Ha őszintén szeretnék válaszolni a címben szereplő kérdésre, azt kell mondanom: nem tudjuk. Ugyanis a legutóbbi prefektusi kollégiumi ülésen a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség beszámolójából kiderült: az év első hat hónapjában mindössze négy alkalommal ismertették a nyomtatott sajtóban, valamint a helyi rádió- és televízióműsorokban az ellenőrzési tevékenységüket, szemben az előző év azonos időszakában rögzített 87 megjelenéssel. Pedig ugyanebben a jelentésben írják, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság stratégiájának egyik célkitűzése a fogyasztók tájékoztatását és oktatását célzó tevékenységek megerősítése. Ezzel azonban szöges ellentétben áll, hogy – a beszámoló szerint – a médiában való megjelenések számának jelentős csökkenése annak az új megközelítésnek tudható be, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetése az év elején vezetett be, és amely szerint helyi szinten nem engedélyezettek a sajtómegjelenések vagy sajtótájékoztatók az országos hatóság sajtóirodájának előzetes értesítése nélkül. Azaz a helyi felügyelők csak akkor nyilatkozhatnak vagy tarthatnak sajtótájékoztatót, ha ezt előzőleg Bukarestben jóváhagyták. És ezek szerint rendkívül ritkán hagyták jóvá. 

S miközben Bukarestben évek óta decentralizációt ígérnek, itt a túlzott centralizáció iskolapéldája. És ez nemcsak bennünket, újságírókat bosszanthat – hiszen a hírversenyben ki szeretne az országos hatóság jóváhagyására várni, amikor például épp arról beszél a város, hogy bezártak egy éttermet –, hanem a fogyasztókat is. A helyi felügyelők nem tudnak azonnal reagálni a sajtó megkereséseire vagy a sürgős ügyekre, ami késlelteti a tájékoztatást veszélyes termékek, csalások vagy tisztességtelen gyakorlatok esetén. Ha minden közlés engedélyhez kötött, értékes idő veszik el, miközben a probléma terjedhet. A fogyasztók úgy érzik, a hatóság „nem tud” vagy „nem mer” megszólalni, a helyi sajtó pedig nehezebben jut hiteles információhoz.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett – bár nyilván csak feltételezem, hiszen ezen sorokat nem hagyattam jóvá Bukaresttel –, hogy az „új megközelítés” Cristian Victor Popescu Piedone februári kinevezése környékén léphetett életbe, és valószínűleg arra volt hivatott, hogy miközben minden felügyelő csendben végzi a dolgát, egy ember vigye el a show-t és határozza meg a közbeszédet. Azóta viszont menesztették Piedonét, így talán ideje lenne figyelembe venni, hogy olyan korban, amikor a közösségi médiában percek alatt terjednek az álhírek, amikor a vásárlók pillanatok alatt megosztják tapasztalataikat a különféle termékekről és szolgáltatásokról, a hivatalos információ késlekedése nem csupán kellemetlen, hanem kifejezetten káros is lehet. Ha a helyi hivatalnok csak akkor szólalhat meg, ha Bukarest rábólint, azzal épp azt a rugalmasságot veszítjük el, ami a helyi jelenlét értelmét adná. Hiszen ők ismerik a terepet, a vállalkozókat, a visszatérő panaszokat, ők érzik, hol szorít a cipő. A központosított kommunikáció viszont elvágja a helyi társadalmat a saját információforrásától – és ez a bizalom rovására megy. A fogyasztóvédelemnek tehát nem csupán ellenőriznie, hanem kommunikálnia is kötelessége – ahogy azt a stratégiájukba bele is foglalták. Mert a tájékoztatás is védelem. Amíg viszont a helyi felügyelőségek mikrofonját Bukarest kezeli, addig nehéz lesz elhinni, hogy a rendszer valóban a fogyasztóért van – és nem önmagáért.