Hogy vannak, hol élnek a gyermekek? – gyakori kérdés, mikor ismerősök találkoznak egymással. S a szülő büszkén számol be gyermekei tanulmányi, szakmai előmeneteléről, karrierjének alakulásáról, na meg idővel az unoka, unokák születéséről. Természetes dolog. De sokszor felmerül, némi rosszallással a kérdezett fél hangjában és tekintetében, hogy a gyerek külföldön találta meg boldogulását, s az sem ritka, hogy a meny vagy vő más etnikumú, más vallású, más bőrszínű, más kulturális közegben nevelkedett. A legfájóbb azonban a távolság, a tény, hogy ritkábban lehet találkozni a gyermekekkel, az unokákkal, mintha azok a szomszéd utcában, a szomszédos településen, legfennebb a szomszédos országban élnének. Ilyenkor dagad a keble azoknak, akiknek gyermeke, unokája alig karnyújtásnyira él, akár naponta is találkozhatnak s itt próbálkoznak egyről a kettőre lépni, egzisztenciát teremteni, gyermeket nevelni. Öröme azonban lohad, mikor a büszke szülői beszámolókból kiderül, hogy a külföldön élő és dolgozó gyermek szakmai előmenetele és anyagi gyarapodása sokkal gyorsabb, mint az itthon maradottnak, s felmerül benne a kérdés, hogy melyik a jobb állapot: messzeségben és jólétben, avagy közelben és viszonylag szerényebb körülmények között?

Egyik sem jó, de mindkettő jó kell legyen! A fiatalt nem lehet elítélni döntéséért, választásáért. Egyrész azért, mert az ő élete és a saját döntései alapján kell élje azt. Másrészt mert mindkét döntés esetén kisebbségi marad. Itthon örökölt a kisebbségi helyzete, külföldön önként vállalja a bevándorló kisebbségi státust, s mindkét állapotot időnként az orra alá dörgölik, emlékeztetik rá. S talán idegenben ez nem annyira fájó, mint mikor a szülőföldjén kell elviselnie.
Gyakori érv a külföldön való boldogulás mellett az ottani társadalom észszerűbb és hatékonyabb működése, az eredményes szociális politika, a kisebb és átláthatóbb bürokrácia, a családtámogató intézkedések léte, a szélesebb munka- és a magasabb kereseti lehetőségek. Nemegyszer hallunk olyan fiatalokról, akik azzal a szándékkal mentek külföldre tanulni, dolgozni, hogy az ott szerzett tudással, tapasztalattal és anyagi javakkal hazatérjenek és itthon boldoguljanak, de hamar lelombozódtak, mikor a hazai közállapotokkal szembesültek. Érveket tudnak felsorakoztatni döntésük mellett az itthon maradók is: a család közelsége és hatékonyabb segítsége, az otthonos kulturális közeg, no meg az, hogy aki tud és szeret dolgozni, itthon is megtalálja számításait. Tény, hogy mi, akik itthon élünk, magunk is felelősek vagyunk abban, hogy nem teremtettük meg az itthon való boldogulás, élhető lét feltételeit, a szülőföldön való maradáshoz nem elegendőek az időnként elpufogtatott politikai szólamok, tettekre is szükség lenne.
Korombeliek, mikor találkoznak, rendszerint felteszik egymásnak a kérdést: hogy vannak, hol és miként boldogulnak a gyermekek. Az adott meg kapott válaszokban pedig benne van, hogy mindegy, hol vannak a fiatalok, a legfontosabb az, hogy jól legyenek. S ha ők jól vannak, mi is jobban vagyunk. Akár a közelünkben élnek, akár valahol távol a nagyvilágban…