Újabb minivakáción vagyunk túl, a pihenés, kikapcsolódás mindig jól jön, főleg, ha az időjárás is velünk van. Panaszunk most nem lehet: voltak szép napok, a hivatalos ünnepek majdnem egybefolytak, megteltek a turista- és piknikezőhelyek. Jól is van ez így, bár a tömegturizmus ilyen-olyan negatív hatásairól azért tele lehetne írni egy oldalt is akár. A természet védtelensége szemben a majálisozó tömegekkel egy „jó” téma. Akárcsak az, hogy gyermekek ezreinek úgy telt el ez a néhány nap, mint az összes többi, éppen csak nem kellett reggel iskolába menni. Mert úgy-ahogy elvannak a nagyszülőknél, rokonoknál, miközben szüleik külföldön dolgoznak. Ez ütött szíven, amikor a napokban a Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet felmérését böngészgettem: bár a románok most ünnepelték a húsvétot, és nagy többségük számára még mindig fontos az ünnep, mégis a szülők több mint fele maradt, ahol egyébként él, pénzhiányra, szabadnapok hiányára hivatkozva. Már sem a hagyományok, de a gyermek sem elég erős hívó szó, hogy néhány napot bár, de együtt legyen a család.

Pszichológusok figyelmeztetnek, hogy az ilyen ünnepi, vakációs időszakokban az itthon hagyott gyermekekben felerősödik a magányérzet, növekszik a szorongás, esetleg a harag érzése. Van, aki ezeket az erős érzelmeket kifelé irányítja, a szülő(k)re lesz dühös, és vannak, akik befelé: nem vagyok elég jó, már nem szeretnek annyira, hogy hazajöjjenek értem, miattam. Talán ők a legveszélyeztetettebbek…
A Mentsétek meg a gyermekeket kutatása szerint 2022-ben a hazai gyermekek 13,8 százaléka, 536 ezer gyermek élt úgy a felmérést megelőző évben, hogy egy vagy mindkét szülője külföldön dolgozott. A legijesztőbb adatokat Havasalföld déli részén mérték, ott több mint százezer gyermek él folyamatosan mások gondozásában, azaz öt gyermek közül egy életvitelszerűen nélkülözi a szülői jelenlétet. A központi régióban az arány alacsonyabb az országos átlagnál, „csak” 5,1 százalék, ami közel 24 500 ideiglenesen elhagyott gyermeket jelent. Ezek között vannak a „mieink”, a Hargita megyei kiskorúak is, mert tudjuk jól, hogy a jelenség, hogy több pénzért külföldön vállalunk munkát, mifelénk is érezteti hatását. Az említett civil szervezet román vidékeken tudatosító kampányokat is szervez a szülők és a felügyeletet vállaló rokonok körében a jelenség várható következményeiről, az együtt töltött idő és a rendszeres kommunikáció fontosságáról, ugyanakkor rendszeres programokat a magukra hagyott gyermekeknek. Nálunk még nem igazán hallottam ilyesmiről… 
Magam elég sok ilyen gyermekkel találkozom, ki jobb, ki kevésbé jó körülmények között él. Van, akinek a szülei ritkán jönnek haza, de a gyermeket elhalmozzák a legmenőbb cuccokkal, van, ahol a nagyszülő példaértékű módon állja a sarat, de van, aki magányos, mint az ujjam. Valamilyen szinten mindegyikük megszenvedi a hiányt, és ezért lenne fontos az érintettek felvilágosítása, hogy mit vállalnak azzal, ha itt hagyják – akárcsak néhány hónapra is – a gyermeket. Beszélni kéne arról, hogy mivel járhat az „elhagyás”, hogyan hat a fejlődésre, ha a gyermek kicsi, kisiskolás vagy éppen már serdülő, és ha már meghozták a döntést, akkor mivel lehet tompítani, megelőzni a problémákat. Mert az a pár hónap a felnőttnek lehet, hogy csak egy „helyzet”, amit ki kell bírni, a gyermek számára viszont akár életre szóló elakadást, traumát is okozhat.