Kérjük, viseljen maszkot! Tartson legalább 1,5–2 méter távolságot! Fertőtlenítse a kezét! Egyszerre csak meghatározott számú személy tartózkodhat bent. Kérjük, kövesse a padlón elhelyezett jelöléseket! Vigyázzunk egymásra! Néhány éve szinte falra másztunk ezektől a felhívásoktól, hiszen bőven elegünk volt a koronavírus-járvány okozta mizériából. 

A fenti mondatok most is a bezártság, a bizonytalanság és a korlátozások zűrzavaros, kellemetlen időszakát juttatják eszembe. A felhívások többsége azonban nem volt alaptalan. Sőt, némelyik szabályt már a járvány előtt is érdemes lett volna betartani, és néhány évvel később sem ártana emlékezni rájuk. A gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés a mindennapjaink természetes(ebb) része is lehetne. Nap mint nap kilincseket, liftgombokat, bankautomatákat, bevásárlókocsikat és ki tudja, még mi mindent érintünk meg. Éppen ezért nem lenne ördögtől való, ha a bevásárlóközpontok is nagyobb gondot fordítanának a higiéniára. Bizonyára sokakban megfordult már a gondolat, hogy az 50 banis „bérleti díjért” használt bevásárlókocsi fogantyúját megfogva nemcsak a megvásárolt termékeket visszük haza. Kánikulában persze mindenki jobban izzad, csakhogy a bevásárlókocsik fogantyúinak ragadóssága aligha egyetlen forró nap eredménye. A kocsikban és kosarakban zacskók, elszáradt salátalevelek, kasszaszalagok emlékeztetnek az előző vásárlókra, amit csak az szakít meg, amikor az ember cipőjének talpa úgy tapad a padlóhoz, hogy önkéntelenül is lenéz, vajon mibe lépett? A pénztárnál sem jobb a helyzet. Vannak, akiknek meggyőződése, hogy ha húsz-harminc centiméterre állnak a másiktól, és a nyakába szuszognak, attól gyorsabban halad a sor. Holott nem, csak részletes tudást kaphatunk arról, mit ettek ebédre, milyen parfümöt választottak reggel, és milyen volt az aznapi munkatempójuk. 

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik köhögnek vagy tüsszögnek, a szájuk elé legfeljebb udvariasságból kapják a kezüket, aztán ugyanazzal a lendülettel ragadják meg a pékáruvitrin fogóját vagy a hűtő ajtaját. Nem kell emiatt pánikba esni, de azért a józan észnek sem ártana nagyobb szerepet adni a mindennapokban. 

Cseppet sem kívánom vissza a járványügyi korlátozásokat, viszont kicsit se bánnám, ha egyes tereink legalább a járvány idején tapasztalt buzgóság töredékét megőrizték volna, és ha már maguktól nem gondoskodnak egyes bevásárlóközpontok a jobb higiéniai feltételekről, valaki gyakrabban a körmükre – vagy legalább a bevásárlókocsik fogantyúira – nézne. Azonkívül jóérzésből, illemből ma is betarthatnánk azt a bizonyos másfél–két méteres távolságot. Nem azért, mert újabb járvány fenyeget, hanem mert a másik ember személyes tere nem a pénztári sor végén kezdődik. A gyakoribb kézfertőtlenítés sem ördögtől való, akkor sem, ha a Covid szerencsére már többnyire csak rossz emlék.