A Tökmindegy című film pont megfelel – jegyeztem meg mintegy mellékesen kedves ismerősömnek. Arról beszélgettünk éppen, hogy melyik filmet nézzük meg a Csíki Moziban. 

– Az melyik? – csodálkozott rá, elsőre nem esett le neki a tantusz. – Szerintem ez egy jó cím, megnéznék egy ilyen című filmet – nevette el magát alig egy-két másodperccel később. 
Nos, kedves rendezők, producerek, a nagy ötlet megvan, már csak tartalommal kell megtölteni. Hogy milyennel? Tökmindegy, ezzel a címmel úgyis meg fogják nézni az emberek. Az ötletért jelképes tiszteletdíjat elfogadunk ismerősömmel, utalhatják a számlánkra lejben, forintban, euróban. Tökmindegy, nem vagyunk finnyásak.

Miután kinevettük magunkat, elköszöntünk. Nekem azonban hazafelé menet szöget ütött fejembe a gondolat. Nem tudtam szabadulni tőle, ilyen tekintetben hasonlított arra a kellemetlen jelenségre, amikor dallamtapadása van az embernek. Mi az oka, hogy ismerősöm kapásból rávágta, megnézne egy olyan filmet, amelynek az a címe, hogy Tökmindegy? Ráadásul tudom magamról, hogy én is habozás nélkül venném meg a mozijegyet, ha vetítenék ezt a – egyelőre képzeletbeli – mozgóképes alkotást. 

Rövid morfondírozás után arra jutottam, valószínűleg azért, mert egy ilyen film beszélhetne arról, hogy mi az, ami lényeges, fontos az életünkben, és mi az, ami jelentéktelen, mellékes, részletkérdés. Elvégre ha moziba vagy színházba megy az ember, nem az a lényeg, hogy melyik darabot játsszák vagy melyik filmet vetítik éppen. A lényeg az, hogy elmegyünk színházba vagy moziba, hogy feltöltődjünk kortárs vagy régebbi kultúrával. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyáltalán ne válogassunk az elérhető felhozatalból, mert ez is része a játéknak. Azonban ha úgy adódik, hogy célunk a kimozdulás, ha kulturálisan éhesek vagyunk, az pont olyan, mint az igazi éhség. Tökmindegy, mi van ebédre, csak együnk végre valamit. A bármilyen menü valamilyen desszerttel tökéletesen megfelel erre a célra.

Nem tehetek róla, de ennél a pontnál kedvenc filozófusom, Friedrich Wilhelm Nietzsche egyik gondolata jutott eszembe. (De tehetek róla, kellett nekem négy évig filozófiát tanulni az egyetemen.) Mégpedig az, hogy az embernek rá kell eszmélnie valódi szükségleteire. Ezen a társadalom egészére vetítve is érdemes lenne időközönként elgondolkodnunk.

Ismerősömmel a filmválasztást megelőzően arról beszélgettünk, hogy a közösségi média világában olyan információs zajban élünk, amelyben meg kell küzdenünk azért, hogy a számunkra releváns információkat kiszűrjük az irdatlan adathalmazból, amely eláraszt bennünket. Médiaipari szakmunkásként sem egyszerű feladat – mennyivel nehezebb lehet tájékozódnia egy gyermeknek, fiatalnak ebben a közegben, úgy, hogy nincsenek megfelelő szűrői. Előbb-utóbb az oktatási rendszernek is reagálnia kell erre. Jó lenne fiataljainkat időben megtanítani arra, hogyan tudják a valódi információt megkülönböztetni a valótlantól. Ne feledjük: 18 éves koruk után választópolgárokká válnak. Na, ez a csöppet sem mindegy! Lehet ez az oka, hogy gondolkodás nélkül befizetnék a Tökmindegy című filmre, ha valaha legyártják. Csak el ne rontsák az ötletet. Mégsem tökmindegy.