Az Európai Unió azt javasolja, hogy legyen alapélelmiszer-tartalékunk legalább 72 órára, ugyanis megmentő lehet hosszas áramszünet vagy nukleáris támadás esetén – adta hírül az elmúlt napokban több hírportál, illetve egy-egy román kereskedelmi tévécsatorna is az esti híradójában. Mint tájékoztattak, az Unió javaslata szerint érdemes gondoskodni arról, hogy a kamra polcaira felkerüljön néhány konzerv, illetve liszt és olaj. Ezeken kívül ajánlott arról is gondoskodni, hogy legyen otthon elemlámpa, elemes rádió, illetve legyenek gyertyáink és gyógyszereink. Meglátásom szerint az ilyen hírek hallatán általában kétféle magatartás létezik. Az egyik, miszerint többen megijednek és úgynevezett gyűjtögető életmódba kapcsolnak, azaz megrohamozzák a boltokat, az áruházakat és a benzinkutakat. Láttunk már ilyent nem is olyan régen… A másik szerint: mintha mi sem történne… Talán egyik magatartás sem a leghelyesebb, de pánik helyett minden helyzetben mindenképp célravezetőbb realistán gondolkodni, lehetőleg megőrizni higgadtságunkat, és elgondolkodni azon is, hogy amit mondanak, mennyire valós. Különben a bevezetőben ismertetett hír hallatán ismét felmérgelődtem, mert elsősorban a szenzációhajhászok hangosították ki több helyen. Ugyanakkor adott a kérdés, hogy az Európai Unió felelősei elgondolkodnak-e azon, tudatosítják-e, hogy csak Európa-szerte sok ezer éhező van, akinek nem, vagy csak éppen néhány falat jut naponta? Gondolnak-e arra, hogy hány szegény ember van, aki egyik napról a másikra alig tudja előteremteni a mindennapiját? Vajon érzékelik-e saját pénztárcájukon az inflációt, hogy egyik nap még 25 lej a házikenyér, s másnap már 28? Aki a szegénységet szemlélné, annak nem kell afrikai országokba utazni, sem hazai nyomornegyedekbe menni. Elég nyitott szemmel járni, és máris látjuk, hogy az üzletben a sokgyermekes Juliska néni nem spájzol, csupán annyit vásárol, amennyi egyszeri étkezésre elegendő, Józsika az iskolába nem visz tízórait, vagy éppen értjük azt is, hogy a hónap közepén miért alakul ki hosszú sor a városban a bankautomatáknál. 

Ilyen alapon ugyancsak kérdés, hogy a nagyon szerényen, szegényen éldegélők miként halmoznának fel alapélelmiszert, főként úgy, ha az említett riogatások alkalmával a kelendő áru értéke amúgy is az egekbe szökik. Ilyenre is volt példa, szintén nem is olyan régen. Mindig rossz érzéssel gondolok arra, hogy a koronavírus-járvány elején a céhes várost bejárva sehol nem lehetett egészségügyi szeszt találni, és csupán egy üzletben ígérték, talán két nap múlva tudnak adni egyet, aranyáron. Aztán a maszkokkal is ment a keresletalapú üzlet, az egyszer használatosért helyenként még 16 lejt is elkértek – néhány napja a helyi bevásárlóközpontban mindössze 5 baniért kínálták… Szóval vészhelyzetben a mindennapiért küzdők még inkább hátrányba kerülnek. De sebaj! Az Unió vezetői, ha el is felejtették, a szegények, a rászorulók, de sokan mások is még tudják, tudjuk az imát: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Szóval csak ma! Nem 72 órára, nem két hétre, nem tíz évre, minden nap csak ma! Akkor is, ha áramszünet, akkor is, ha nukleáris támadás van.