Történelmi időket élünk, pedig nem kéne. Lángba borult a Közel-Kelet. Elsőre túl drámaian hangzik ez a mondat, de sajnos nem áll messze az igazságtól. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy legalább négy hétig eltart a hétvégén elindított háború. Érdekes megnyilatkozás ez a Nobel-békedíj korábbi várományosától. Ezután nyilvánvalóan senki sem fog kételkedni abban, hogy járt volna neki az elismerés. De ennyi malícia elég is, térjünk vissza a tárgyra. 

Az amerikai–izraeli összehangolt támadás egyelőre sikeresnek tűnik: kiiktatták az iráni rezsim vezetőjét és a katonai elit jelentős részét is. Jól megtervezettnek tűnik az akció. Irán természetesen visszalőtt, de ezúttal nemcsak Izraelt célozta meg, hanem majdnem az összes Perzsa-öböl menti országot. Így a konfliktus a tavaly júniusi 12 napos háborútól eltérően már nem csak Izrael és Irán között zajlik. Az ilyesmit szeretik a szakértők eszkalációnak nevezni. Pedig mondhatnák azt is, hogy a jelenlegi katonai konfliktus jelentős mértékben súlyosabb a korábbiaknál.
Ilyenkor szokás azon is lamentálni, hogy mennyire jogos a támadás, kinek van inkább, kinek kevésbé igaza. Ezt inkább meghagynám a geopolitikai szakértőknek. Nekünk, a nép egyszerű fiainak az is bőven elég, hogy megemésszük a tényt: megint nagyobb szabású háború zajlik a Közel-Keleten. A világ egy része megint kevésbé biztonságos. Erről majd első kézből fognak mesélni azok a honfitársaink, akik elég pechesek voltak ahhoz, hogy ott ragadjanak valamelyik Perzsa-öböl menti országban, és most türelmetlenül várják, hogy mikor ülhetnek végre repülőgépre. Ezt az élményt garantáltan nem fogják elfelejteni.
Rég túl vagyunk már azon, hogy naivan azt feltételezzük, a világ tőlünk távolabb eső részén történő eseményeknek nincs ránk befolyása. A jelenlegi háború földrajzi sajátossága, hogy történetesen Irán ellenőrzi a Hormuzi-szorost, ahol áthalad a világ cseppfolyósított földgáz- és kőolaj-kereskedelmének jelentős részét lebonyolító hajóforgalom. Jelen állás szerint a több rakományt szállító hajó inkább várakozik a szoros bejáratánál, nem mernek kockáztatni.
Szakértők figyelmeztettek is, ez azzal járhat, hogy nálunk is felmegy az üzemanyag ára, előfordulhat, hogy tíz lejnél is többet kell fizetnünk egy liter benzinért. Hozzávetőlegesen számolva ez nagyjából annyit tesz, hogy személygépkocsival egy Csíkszereda–Székelykeresztúr út oda-vissza a jelenlegi 100 lejről mondjuk 130 lejre ugrik. És ez egy óvatos becslés. A szakértők egy része ugyanakkor azzal vigasztal, ahhoz, hogy a világ lakossága is számottevően megérezze az olaj árának növekedését, legalább három hónapig egyfolytában szünetelnie kellene a szállításnak a Hormuzi-szorosban. Szóval nem árt, ha óvatosak vagyunk, és tankoláskor tele töltjük a benzintartályt, de soron kívül tankolni, pánikolni még nem kell. Abba meg, hogy milyen inflációhoz vezethet az üzemanyagárak esetleges elszabadulása, jobb inkább bele sem gondolni. 
Ennyi közünk van tehát nekünk a háborúhoz. A következményei bennünket is elérhetnek. Nincs más hátra, mint annak szurkolni, hogy pár hétnél tovább nem dörögnek a fegyverek a Közel-Keleten, és kitör a béke. 
Történelmi időket élünk, pedig nem kéne.