Több mint egyórás várakozással kell számolni augusztus utolsó napjaiban az ország nyugati határátkelőinél, a megnövekedett forgalom oka – ahogy minden évben lenni szokott –, hogy a külföldön dolgozó román állampolgárok az itthon töltött nyári vakáció, pihenőszabadság lejártával visszatérnek a munkahelyükre. Ha rosszmájú lennék, és a sztereotípiákra hagyatkoznék, azt is írhatnám, hogy hazánkfiai vonulnak vissza frissen elkészült, ragyogó fogsorokkal, tíz évnél alig fiatalabb autóikkal a kolbászból font kerítések közé. Tudjuk, nem így van, hiszen kivándorlásuknak komoly okai voltak, és legtöbbször igencsak embert próbáló idegenben, kapcsolati tőke nélkül, jóformán a semmiből egzisztenciát teremteni, és az itthoniak hiányát hosszú hónapokon keresztül elviselni.
De azt is tudjuk, hogy visszatérésüket sok „bezzeg” előzi meg, folyamatos összehasonlítgatás arról, hogy kint minden milyen drága, bezzeg itthon potom pénzért kapható, hogy kint milyen szigorúak a törvények, amelyeket következetesen be is tartatnak, bezzeg itthon mindig van kiskapu, ha van ismerős, könnyebb boldogulni, hogy kint milyen jó a kórházi ellátás, az oktatás, a védőnői hálózat, és így tovább.

Néha csak nyeljük a bezzegek mellé a dühünket is, hiszen a mindennapok során az itteni fizetésből egyáltalán nem tűnik potomnak az összeg a bevásárlás végén, hosszú munkanapokat töltünk ügyeinket intézni próbálva a különböző hivatalokban, és beérjük azzal, ami jutott kórházból, iskolából, s ha kicsit savanyú vagy sárga is, de a mienk. Aztán nyelünk akkor is, amikor a szomszéd asztalnál a saját bevallásuk szerint is mentalitásváltáson átesett külföldre vándoroltak a hazai gépjárművezetőket egymás szavába vágva szidják, mert folyton sietnek, hátulról már-már letolják a nyugodt nyugatit, lehetetlen helyeken előznek, és nem engednek besorolni, vagy át a gyalogos átkelőnél. Nem szép dolog hallgatózni, de általánosítani sem, hiszen a fenti sorokat épp egy olyan sofőr hallgatta ki (ha illetéktelenül is), aki naponta vezet, mégis nyugodtan gurul 80-nal a kamionok után tisztes távolságot hagyva azért, hogy aki előzni szeretne, bőven beférjen, ismeri és alkalmazza a cipzár-elvet, és a biztonság kedvéért inkább megáll, ha valaki a gyalogátkelő környékén téblábol. Arról nem beszélve, hogy hajdanában, még a mindenféle navigációs készülékek és alkalmazások elterjedése előtt, többször sodorták veszélybe olyan konvojban előző olasz és spanyol rendszámú autók, akik nem mertek lemaradni a vezértől, akinél gondolom, volt a térkép, vagy ismerte a Bákó felé vezető utat.
A feszültségek feloldására talán jó megoldás lehet, ha felpróbáljuk egymás cipőjét. A külföldön élők ehhez most némi előnyt is kapnak, már ha sikerül valóra váltani Marcel Ciolacu miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombati tisztújító kongresszusán tett javaslatát, miszerint a külföldön jogszerűen letelepedett román állampolgárok a hazatérésük után tíz éven keresztül ne fizessenek adót a hazahozott pénzük után, és legyen adómentes a külföldről származó jövedelmük (befektetések, bérleti díjak, osztalékok) is. Az ígéret vonzó, talán pont annyira, hogy megérje pár évre tőkét gyűjteni külföldre költözni.