Több száz élelmiszer drágult január elsejétől, mivel a kormány megemelte az áfát: egyes termékek esetében négy, mások esetében 10 százalékponttal. Bizonyos üzletházak már listát küldtek a vásárlóknak a megdrágult termékekről. Meg is néztem, milyen termékek szerepelnek a listán. A zöldségtől kezdve a teafüveken át a gyümölcslevekig a lekvárokig szinte minden drágult. Aztán arról is lehetett tájékozódni – többnyire a benzinkutakon –, hogy a jövedéki adók szintjét az infláció­hoz igazítva az év elejétől a benzin litere 29 banival, a gázolajé 43 banival emelkedett.

Itt még nincs vége! Különböző elemzések és számítások szerint az év második felétől további 40-43 banis áremelkedésre lehet számítani.
Az elmúlt évben arról is meggyőződhettünk, hogy jelentős mértékben megdrágultak a gyógyszerek. Ugyancsak elemzések szerint évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett a bogyók ára.
Itt jut eszembe, jó ideje zárolva vannak az egészségügyi állások, emiatt nem tudnak személyzetet alkalmazni az egészségügyi intézmények. Vajon a „nagyok” végleg ki akarják üríteni az országot? A kisvárosokban már egy orvos hiánya is nagy gond lehet. Sebaj, mire a kórház orvost alkalmazhat, lehet, hogy 4-5 beteggel és 2-3 orvossal kevesebb lesz, hiszen időközben a betegek a túlvilágra, míg az orvosok a másik világra, azaz a világ másik részére költöznek. Minden is lehetséges. Országunk ezért is a lehetőségek országa.
S a drágítások közepette a kisebb zöldek lassan semmit sem érnek, s a nagyobb kékekből is jó sok kell, kellene, hogy mindenki tisztességesen éljen. Mindezek ellenére mégis gyakran rázzuk a rongyot. Esküvőkön füstölünk, csokibárban „szenvedünk”, keresztelőkre, ballagási ebédekre lassan nem elég a pirostarka tehén ára, kell hozzá a borjúé is. Szóval sok múlik a „nagyokon” is, de sok múlik rajtunk is. Természetesen, ha nem teszünk ki magunkért, rögtön azon kattogunk: mit szólnak majd mások, mit szól a falu népe!? Szóval, drága minden, s egyre olcsóbban adjuk magunkat a lecsóságoknak, ahelyett adnánk teret az őszinte, flancolás nélküli baráti összejöveteleknek, beszélgetéseknek, családi ünnepeknek, a kalákában végzett munkának, és annak az érdektelenségnek, amely nem foglalkozik azzal, hogy a másik autója, háza jobb-e, nagyobb-e, mint a miénk. S amíg valamelyik pénz„ügyes” nagy bácsi kitalálja, hogy meg kell adózni a vérnyomást is, annak üzenem, az enyém általában alacsony.