„Olcsó húsnak híg a leve” – tartja a népi bölcsesség, amely olykor arra is figyelmeztet, hogy „többe kerül a leves, mint a hús”. Minap a heti bevásárláskor jutott eszembe a figyelmeztetés, mikor a húsfélék alcímkéit nézegettem, s közben belém hasított a sejtés, hogy a zöldségféléknél vagy bizonyos gyümölcsöknél olcsóbb disznóhús ára bizony-bizony szinte észrevétlenül kúszik egyre feljebb és feljebb, de legalább olyan mértékben drágul mindenféle más élelmiszer. Ha a polcról leemelve a terméket nem is tűnik fel első látásra a drágulás, a kasszához érve mindenképpen szembesülünk azzal, hogy mintha többet fizettünk volna kosarunk tartalmáért, mint teszem azt két héttel korábban vagy egy hónappal ezelőtt. S közben a bevételünk egy árva banit, egy lyukas garast nem nőtt: a bérek legjobb esetben stagnálnak (s még mindig jobban örvend neki a dolgozó ember, mint a munkanélküli-segélynek!), a nyugdíjasok juttatásai a Nagy Újraszámolás óta nem növekedtek még az infláció mértékében sem, noha azt törvény írta elő. A korlátolt jogkörű ügyvivő kormány ígéretekkel tompítja a bérigényt és a nyugdíj-kiigazítást, s közben egy újabb igazságos – a korábbi szelektíven alkalmazott – közalkalmazotti bértörvénynél még igazságosabb jogszabályt… ígér. De az ígéret is elégedetlenséget váltott ki méltán a különböző közszférai foglalkozási ágak művelői körében.

A statisztikai intézet nemrégiben hozta nyilvánosságra a márciusi adatokat – tehát még nem tartalmazza a fél év fordulóján bekövetkezett árrobbanást! –, s a számsorokból világosan látszik, hogy havonta kúszik fölfelé egy-két tizeddel az élelmiszerek és az ipari áruk ára, de ugyanúgy növekednek a szolgáltatási díjak, s az euróban megszabott tarifák követik az uniós valuta árfolyamának ingadozását. Azaz többnyire növekedését…

Az üzemanyagárakra már szót se pazarolok, mert a nagypolitikától és az önmagukat nagynak tudó politikusok pillanatnyi döntéseitől függnek, és legalább annyira kiszámíthatatlanok, mint a politikusok döntései és a világesemények alakulása. A kisember –  s egyre több az egyre kisebb ember –, látva az árgaloppot, megpróbálja visszafogni költségeit. Közelebbi és olcsóbb úti célt választ – már ha le nem mondott a nyaralásról. Ha teheti, autózás helyett a tömegközlekedést választja. Prémium-üzemanyag helyett olcsóbbat tankol. S közben igyekszik tartalékolni, amíg lehet, és amíg van miből, mert egyre gyakrabban érzi úgy, hogy szorul a nadrágszíj, szorul nyaka körül a hurok, s emiatt egyre bizonytalanabb a holnap. Mivel az étel a legdrágább, azon próbál spórolni: olcsóbb húst választ a drága zöldség mellé, így többe kerül a leves, mint a hús. A politikai színtér történései is azt bizonyítják, hogy ott is olcsó húsból főznek, de sajnos nem a politikusok eszik azt, amit főztek, hanem velünk etetik meg, mi isszuk a levét.