Hétfőn kék színben világították meg Bukarestben a Victoria-palotát, a gyermekek jogainak világnapja alkalmából. Az UNICEF kezdeményezésére 1989-ben no­vember 20-án fogadta el az ENSZ közgyűlése a gyermekek jogairól szóló egyezményt, amelyet Románia is aláírt, azóta évente ráirányítják a figyelmet a jogok meglétére és betartásuk fontosságára. 
Miért fontos, hogy ismerjük és tiszteletben tartsuk a gyermekek jogait? Alapvetően azért, mert az emberi méltóság tisztelete nekik is jár, másrészt pedig azért, mert sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint a felnőttek. Érthetetlen, hogy a felnőtt társadalom, a pedagógusok, az intézményvezetők többsége miért érzi ellene irányuló támadásnak azt, hogy igenis, a gyermeknek, tanulónak vannak jogai. Az meg végképp elfogadhatatlan, hogy miért érzik azt, hogy nyugodtan szemet lehet hunyni az előírások felett, és bátran lehet jogtalan, törvénytelen eszközökkel élni, ha gyermekekről van szó. 

Mert az a tanár, aki a diákot kiküldi az óráról, aki igazolatlan hiányzással büntet, miközben a tanuló jelen van, törvénytelenséget követ el. Hazaküldeni a diákot az iskolából, mert „nem megfelelő” öltözetben jelent meg vagy zöldre festette a haját, ugyancsak törvénytelen, ráadásul elég rizikós is, mert ha valami történik vele iskolaidőben, egyértelműen az iskoláé lesz a felelősség. Feketén-fehéren jogtalan a tanuló társai előtti megszégyenítése, de a kollektív büntetés is! A felsoroltak mégis elég gyakoriak az iskolákban, pont ott, ahol a meghatározás szerint oktató- és nevelőmunka zajlik. Tehát maguk a nevelők nem tartják tiszteletben az érvényben lévő előírásokat! 
A tanulónak például elviekben joga van magyarázatra a kapott osztályzatról, még azelőtt, mielőtt a jegyet beírnák a naplóba, sőt, írásbeli dolgozatok esetében fellebbezhet is, ha igazságtalannak érzi az eredményt. Vagy ihat a kulacsából, ha megszomjazik az órán. Legtöbb helyen ez sem működik. 
Ha gyermekjogokról esik szó, főleg a tanintézetekben, a leggyakoribb replika az, hogy bezzeg, jogaik vannak, de a kötelességekkel sehol sincsenek. Pedig épp a nevelőknek kellene a legjobban tudniuk és képviselniük, hogy a jogok korántsem azt jelentik, hogy bármit megtehet a diák. Sőt – ahogy hangsúlyozzák a gyermekjogvédelmi szakértők – csak olyan gyerekből lesz tudatos, felelős és mások jogait tiszteletben tartó felnőtt, aki ismeri a saját jogait. És igen, vannak kötelességeik is a tanulóknak, nem is kevés. A kihágásnak, mulasztásnak ára is van, azt is jól szabályozza az oktatási törvény, csak a lépéseket kell(ene) betartani.
De ha most belelapoznánk néhány véletlenszerűen kiválasztott iskola belső rendszabályzatába, nagy valószínűséggel csak a kötelességek és tiltások tömkelegével találkoznánk, és gyakran olyan passzusokkal, amelyek ellenkeznek a tanügyi törvényben előírtakkal. Mintha félnének a pedagógusok attól, hogy tájékoztassák a jogaikról is a diákságot, ezeket inkább elhallgatják. Szomorú többéves tapasztalatom, hogy nemcsak a tanulók, de szüleik sincsenek tisztában a gyermekjogokkal, diákjogokkal. Miért baj ez? Például azért, mert ezek ismerete nélkül teljesen kiszolgáltatott helyzetben marad gyermek akkor is, ha igazságtalanul bánnak vele, továbbá mert ezek mentén hatékonyabban és fölösleges elvi viták, egymásnak feszülések nélkül lehetne fellépni, ha jogsértés történt. 
Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki gyermekekkel foglalkozik, legyen az tanár, edző, orvos, ifjúsági vezető, lelkész, kötelessége lenne ismerni a gyermekek alapvető jogait, ha pedig tanintézetben dolgozik, akkor a tanügyminisztérium által elfogadott, a tanulók jogállásáról szóló dokumentumot is. Az iskolákban pedig egyenlő arányban kéne beszélni a jogokról és kötelességekről, nem úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy azok csak a felnőtteknek kedvezzenek. Egészen más (lenne), ha úgy emlékeztetnénk a gyermekeket a kötelességeikre, ha közben tudnák, hogy jogaik nem sérülnek…