Szakértők szerint új időszámítás kezdődik a magyar labdarúgásban. Nem, nem valószínű, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ) pénteken 2030-ig szerződést hosszabbító Marco Rossi szövetségi kapitány világbajnoki címre vezeti jövőre a piros-fehér-zöldeket, ám az MLSZ olyan lépésre szánta el magát, amely közép- és hosszú távon igazolhatja a döntés helyességét.

Hetek óta forrong a magyar fociélet. Fény derült ugyanis arra a sok heves vitát kiváltó tervezetre, amelyet végül el is fogadott pénteken a küldöttgyűlés, s amelynek értelmében a magyar labdarúgó élvonalban a következő idénytől minden mérkőzésen legalább öt magyar játékos kell egyszerre a pályán legyen, ráadásul közülük legalább az egyik huszonegy éven aluli kell legyen. A másodosztályban kizárólag magyar edzőket lehet alkalmazni, a játékosok pedig mind egy szálig magyarok kell legyenek. Ha a csapatok betartják az elfogadott új javaslatot, nem titkoltan komoly (központi) anyagi juttatást kapnak, ezzel párhuzamosan a klubok jelentős anyagi ösztönzést kapnának, ha nemcsak betartják, hanem túl is teljesítik ezt az elvárást.

Ismerős történet, hiszen Novák Károly Eduárd sportminisztersége idején nálunk is sokaknál kiverte a biztosítékot az úgynevezett Lex Novák, amely előírta, hogy a nevezett játékosok negyven százaléka hazai sportoló kell legyen. Hiába érvelt a miniszter, hogy a saját nevelésű sportolóink kilencven százaléka „megy a kukába”, mert a sok légiós mellett nincs helye az élvonalban, s hogy kétszeresen is vesztesek vagyunk, mert felneveljük a játékosokat, akik abbahagyják a sportolást, mivel nincs hol játsszanak, és mindeközben háromszoros áron fizetjük a külföldi játékosokat, a válogatottságot elérők pedig sokszor a kispadot koptatják – főleg kézilabdás berkekben nem értettek egyet vele. „Odaát” az MLSZ azonban azt mondta, a kötelező érvényű, törvényi szabályozás csak további vitákat, sőt pereket szül, ahogy az történt hazánkban is, ezért nem marad más lehetőségük, mint pénzügyi ösztönzéshez nyúlni. Így ősztől az a magyarországi futballklub, amely nem játszat öt magyar játékost, azon belül egy huszonegy év alatti futballistát, jelentős összegtől, nagyjából ötszázmillió forinttól – ez lejben mintegy 6,3 millió – esik el. Az NB II-ben csak magyarok léphetnek pályára, közöttük két húsz év alatti, ha nem így lesz, a csapatok háromszázmilliótól – ami lejben 3,8 millió – esnek el. És a csapatok nemcsak erről az összegről mondhatnak le, de számíthatnak arra is, hogy semmilyen állami támogatást nem kapnak.

A magyar fociszövetség célja tehát több magyar labdarúgót látni az élvonalban. A magyarországi játékosok pályán töltött átlagos ideje stabilan hatvan százalék körül alakult a legutóbbi idényben, viszont ebben a mutatóban elég nagy a szórás, hiszen van olyan klub, amelyik csak magyarokkal játszik, például a Paks, ugyanakkor két-három sportszervezetben magyar labdarúgót is alig találni, például a Ferencvárosban.
Az elmúlt másfél évtizedben a magyar labdarúgásban sikerült megfordítani a korábban tapasztalt negatív trendeket, fejlődött az infrastruktúra, a regisztrált labdarúgók száma több mint a kétszeresére nőtt, és mind a profi, mind pedig az amatőr labdarúgás jelentős fejlődésen ment keresztül. Minden kétséget kizáróan ennek is köszönhető, hogy a magyar válogatott egymást követő három Európa-bajnokságra is kijutott, amely a torna 1960-as lebonyolítása óta példa nélküli siker a magyar futball történetében. Az MLSZ viszont nem állt meg itt, a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet az utánpótlásképzés hatékonyságának növelésére, a fiatalok élvonalban való szerepeltetésére, ami egyrészt a válogatottak jövőbeli sikerének a záloga, másrészt pedig a klubok pénzügyi fenntarthatóságát is erősítené a nemzetközi átigazolási piacon történő növekvő játékjog-értékesítés. S ha most még bőven akad is ellenzője az új szabályozásnak, hiszem: az idő a pénteki döntést igazolja. Akár – miért ne? – egy majdani magyar világbajnoki cím formájában.