Örvendetesen sok gyermek választja a labdarúgást sportként Csíkszeredában (is). A megyeszékhely meghatározó (egyben egyetlen) futballklubjának színeiben sok száz apróság kergeti a labdát. Ahogy ez minden sport esetében lenni szokott, az ügyesebbek, rátermettebbek rendszeresen lehetőséget kapnak különböző tornákon, bajnokságokban, míg a „bések”, azaz a második csapatok tagjai inkább csak elvétve játszhatnak mérkőzéseket. Itt jegyezzük meg zárójelben: a klub, igencsak megsüvegelendő gesztussal élve, az évek óta alkalmazott A-B-C jelzés helyett a jóval emberibb piros-fehér megkülönböztetést használja az gyerekegyüttesekre. Zárójel bezárva.

A megkülönböztetés ettől még létezik és bizonyára szükséges is, hiszen nem minden gyermek egyformán ügyes, különböző edzettségi, fejlettségi szinten vannak a kis focisok. Az sem segíti a különbségek eltüntetését, hogy a piros csapatok heti háromszor találkoznak, míg a fehérek esetében két edzést tartanak. A legjobbak minden héten meccseket játszanak, a „második vonal” örül egy környékbeli edzőmeccsnek... Ám jelen írás nem az esélyegyenlőségről vagy egyenlőtlenségekről szól, sokkal inkább a közösségi összefogás erejéről, arról, hogy néhány jó szándékú szülő, nagyszülő, edző csodát képes tenni, ezáltal helyzetbe hozhatja a B, bocsánat, fehér csapatokat is. Az elmúlt hónapokban hétről hétre találkozhattak és játszhattak mérkőzéseket a „bések”, akik egy számukra szervezett házi pontvadászatban mérték össze erejüket. 
Szombatonként, ha esett, ha fújt, tízcsapatnyi, alkalmanként 80-100 gyermek mérte össze erejét és játszott felszabadultan mérkőzéseket. A sípot önkéntesek, szülők, vagy éppen a klub alkalmazottai fújták, a pálya mellett szülők tucatjai szorítottak. És potyogtak a gólok (olykor a könnyek is), kiütések és szoros eredmények követték egymást, remek egyéni és csapatteljesítményeket láthattunk. Mint a „rendes” meccseken. 
Hogy nem lettek volna ezek rendes mérkőzések, vérre menő, téttel bíró találkozók? Dehogyis nem! Csak nem kerültek bele az eredmények semmilyen rendszerbe, lelkes szülők önkéntesen körmölték a gólszerzőket, gyártották a tabellákat, írták ki az újabb fordulókat. Mindehhez pedig remek partnernek bizonyult a klub. Igen, az a klub, amelyik az élvonal kapujában áll felnőtt szinten (a férfiaknál, mert a nők már több éve a legjobbak között szerepelnek), akadémiai csapatai az ország elitjébe tartoznak. Ez a klub nem feledkezett meg (tegyük hozzá, nem feledkezhet meg) azokról a gyerekekről, akik ugyanúgy a klub színeit (kép)viselik a városban járva, az iskolában, a mérkőzéseken. Legyen nyitva a (játék)tér mindenkinek!