Nem árt néha emberek közé menni. Ez a közhely is elhangzik időközönként baráti beszélgetéseken. Aligha véletlenül. Sokak munkahelye irodai asztalhoz, számítógéphez kötött, és érthető, hogy a munka miatt a legcélszerűbb a világhálón elintézni minden ügyes-bajos dolgot, amit korunk műszaki fejlettségi szintje lehetővé tesz a számunkra. Ha pár gombnyomással ki tudjuk fizetni számláinkat, minek állnánk sorba? A világhálón megismert felebarátainkkal ugyanolyan természetesen társalgunk, mint azokkal, akikkel nap mint nap személyesen találkozunk. Ezen ma már senki nem csodálkozik. A hétköznapok szerves részévé vált az is, hogy gyakran ismerőseinkkel a világhálón kommunikálunk. 

Számos előnye mellett ugyanakkor árnyoldala is akad bőven annak, hogy életünk egy részét kizárólag virtuális terekben éljük. Kívánságunkat leső algoritmusok kínálják számunkra azokat a tartalmakat, amelyek korábbi választásaink feltérképezése és alapos kielemzése után szerintük tetszeni fog. Sokszor kényelmes dolog ez. De ahogy ilyenkor lenni szokott, az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Ez a kényelem ugyanis óhatatlanul azzal jár, hogy elidegenedünk egymástól. Ráadásul erre sokunkban természetes hajlam is van. Egy többórás közösségi esemény után sokan érezzük úgy, hogy ki kell pihennünk embertársaink társaságát. A világháló pedig tökéletesen alkalmas erre. De ez csapda. Ha kizárólag a digitális univerzumból tájékozódunk, könnyen támadhat az a benyomásunk, hogy a világ teljesen megőrült, mint ciánnal szennyezett folyam árvíz idején, önt el bennünket az öncélú gyűlölködés.
Szerencsére nem épp ennyire sötét a helyzet. A hétvégén az egyik ismerősöm, aki olykor történetesen motorozik, elhívott egy motoros bulira. Épp ráértem, kíváncsi is voltam, elmentem. Felületes szemlélőnek marcona, kicsit félelmetes emberek társaságának tűnhet az ilyen helyen összesereglő gyülekezet. Ehhez képest meg az történt, hogy teljesen idegen emberek fogtak kezet egymással, mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz, mint valami titkos testvériségben. Azzal a különbséggel, hogy a motorosok testvérisége egyáltalán nem titkos. A békés gyülekezetet látva önkéntelenül is arra gondoltam, hogy több ilyen mikroközösségre lenne szüksége a világnak. Még nincs minden veszve. Motorosok, szevasztok!