Bukarestben főpolgármestert választottak. Ebben önmagában semmi rendkívüli nincs. Tágabb kitekintésben annyi jelentősége van, hogy a tisztség ugródeszkának számíthat. Traian Băsescu és Nicușor Dan is úgy lett államfő, hogy előbb a fővárost vezették. Ez a pozíció ugyanis országos szintű láthatóságot biztosít a tisztséget megszerző politikusoknak. Ne lepődjünk meg tehát nagyon, ha a következő tíz évben Ciprian Ciucu nevét a jelöltek között találjuk a következő államfőválasztások alkalmával. Természetesen ez nem szükségszerű következménye főpolgármesterré választásának, de nem is teljesen valószínűtlen forgatókönyv – precedens van rá. Itthon, Székelyföldön legfeljebb fél szemmel követtük a fejleményeket, a központi sajtó azonban szinte mással sem foglalkozott a választás napját megelőző héten. 
Különösen pikánssá tette a választást, hogy egy kivétellel az esélyes jelöltek a jelenlegi kormánykoalíciót adó pártok színeiben versenyeztek egymással. Ez pedig nem egészen veszélytelen, mert könnyen megtörténhet hasonló helyzetben, hogy a versengő felek esetleg olyasmiket vágnak egymás fejéhez, ami végül kenyértöréshez vezet a koalícióban. Márpedig a jövő évi költségvetés elfogadása előtt más sem hiányzik ennek az országnak, mint egy újabb kormányválság. Egyelőre úgy tűnik, legalább ezt megúsztuk. Bár azért nem árt, ha résen vagyunk, mert kies hazánkban megszokhattuk, hogy bármi megtörténhet, és olykor meg is történik. 

Hogy jól vagy rosszul választottak-e a bukarestiek, majd idővel kiderül, ez elsősorban rájuk tartozik. Az ő harcuk. Ránk nézve inkább azt tartom jó hírnek, hogy vége a kampánynak. Az ebben a jó, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok korteskedés helyett végre ismét az ország kormányzásával foglalkozhatnak. Fontos, hogy minél előbb költségvetése legyen az országnak, hogy ne legyenek fennakadások jövőre. Ami engem illet, az államnak egyetlen feladata van: működjön hatékonyan. Lehet most azon vitatkozni, hogy ez sok apró feladatot jelent, de úgy vagyok vele, mint az egyszeri választópolgár: oldják meg. 
Jó lenne, ha a jövő évi költségvetésben lenne valami reménykeltő is. A megszorító intézkedéseket, az államháztartási hiány csökkentésének fontosságát értjük, csak már unjuk. Nem ártana, ha a vezetőink meglepnének egy olyan tervvel, amely nem csupán tűzoltás jelleggel kezeli a válságot, hanem van benne épkézláb elképzelés is. Mi számít épkézláb elképzelésnek? Az, amely kiszámíthatóvá teszi az állam működését, amely garantálja, hogy a szükséges források időben eljutnak az önkormányzatokhoz, egészségügyi és oktatási intézményekhez, hogy azok zavartalanul működhessenek. Amely biztosít bennünket, egyszeri választópolgárokat, hogy a nagy állami takarékoskodás közben a fürdővízzel együtt nem öntik ki a gyermeket is.
Egyelőre ott tartunk, hogy az utolsó negyedévben az ország gazdasága zsugorodott, és éves szinten is alig bővült egy keveset. Az Európai Unióban nálunk a legnagyobb az infláció, amely alattomos, sunyi módon szedi ki a zsebünkből a pénzt, megdrágult szinte minden. Ezért örültem, hogy a bukaresti polgármester-választással vége idénre a kampánynak. Hátha ráérnek most egy kicsit kormányozni is ott fent az urak. Rejtő Jenő egyik regényének a címe jutott az eszembe. Minden jó, ha vége van.