Aktivisták, véleményvezérek, politikusok, marketingesek gyakran bombáznak minket olyan üzenetekkel, hogy egyik-másik személyes döntésünknek mekkora közéleti tétje van. Néha így tesznek a valamilyen igaz ügy iránt elkötelezett személyes ismerőseink is. Teljes mértékben meg tudom őket érteni, hiszen sokan gondolkodnak úgy, hogy semmi közük a közügyekhez. Van épp elég ügyes-bajos dolga mindenkinek, ezért ritkán jut eszünkbe olyan kérdésekkel foglalkozni, amelyekre senki nem hívja fel a figyelmünket. 
Más ügy, hogy a közéleti kérdésekkel szembeni kétoldali undort sem a véletlen szülte. A legtöbb jámbor természetű ember ugyanis nem szereti a konfliktust. Márpedig aki ma bármilyen közéleti kérdésben megszólal, az szinte óhatatlanul kiteszi magát a bírálatoknak. Ez természetesen önmagában nem baj, hiszen a közös gondolkodásban benne van az is, hogy egymástól teljesen eltérő nézőpontokat ütköztetünk, nem sértődhetünk meg azon, ha más szempontokra is felhívják a figyelmünket. A gond akkor kezdődik, amikor a szemben álló feleknek nincs közös nevezője, olyannyira, hogy az egymással szemben álló narratívák között nincs átjárás. De még ezt is kezelni lehetne valahogy. Például udvariassággal, megértéssel. 

Sajnos ez a két magatartási forma luxusnak számít a mai közéletben, amelyet már régóta nem az intellektuális viták, hanem a heves indulatok jellemeznek. Odáig jutottunk, hogy lassan nem tartjuk embernek azt, aki másként látja a világot. Ha másképp már nem megy, egyszerűen lelőjük azt, akivel nem értünk egyet. Nyilván Charlie Kirk meggyilkolására gondolok. 
A szeptember tizedikei tragikus esemény óta ez foglalkoztatja a leginkább a nyugati civilizáció közvéleményét. Nem véletlenül. Charlie Kirk közismert és talán meghatározó alakja volt az amerikai közéletnek. A világ pedig úgy működik, hogy ha egy közismert személlyel történik tragédia, nagyobb visszhangot kelt, mint amikor egy kevésbé ismert emberrel történik hasonló szörnyűség. Rengeteg írás született azóta erről, az Egyesült Államokban még mindig nem csillapodtak le a kedélyek.
A gyilkos állítólag azért lőtte le Kirk-öt, mert szerinte gyűlöletet szított. Ha ezzel azt akarta elérni, hogy kevesebb legyen a gyűlölet és az erőszak, akkor szerintem csúfos kudarcot vallott. Az ilyen erőszakos, embertelen cselekedetek ugyanis természetüknél fogva gyűlöletet, bosszúvágyat szülnek. Mondhatnánk úgy is: a gyűlölködés ellen a Mauser vadászpuska nem fegyver. Az Egyesült Államokban most ismét puskaporos a hangulat. Ezt akarta elérni a merénylő? Kötve hiszem. 
Szokták mondani, hogy a világ egy nagy falu. Közhelyszámba megy, mert tulajdonképpen igaz. Mindegy, hogy a világ melyik szögletében történik embertelenség, az valamennyiünkre kihat.
Lehet, mégiscsak igazuk van azoknak az aktivistáknak, véleményvezéreknek, politikusoknak, marketingeseknek, akik azt mondják, hogy tétje van a személyes részvételünknek a közéletben. Az is igaz, hogy sok mindent egyedül nem tudunk elintézni. De azt megtehetjük, hogy elmondjuk felebarátainknak, hogy a gyűlölködés és az erőszak nem vezet célra. El kell mondanunk, hogy a béke nem közhely, hanem a társadalom működésének alapfeltétele. Ha elegen és elégszer elismételjük ezeket az alapvető gondolatokat, akkor talán lesz esélyünk feltartóztatni az erőszak kultúráját. Végső soron az életünk a tét.