Ez nem 1848 vagy 1956, se nem 2010 – az erdélyi magyarok szíve most nem együtt dobban az anyaországiak többségének szívével, mint más, történelmi pillanatokban. Nyilván az idei „rendszerváltás” vagy „fülkeforradalom” nem is akkora léptékű, mint amit az általam említett első két évszám fémjelez, a harmadikhoz azonban lehet viszonyítani. Mára két helyen is kisebbségbe kerültünk: nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is idegennek érzik magukat sokan. Politikai okokból. Merthogy nem a kedvenc nyert. Egyesek már a magyar állampolgárságuk visszaadásával „fenyegetőznek”, mások szinte várják, vonzzák a románozó kommentelőket, hogy aztán önérzetesen replikázhassanak nekik. Feszültséglevezetésnek ez bizonyára jó lehet.

Mindez a Tusványos alkalmával juthat eszünkbe ismét, ahol tizenhat év után megint ellenzékiként tart előadást a volt magyar miniszterelnök. Valószínűleg ezúttal is sokan lesznek kíváncsiak a beszédére, környékbeliek úgyszintén. Az erdélyiekhez kapcsolódó sztereotípiáknak, miszerint nap mint nap népviseletben táncolunk, két kupica pálinka és három szelet kürtőskalács között, immár az Orbán-tisztelet is része lehet, szinte (vagy szinte nélkül?) vallásként. A jelenlegi anyaországi politikai folyamatokat figyelve el is képzelem, amint magyarországi turistáknak mondja az idegenvezető a nem is olyan távoli jövőben, a skanzen képét erősítve: „Egy érdekességre hívnám fel a figyelmet: itt még mindig rajonganak Orbán Viktorért.” Azt is hozzáteheti, hogy ne mondjanak rosszat a politikusról a helyieknek, mert az sértésnek számít.

Egy kevésbé kedves általánosítás velünk szemben – a virtuális térben írt számos hozzászólás szerint – újabban az, hogy tolvajok vagyunk. Merthogy egyes atyánkfiai a gyanú szerint nagyvonalúan bántak a magyarországi közpénzzel, maguk felé. Reménykedjünk, hogy az idegenvezető a jövőben ezt nem fogja sajátosságként emlegetni az ide látogatóknak, és mindenki elfelejt ilyen értelemben „erdélyizni”. Hátha!

Nem tudom, hogy a sztereotípiák ellen kívántak-e küzdeni azok, akik a közösségi médiában füttykoncertet kezdeményeztek a karizmatikus vezető szombati, tusványosi beszédére. Korábbi hasonló kísérletekre emlékezve nem jósolok nekik nagy sikert, mindenesetre már a tervezett akció híre is borzolja a kedélyeket. Ejsze nem kellene bántani a skanzen lakóit: kit zavar, amíg a négy fal között – esetünkben elkerített táborban – tartják a rituáléjukat? A közvetítésre sem muszáj odakapcsolni, aki nem szereti, ne egyen belőle. A magyarországi felmérésekből kirajzolódó pártszimpátiákból ítélve ezentúl lassan már úgyis csak annyira lesz fontos a nagyfőnök mondandója, mint a tévében látható vidám vasárnapi összejövetelen a prédikátoré: a hívek meghallgatják, a társadalomhoz mérten szűk körben, a kívülálló többséget viszont hidegen hagyják az elhangzottak. Mert nem hisznek. Vagy nem ugyanabban hisznek.

Amúgy pedig templomban nem illik fütyülni.