákként ötödik osztályos lettem, az osztálytársaim mintegy hatvan százalékának elváltak a szülei. Gyakorlatilag egy olyan generáció vagyunk, akik ha nem is saját tapasztalatból, de egy barát vagy unokatestvér által jól tudjuk, hogy mit jelent a külön élő szülők rivalizálása, elhidegülése. Legfőképpen az utóbbi. Hiszen kevés olyan párra emlékszem, akik egyenlően felosztva, közösen nevelték válás után is a gyereket.
Sokszor kérdezzük, hogy mi a hosszú házasság titka, mert kiábrándultunk ebből az intézményből. De talán nem a házassággal van a gond, hanem inkább azzal, amit várunk tőle. Tényleg legyen hosszú? Éljünk veszekedve, verekedve száz évig? Vagy jobb lenne nem évekre, hosszúságra gondolni, csak örülni és dolgozni egymásért mindennap. Beszélni, kommunikálni, kifejezni az érzéseinket, nem számolva az éveket.