Az óév utolsó munkanapján jelentek meg a tavalyi népszámlálás előzetes eredményei. Igazolják a feltételezéseket. Gyanítottuk. Sejtjük ugyan a dolgokat, a negatívumokat is, de különösebben nem élünk úgy, hogy képesek lennénk közben megelőzni a valóság packázásait. Vagy pedig „egye fene” alapon cselekszünk, pedig tudjuk, hogy eltörik a lapátnyél, szakad a kötél, s hogy kicsorbul a fejsze éle…
Vagy folyamatosan kihívjuk magunk ellen a valót meg a sorsot? Feltételezem. Képtelenek vagyunk „megelőző” életformát élni… Nemrég láttam egy valóban „megrázó” fotót, amelyről azt állították, hogy Kijevben készült: egy Tesla hátsó lökhárítójához benzines áramfejlesztő szerkezetet rögzítettek, hogy szükség esetén segítse a haladásban a méregdrága gépkocsit. Az akkumulátorokat feltöltendő. S tegyed! Mi ez? Önámítás? Gúnyolódás a köznapi emberrel, akinek még Golfra vagy Daciára sem futja? Netán szilveszteri bolondság? Nem tudom. De jól illik társadalmunkra, amely a Titanic utasa testületileg, és épp azzal szórakozik – 0:15-kor –, hogy elfogyassza a vacsoráját. Úgy állnak össze a dolgok, ahogyan a zöm viselkedik. Azért ilyenek ezek a számok által rögzített és felvillantott eseménysorok, mert haladunk, birkaként megyünk a tömeggel, s ha ildomos lenne itt-ott változtatni, azt majd tegye meg más. Mert nem az én dolgom. Mert nem a mi dolgunk. Majd az állam. A kormány. A miénk. Meg a magyar. Vagy Európa. Tessenek majd beavatkozni, hiszen azért vannak maguk ama polcokon. 
Kilencvenkét évvel ezelőtt itt 1 555 563 magyart regisztráltak, ami az összlakosság 10,9%-át képezte. Ugyanekkor 4,5%-os, 636 144 fő volt a németek jelenléte. A friss számok tükrében most vagyunk 1 002 151-en, 6,05% a 19 053 815 összesből. A németek 22 907-en, ami alig 0,14%. Tíz év alatt 18,36%-ot tetszettünk apadni, azaz 225 472 lélekkel. Lehet számolgatni, mennyi idő kell ahhoz, hogy a németek szintjére zuhanjunk. Minket nem vásárol fel az anyaországunk, mi egyszerűen és következetesen fogyunk, meghalunk, kivonulunk az élettérből. A pinty maradna, mert verébféle, nem vándormadár, azonban nincs hová mennie, úgyhogy helyben is kitartóan fogy, mert szűkül az élettere. Vissza hozzánk, magyarokhoz: olyan mintha lezajlott volna egy újabb Don-kanyar, oda a véreink színe-java.
Fogyott a többség is, de nem annyira, 11,3%-ot. Ami megdöbbentő, hogy tíz év alatt eltűnt ugyan 2,3 millió görögkeleti az országból, s ha összehasonlítjuk a mi korábbi felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatainkat a mostanival, jól körvonalazódik, hogy egyre több a magát románnak valló római katolikus, református, unitárius vagy evangélikus. Ebből pedig arra következtetni, hogy erősödött az önkéntes asszimiláció. Minek cifrázni ezt a kisebbségi izét!... Vagy rossz volt a módszertan? Nehezen tudtak dönteni a vegyes házasságokból származók? Lesznek korrigált és végérvényes számok. Ami biztos: kemény kihívásokat rejt majd magában a következő időszak. Hogy mi lesz itt tíz vagy húsz év múltán? Vajon megérjük-e? S látjuk-e, mik vogymuk? Vagy csak por és homou…