Történt, hogy 1620 augusztusában a besztercebányai országgyűlés Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet I. Gábor néven magyar királlyá választotta. Ugyanazon a napon kétfejű „csodaszörny” született egy Görgő nevű faluban. Le is rajzolták és szórólapot készítettek róla, ami kelendő áru volt az akkori vásárokon. Akkoriban a hírek terjesztésének legfőbb formái szóbeli információk voltak, amelyeket az utazgató diákok és vándorkereskedők terjesztettek, a nyomtatott híradásokat pedig a kis terjedelmű, úgynevezett aprónyomtatványok alkották, amelyek a legkülönbözőbb témákat foglalták magukban. A folyamatos hírlapkiadás csak évtizedekkel később indult el. Az ugyanarra a napra vonatkozó két hírt hamarosan mégis sikerült összekapcsolni. A kor „hírmagyarázói” a két nevezetes eseményt, a királyválasztást és a szörnygyermek születését egybemosták és megjósolták a jövendőt. A gyermek szörnyfeje pogányul halt meg, írták, de a másik élve maradt, s ezt megkeresztelték. A torz fej, amely a természetesnek a fejtetőjére nőtt, jelképesen maga Bethlen Gábor, aki a törvényes király fölé akar emelkedni. Ámde mivel a torz fej meghalt, mielőtt megkeresztelték volna, azt jelenti, hogy a király ellen a pogány törökkel szövetkező Bethlen Gábor hamarosan megbűnhődik. A jóslat nem jött be. Történészek szerint az ő fejedelemsége Erdély aranykora volt. Békés együttélésre törekvő politikát folytatott, szellemisége mind a mai napig él Erdély magyar, román, német művelődési örökségében, iskolák, könyvtárak alapításában, ifjak külföldi egyetemjárásában.

A korabeli jogi doktorok pedig értekezni kezdtek arról, hogy milyen jogok illetik meg a kétfejű embert. Úgy tűnik, mindenkori tartósított bolondság a jogi csűrés-csavarás, ezek logikájának megértésében és a törvényi paragrafusok labirintusában csak téblábol a tájékozatlan ember, könnyen elveszíti a megértéshez vezető fonalat. Ennek a jelenlegi témánkra vonatkozó egyik iskolapéldáját a múltból Ráth-Végh István Magyar kuriózumok című könyvében (1934) olvasom. Ha a kétfejű gyermek nemes úr csemetéje, és megéri a felnőttkort, akkor a hagyatékból egy vagy két részhez formálhat-e igényt. Esetleg mindkét fejnek külön-külön is joga van az örökséghez stb. A kérdés száz évig jogi téma maradt, annyira, hogy J. O. Seyferth A kétfejű ember jogai című szatírájában (1750) nevetségessé tette az egész badarságot. Többek között gúnyosan azt fejtegette, hogy ha a két fej miatt két önálló akarattal bíró lény osztozik egyetlen fizikai testben, vajon egy vagy két szavazat illeti-e meg őt a választásokon.
A merev és dogmatikus törvényi szabályozás nevetségessé válik, midőn a valóság teljesen más úton jár. Különválik, sőt egymással szembekerül a kirekesztésre hajazó törvényt, az előírt protokollt hívők és az ezeket tagadó kívülállók világa. A protokoll sokszor embertelenül rideg, sokarcú, homályos elvárás, jelentése szerint valamilyen viselkedésrendhez való egyéni alkalmazkodás, úgymint hivatalos tárgyalás alkalmával, társasági életben, sőt orvosi gyógykezelési folyamatban stb. Amikor ma a hivatali vagy politikai elitbeli protokollt követelő tudálékosok fontoskodnak, mikor és kinek kell/szabad/lehet tapsolni, mosolyogni, bulizni, táncolni, milyen öltözetben és a többi, mindig eszembe jut Kányádi Sándor 1976-ban írt Halottak napja Bécsben című poémájának az a része, amiben a költő Mátyás királyt szólítja meg és hívja közvetítőnek az Égiek felé: „Fölséges uram kend / hogyha férkőzése / volna közelébe / kérje meg odafent / hogy vetne már véget / a nagy protokollnak / dolgaink romolnak / s bizony hogy avégett / s lenne védelmünkre / hogy ne kéne nyelvünk / féltünkben lenyelnünk…”
A kétfejűség/kétarcúság szellemének bizarr felhasználása manapság is nyomon követhető. A közelmúltban például a szomszédságunkban a hatalmi propagandagépezet bérencei sok pénzért élelmes fejvadászokat alkalmaztak, akik megkeresték az általuk kijelöltet, hozzáértők megkomponálták a kétarcú ember csúfondárosan rosszindulatú portréját, majd közzétették „Én, a kétarcú” felirattal, hogy a gonoszságát ekképp illusztrálják. Volt, aki nem hitte! Volt, aki igen!
Nemrégiben aztán a világsajtót is bejárta az a csodahír, hogy a több ezer szórólapon és plakáton mutogatott magyar kétarcú ember a helyes cselekedetek jutalmául reinkarnálódva újjászületett és – láss csodát! – bizonyítottan igaz egyarcú.