Ma véget ér a parlamenti ülésszak, tehát legkésőbb estére már tudni fogjuk, hogy lesz-e új kormánya az országnak, vagy egyelőre marad az ügyvivő kormány. Amikor kitört a botrány, még úgy tűnt, komoly tétje van a pártok egyeztetésének. Kissé naivan azt hihettük, ha az ország érdeke, hogy legyen valamilyen kormánya a semmilyen helyett, akkor az ország vezető politikusai majd alárendelik a célnak saját pártpolitikai érdekeiket. Erre mondták volna régen elegáns úri klubokban, hogy „a kihívás meghaladta az erejüket”. Sajnos. A drámai hangvételű politikai nyilatkozatokra eleinte még figyelt is az úri közönség, de mára szinte érdektelenségbe fulladt a történet. Ebben persze ludas a korai kánikula és labdarúgó-világbajnokság is. Előbb a vébéláz lett úrrá a közhangulaton, majd az ilyenkor szokatlan hőség váltott ki belőlünk bágyadtságot. Tapasztaltam magam is, hogy a környezetemben ez a két téma uralja leginkább a közbeszédet, a politikusok aktuális csatározásai iránt igencsak apad az érdeklődés.

Kicsit az az érzésem, hogy el vagyunk szakadva a valóságtól. Össznépileg. Elszakadt a realitásoktól a politikai elit, úgy tűnik, semmit sem tanultak abból, hogy korábbi kisstílű marakodásaik vezettek oda, hogy egy szélsőséges párt 40 százalékos támogatottságot szerzett. Ugyanazokat a köröket futják, mintha egy mókust látnánk, amely egyre gyorsabban hajtja kerekét. A szocialisták felrúgták a közösen épített homokvárat, ezen a liberálisok megsértődtek, a szocialisták megsértődtek azon, hogy a liberálisok játsszák a sértődöttet, és most mindannyian durciznak, mert a kispajtásuk nem akar az ő szabályaik szerint játszani. Nicușor Dan államfő pedig sajnos civilben matektanár és nem óvó bácsi. (Óvó néni mégsem lehet.) Egyfolytában a számtanpéldát próbálta elmagyarázni, hogy hogyan lehet stabil többség a parlamentben. Bezzeg, ha egy óvó néni lett volna az államfő, tudta volna, hogy kell gatyába rázni a pártokat. A csillagok pillanatnyi állását tekintve könnyen előrehozott választás lehet a sok nem akarás vége. 

Attól tartok, nemcsak a politikusaink vannak elszakadva a valóságtól, hanem mi is. Annyira nem érdekel bennünket a közélet, mintha nem is a mi bőrünkre menne a játék. Mentségünk természetesen akad rá bőven. Nyakunkon a hőség. Ugyan, ki tud tiszta fejjel gondolkodni ebben a melegben? És itt van nekünk a focivébé, mennyivel izgalmasabb azon vitatkozni az ismerőseinkkel, hogy vajon Iránt szándékosan ejtette-e ki a FIFA a világbajnokságról, mint azon törni a fejünket, hogy kik és hogyan fogják kormányozni az országot.

Talán jó is, hogy holnaptól szabadságra megy a parlament, hátha kipihentebben felelősebb döntéseket tudnak hozni. Addigra lejár a világbajnokság is, és talán enyhébb napok jönnek.