„A papok olyanok, mint a repülők: csak akkor van hírértékük, ha lezuhannak, de olyan sokan vannak, akik repülnek.” Többször is elém gördült a közösségi oldalon az elmúlt hetekben Ferenc pápa gondolata. A nyáron esténként több alkalommal figyeltem az égen a repülőket, s közben az egyik élőben információt közvetítő repülőgép-radar internetes felületén követtem az irányukat. A radaron jól látszik, hogy mekkora a nyüzsgés a levegőben. 
A mai lapszámunk vezetőanyagából kiderül: a papi „légtérben” jóval kisebb a forgalom. Hogy miért, arra kimerítő válaszokat kaptunk a különböző felekezetek vezetőitől. A válaszok között megragadott egy kijelentés: „Ha nincs lelkész, nincs közösség.” Ami főként és leglátványosabban a szórványban mutatkozik meg. De jól bizonyítják a hétköznapok tapasztalatai is. Különben jó látni, hogy megyénk több településén a pap, a lelkész bevonja a gyermekeket, a fiatalokat és az időseket az egyházi programokba és kalákákba, így valóban él a közösség. Sok helyen látni, tapasztalni azt is, hogy más alkalmakkor is együtt van a híveivel, van egy-két bátorító szava, biztatja őket népdaléneklésre, néptáncra, zenélésre, a hagyományok megélésére, barantázásra, lovaglásra, állattenyésztésre, kertészkedésre és sportolásra is. Sokszor már pusztán a jelenléte és a humora motivációként hat. 

Meglátásom szerint a papi szolgálat is ugyanolyan foglalkozás (ha szabad így nevezni), mint bármelyik más, de valamivel mégis több. Talán azért, mert a munkaszerződését a legnagyobb Főnök írta alá. S talán sokan emiatt is tekintenek másképp a papokra, lelkészekre, például emiatt tisztelettudóbbak velük. Aztán vannak, akik (az esetleges) rossz tapasztalatok miatt éppen ellenkezőleg, becsmérlőn ítélik meg őket. Különben az ítélkezés nem (lenne) a mi feladatunk, azt majd elintézi a Gondviselés, és a lelkiismeretünk is végzi a dolgát, még akkor is, ha időnként megpróbáljuk elnyomni a hangját. Mindenekelőtt látnunk kell, hogy erkölcsi értékeink egyre inkább lazulnak, és mindeközben a pap, a lelkész feladata, hogy a körülmények ellenére is a helyes, az evangéliumi utat mutassa. Bizonyára előfordul, hogy sokaknak éppen az nem tetszik, amit a tükör mutat, ezért is neheztelnek. Aztán az éremnek van másik oldala is: a papok, lelkészek szintén emberek, akik tévednek, időnként eltévednek – érdemes lenne arról is szólni, hogy miként hat rájuk a magány, a hívek hozzáállása, illetve milyen nehézségek, kudarcok, kísértések érik őket. 
Néhány éve egy temetés előtt arra lettem figyelmes, hogy az imádság hangszóróból, felvételről hangzik el. Furcsa volt, hiszen a legtöbb helyen az elhunyt szomszédai, ismerősei, végzik az imát. Aztán pár hete egy temetés után hallottam a megjegyzést: „Milyen jó, hogy itt még nem hangszóróból hangzik el a virrasztáson az ima.” Ha a csökkenő hivatások számát tekintjük, bizonyára eljöhet az az idő, amikor már nemcsak a virrasztáson, hanem a temetésen is egyféle ceremóniamester, vagy talán applikáció „végzi” a szertartást. S talán akkor már a szólásunk sem lesz a régi, és ünnepeinken, búcsúztatásainkon kinek pap, kinek csak app jut. A letöltés még leállítható, a repülőgépek zuhanásának megakadályozása rajtunk is múlik.