Történt egyszer, nem is olyan régen (ezúttal sem mesét írok, hanem a valóság egy-egy mozzanatát ecsetelem), azaz a nyáron, hogy egy végtelenül türelmes, higgadt barátom bevásárolni indult az egyik csíkszeredai áruházba. A nagybót előtt nem talált bevásárlókocsit, ezért nem volt mit tennie, a kisebb kosárba gyűjtötte össze a nagyobb közösség számára vásárolt árucikkek sokaságát. A kasszához érve kérte, hogy engedjék meg, hogy a vásárolt holmikat a kosárral együtt az autóig vihesse, a kosarat pedig visszaviszi. A kasszás természetesen nem engedte meg. Ezért a kedves ismerős mindent a szalagon hagyott. Mire a kasszás azt kérdezte, hogy mit tegyen. Erre az volt a válasz: oldja meg. És a cimbora továbbment egy másik bevásárlóközpontba. A héten jómagam egy díjátadó ünnepségre igyekeztem tudósítani. Mivel országunk a lehetőségek országa, ezért én is próbáltam élni a lehetőséggel. Két okból sem volt helyes döntés. Egyrészt azért sem volt helyes, mert egy olyan utcácskába hajtottam be, amelynek az elején ki van téve a behajtani tilos tábla. Megjegyzem, ennek ellenére évek óta mégis mindenki úgy jár be, ahogy csak akar. Mivel sietnem kellett, és a közelben nem igazán találni parkolóhelyet, gondoltam, élek a lehetőséggel, különben korábban több alkalommal is beengedett a portás. Másrészt azért sem volt szerencsés behajtani az említett utcába, amelynek végén sorompó is van, mivel aznap egy „rendkívül jó modorú” kezelője is volt. Szóval behajtottam, ahogyan előttem más is. A problémát csupán az okozta, hogy a sorompón kiengedtek három autót, amelyek találkoztak az előttem haladóval. Magyarán megszorultunk. Az előttem haladó sofőr illedelmesen kérte a portást, hogy bár annyi időre emelje fel a sorompót, míg a szemből jövő autók visszatolatnak, mi meg behajtunk és a megfordulás után kijövünk. A portás nem volt hajlandó felnyitni a sorompót. Jelzem, időközben a hátunknál felgyűlt a sor. Gondoltam, szerencsét próbálok én is a portásnál, mire mondta, nem lehet. Ismét csak kértem, hogy annyi időre engedjen be, amíg megfordulunk. Természetesen az említett három autó sofőrje is nyitott volt arra, hogy minél hamarabb rendezzük a problémát. A kapuőr ezek után már néhány decibellel hangosabban beszélt. Erre nálam is szakadt a cérna és megemelkedett a hangerő. Mire a portás azt vágta a fejünkhöz, bár volnánk nőből, hogy ne értenénk, hogy ő a sorompót nem emeli fel, és továbbra is kitartott amellett, hogy inkább kb. tíz autó tolasson vissza a főútra, mint hogy valaki behajtson az udvarra. Mikor már azzal zsaroltam (belátom, ez sem volt szép), ha nem nyitja fel a sorompót, hívom az udvaron található intézmények valamelyik igazgatóját, akkor pufogva és nagyon alpárian beszélve mégis felnyitotta. Ezek után pikk-pakk rendeződött a helyzet. Miért írom ezeket a történeteket? Azért, mert jól tükrözik hétköznapjaink egy-egy szeletét. Utóbbit azért is emelném ki, mert egyrészt tényleg nem korrekt egy tiltott helyre behajtani, másrészt miért van ez a tökéletlenség, ami nem oldja meg a valós helyzetet? Miért nincs egy kiegészítő tábla? Miért nem oldja meg a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal a helyzetet, vagy miért nem gondoskodnak a rendezvény szervezői arról, hogy a vendégek vagy éppen a sajtó meghívott képviselői behajtási engedélyt kapjanak? Miért nincs a környéken parkolóhely? Ugyanakkor kérdés az is, hogy hol van a portás jó modora. Miért nem tud tisztelettel beszélni, hol a megoldásra való jóindulata? Különben is, hogy engedhet meg magának ilyen kijelentéseket: megértené, ha nőből lennénk… A nőket nem kell tisztelni? Biztos, hogy vannak nálánál ügyesebb női sofőrök... A kérdésekre nem várok választ, mert már megszokhattuk volna a hasonló helyzeteket. Szóval, mi, kisebbségben élők gyakran általánosítunk és szidjuk a többségi nemzettársakat (alkalomadtán lehet, hogy okkal), de amíg a hétköznapokban a csipetnyi jóindulat helyett a cirkusszal, netán a megaláztatással találkozunk saját közösségünk tagjai részéről, addig érdemes elgondolkodni, hogy kiről mit állítunk. A fent említett példák számomra azt bizonyítják, hogy egy kis jóindulattal bármilyen gubanc megoldható, s még a vaskalapok sem hullnak le a fejekről.