Kisvárosban még mozizni sem olyan, mint máshol. Azt mondanám, hogy sajátos. Azért jó szó ez, mert nem utal arra, hogy jó vagy rossz. Egyszerűen sajátos.
A Csíki Moziban például szabályok vannak, mert nem úgy van az, hogy csak úgy bemegyünk a moziba mindenféle cókmókkal, lehüppenünk a székre, és elkezdjük majszolni a nassolnivalót és lötyögtetni az üdítőt. Nem úgy van az. A szabályokat be kell tartani, a kabátot a ruhatárban kell hagyni, és enni-inni nem szabad, mert kiszotyog, elkenődik, kilötyög, foltos lesz a huzat, és akkor nézhetjük. Pont, mint a nagyszülőknél a tisztaszobában, ahol minden szebb, mint a ház többi részében, csak az a rossz benne, hogy semmit sem szabad rendeltetésszerűen használni, mert akkor mi lesz. Elhasználódik, mondhatnánk székelyesen. A moziban pedig pláne óvatosnak kell lenni, ami miatt sokan bosszankodnak, mert milyen dolog az, hogy elmegy az ember megnézni a premiert, de közben nem szürcsölhet, recsegtethet és ropogtathat. (Egyébként a becsempészett nasik csomagolópapírja így is, úgy is recsegtetődik. Így írom, hogy recsegtetődik, mert azt pontosan nem lehet tudni, hogy ki által, de minden egyes vetítésen hallható.) Szóval lehet bosszankodni, de a működtető álláspontja is érthető: egy mozink van, vigyázni kell rá, meg egyébként is, a csendes jeleneteknél kifejezetten idegesítő azt hallgatni, ahogyan a mellettünk ülő személy csámcsog. A moziba járás etikettje sokaknak teljesen ismeretlen lehet, mert szinte mindig van valaki, aki elkésik, világít a telefonjával, hangosan kommentál, rugdossa az előtte levő széket, és még sorolhatnám. Nincs is mit csodálkozni ezen, ha a nézőtérnek csak a negyede telik meg, akkor is kerül egy-két rendetlen figura, de ezt felfoghatjuk úgy is, mintha része lenne a moziélménynek.

Amit viszont nem értek meg, az a sietség, rohanás, ami a vetítés végén történik. Alig ért véget a film, a fényeket máris felkapcsolják, mert a közönség veszi a sátorfáját, és uccu neki, indul a kabátjáért, hogy minél hamarabb – de innen már nem tudom folytatni, mert épp ezt nem értem, hogy miért akar szinte mindenki minél hamarabb eltűnni a vászon elől. Pedig nem ördögtől való dolog végignézni a stáblistát. Felsőfokú mozizós szint lenne megadni a tiszteletet a film készítőinek? Lehet. De ha a rendezők, producerek, színészek, kaszkadőrök, szakamberek, sminkesek stb. neve nem is érdekes, sokszor találunk adalékinformációt a színészekről, forgatásról vagy a bemutatott történetről. Nem beszélve arról, hogy sok alkotás a stáblista végén meglepetésjeleneteket tartogat, vagy felcsendülnek a legjobb zenék a filmből. De a legfontosabb érv a stáblista végignézése mellett mégiscsak az, hogy ha egy tartalmas, mondanivalóval teli filmet látott a közönség, akkor szükség van pár percre, amíg a kavarodó gondolatok leülepednek. A helyünkön ülve még van egy kis időnk, hogy elgondolkozzunk a látottakon, mielőtt vennénk a kabátot és kilépnénk a zajos utcára. Szóval jó élmény a mozizás, de nálunk, azt hiszem, így sajátos.