Hargita megyében a vidék felzárkóztatása, a vidéki ember életminőségének javítása sarkalatos kérdés. Ennek földrajzi, történelmi, kulturális, szociodemográfiai és egyéb interdiszciplináris okai vannak, ha csak a legalapvetőbbnél maradunk: az uralkodó domborzati forma a hegy, így az emberi lakóhelyek eleve egymástól elválasztott völgyekben, medencékben alakultak ki, és eredendően falusi települések. A megye gyéren lakott – a népsűrűség az országos átlag fele –, a lakosság többsége – 60 százalék – vidéken él, s a településtípusokban szintén ez dominál: van egyfelől 9 városunk (hozzájuk összesen 29, városrészként számontartott, de jellegében vidéki helység tartozik), másfelől 58 községünk, amelyekhez 235 falu tartozik. S bár tény, hogy mintegy 120-130 ezer ember városi lakos, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy ezek mind kisvárosok. Ahogy attól sem, hogy ezek a városok is – életminőség, lehetőségek, elérhető szolgáltatások, gazdasági potenciál stb. szempontjából – nagyban különböznek egymástól. Távol áll tőlem a minősítgetés szándéka – amúgy is köztudott, hogy hol is jobb, mint Szeredában… –, nem vitatom el egyetlen település rangját sem, de attól még igaz: Balánbánya ugyanannyira város, mint, mondjuk, Székelyudvarhely, csak egyáltalán nem ugyanúgy.

Súlya, szerepe és fontossága miatt tehát figyelmet kér a vidék, és úgy vélem, ezt az odafigyelést a hivatali íróasztaltól odébb már nem is szabadna felzárkóztatásnak nevezni, a kifejezésből kihallható arrogancia okán. Van több olyan nagyközség is Hargita megyében, amelyek meggyőződése szerint nem annyit, hanem többet tudnak nyújtani a lakóik számára, mint a hozzájuk legközelebb eső város tudna. Jobb lenne talán úgy mondani, hogy fontos lenne meghallgatni a vidéket, és hallgatni is rá. És ha tények mentén akarunk beszélni, akkor azt is el kell mondani, hogy a döntéshozók, folyamatirányítók többnyire figyeltek és hallgattak is. A megye vidéki települései felé az utóbbi években jelentős mennyiségű pénz áramlott beruházások formájában: gázhálózatok épültek, víz- és csatornahálózatok épülnek ki, megerősítették az elektromos hálózatot, utakat, hidakat korszerűsítettek. Nem mind aszfalt, amit fénylik: közösségfejlesztésre is jutott, volt, ahol hét nyelven beszélő művelődési ház, máshol bölcsőde, egyebütt idősek foglalkoztatóközpontja épült, a vidéki iskolákat pedig 100 millió lejből szerelték fel korszerű taneszközökkel. Hogy mindenhová jutott-e elégséges figyelem? Természetesen nem. S hogy ezek a beruházások megoldják-e a vidék összes problémáját? Nem, hogyan is tehetnék. A vidék funkcióvesztése, a falvak kiüresedése, a mezőgazdasági kistermelés ellehetetlenülése továbbra is fenyegető veszély és jó választ igénylő probléma marad.

Ráadásul csak nehezebb idők jönnek: a helyreállítási terv beruházásai a véghajrában vannak, kérdéses, meg fogja-e hosszabbítani a határidőt az Európai Unió. Ha nem, akkor a már elkezdett, de be nem fejezett beruházások finanszírozását elvágják, s azok koloncnak maradnak.  Az is előre látható, hogy az új finanszírozási ciklusban az unió elfordul a földgázhálózatok kiépítésének támogatásától, s bár a figyelme jobban a vízre és az elektromosságra irányul, ott sem az új hálózatok kiépítését fogják finanszírozni, hanem a már meglévő rendszerek modernizálását. Arról pedig, hogy a román államnak a közeljövőben mennyi pénze lesz nagyobb léptékű vidéki beruházásokra, ma egy szakmájára valamit adó jósnő sem merne választ adni.

Egyébként az elmúlt hétvégét megyénk egyik emlegetett, a legközelebbi városnál sok tekintetben fejlettebb nagyközségében töltöttem. A szupermarketben (sic!) kicsit – értsd: nem nagyon – teszetoszáskodtam valami almák megmérésével, a pultos hölgy fennhangon legorombított, hogy ő nem azért van ott, hogy egyvégben ott legyen (sic). A kasszánál valaki elém vágott, szimultán másvalaki a sarkamra tolta a bevásárlókosarát. Az autóval az üres utcán – szabálytalanul – megálltam, hogy kiengedjek egy velem utazó idős személyt, s ezzel megtakarítsak neki némi fáradságot. Ajtónyitásnyi időbe került, de arra elég volt, hogy hátul megjelenjen egy másik autó, villogjon, majd a sofőr kiabálva méltatlankodjon, amiért feltartom, majd türelmetlenségében sebészi manőverbe kezdjen, hogy visszapillantó tükrét behajtva elaraszoljon mellettem. Lám, vannak dolgok, amikben vidék és város között máris jelentéktelenné csöktek a különbségek.